A személyre szabott nevelés

Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van az rendjén. (Ef 6,1-9)

Milyen legyen a szentpáli – illetve krisztusi – mintát követő szülő? Autoriter vagy megengedő? Egyik sem, hanem támasszon komoly elvárásokat gyermekeivel szemben, miközben nem tulajdonságaik és teljesítményük szerint szereti őket, hanem ingyenes, vagyis létüket megelőző és feltétlen szeretettel. Ez a szeretet ugyanakkor személyre szabott is, mert sem szeretni, sem nevelni nem lehet egyformán.

A személyre szabott nevelés azt jelenti, hogy az elvárásokban és az értékelésben, a jutalmazásban és a büntetésben alkalmazkodom a gyermek képességeihez és adottságaihoz, odafigyelek szükségleteire és nehézségeire, ez pedig mi, ha nem az engedelmesség sajátos formája?

Aki feljebb áll, annak is alá kell rendelődnie a másiknak, csak másként. S ha a szülő az Úr intelmei szerint neveli, akkor sohasem keseríti meg gyermekét, mert nem lehetetlen dolgokat követel tőle, hanem csak azt, amit ő maga is boldogan és meggyőződésből tesz, s amire akaratlanul is vonzó példát ad. Ugyanez alkalmazható a tanár-diák kapcsolatra is.

Az ókeresztény korban ragyogó példákat találunk arra, hogyan élt testvérként egymás mellett az úr és a rabszolga, de az elmúlt századok arisztokratái közt is szép számmal akadtak, akik cselédjeiket és inasaikat családtagként kezelték. Maga Jézus Urunk is tiszteletben tartotta a társadalmi szerepeket és rangokat, s nem lökte félre a názáreti zsinagóga elöljáróját, mondván, hogy én vagyok az Isten Fia, te meg csak egy zsidó ember, hanem betartotta a szabályokat és engedelmeskedett, mint ahogy engedelmeskedett Máriának és Józsefnek is, később pedig mint Úr és Mester alkalmazkodott tanítványai szintjéhez.

Mindeközben soha nem alkudott meg, nem volt személyválogató, nem szolgált ki senkit és semmit elvtelenül, hanem megőrizte belső szuverenitását, identitását, az Atyához fűződő bensőséges kapcsolatát.

Tehát nem a szerepeket kell megváltoztatni, hanem alkalmazni a különböző életállapotokra és viszonylatokra a Szent Pál-i életelvet: „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti szeretetből”.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

 

Létrehozva 2014. november 19.