“Elmélődésünket” egy elbeszéléssel zárjuk le, mely méltó keretet biztosít az Úr jelenvalóságának gondolatához és megtapasztalásához. E lelkületben érhetjük el a “puritas cordis” szeretettől sugárzó méltóságát. Hagyni magunkat Istentől felkapottan és letéve, miként a szél is hol fölkapja, hol pedig leejti a sárguló falevelet. Engedni, hogy Isten tegyen velünk, amit akar. A legreménytelenebb helyzetben is tudni, hogy ő szeret, és szüntelenül áldani e szeretetért! Az éjszaka sötétjében is ragaszkodni Hozzá, és amikor semmit sem látunk, akkor is imádni Öt önmagáért! Csodálatosan megtapasztalhatjuk Krisztus szerető ölelését ebben a sötétben, melyben az egyetlen reményt hitünk ragaszkodása jelenti: “Tudom, hogy szeretsz!” Így válik érthetővé a hit hűségében Keresztes Szent János énekének értelme is:

“Ó éj, hajnalnál drágább
ó éj, te voltál szívem vezetője.
Ó éj, te a frigy láncát
fonod a szeretőkre,
és szeretőt olvasztasz szeretőbe.”[10]

Ha lenne bátorságunk felismerni és elfogadni valódi állapotunkat; és képesek lennénk szeretni önmagunkat minden nyomorúságunk és sötétségünk ellenére, akkor fölhangozna Isten teremtő szava a lelkünk legmélyén: “Legyen világosság!” Minden félelmünk, neurózisunk és pszichózisunk elillanna. Krisztus fénye fölragyogna előttünk és átformálna minket lényének képmására! E felismerésre való eljutás alapja az őszinteség, alázat és az Isten előtti nyitottság! Ezt az utat, jelölte ki számunkra az Isten, hogy megtisztítson minden ragaszkodásunkból, és egyedül a hit világosságánál éljünk és világítsunk! Erre az Útra ösztönöz az alábbi idézet:

 “Egy  csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót: – Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága? – Ez abban áll, hogy nincsenek hibáink, amit szemünkre vethetnénk magunknak – válaszolta gondolkodás nélkül Leó. -Most már megértem szomorúságodat – mondta Ferenc. -Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk. Igen – hagyta jóvá Leó, – és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát. – Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változhatatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az egyetlen törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg minden békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és a tisztaság.

-De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is. -Kétségtelenül – válaszolta Ferenc. -De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ó mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz. Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt a szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve. – Hát akkor hogyan? – kérdezte Leó.

-Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen és tisztán Istent akarja, Istent magát.”[11] Mindezek fényénél ráeszmélhettünk annak felmérhetetlen súlyára, hogy mit is jelent valójában, amikor felkiált a pap: “Íme, hitünk szent titka!”

Tapolca,1997

H.Gy. I.

Létrehozva 2022. március 28.