Botrány

Botrány

A Hagiosz levelezőlistán előkerült a Toronto Blessing témája. Itt, a listán kívül próbálom összefoglalni mondanivalómat a témáról, anélkül, hogy ezzel a további diszkusszió útját el akarnám vágni. Amit kifejtek, nem az Egyház hivatalos tanítása, csak személyes teológiai álláspontom. Amikor a botrányos „Toronto” jelenségekről hírek jöttek, intenzíven foglalkoztam a témával. Ennek legalább tíz esztendeje, ma már nem vagyok naprakész, de kiérlelt véleményem van.

Mindenekelőtt eszembe jutott Efraim testvérnek, a „Kései esők” szerzőjének álláspontja Isten botrányos szeretetéről. Idézem.
Edith Piaf minden nap térden állva imádkozott. Egy alkalommal Cerdanért könyörgött egy sorsdöntô bokszmérkőzés elôtt. A szoba megtelt rózsaillattal, és Edith tudta, hogy Cerdan gyôzni fog.
Egy keresztény újság – a jelenetet megelevenítő filmmel kapcsolatban  – botrányosnak tartotta az Ég ilyen fajta közbelépését, és lényegében kétségbe is vonta. Valóban megbotránkoztató. Isten irgalma botrányos, és ez így van jól, mert ha igazságosan szeretne, ki lenne rá méltó? Ha nem szeretjük botrányos szeretettel azokat, akik elvetendôk, akik elveszettek, akkor nem vagyunk keresztények, és nem vagyunk annak a Mesternek a tanítványai, aki így szólt a prostituálthoz: ,,Nem ítéllek el”, és aki ezt is mondta: ,,… a cédák megelôznek titeket a mennyek országában.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. szeptember 4.