Az Eucharisztia erőterében

Most érkeztünk el annak pillanatához, mikor a hívő közösség a Kenyeret és a Bort, Krisztus testét és vérét a maga valóságos jelenlétében, szívébe-lelkébe és fizikai valóságába fogadja! Csodálatos előképei e “lakomának” az ószövetségi áldozati lakomák, melynek kapcsán részesedtek a bűnért bemutatott áldozati állat húsából. Itt a megöletett (és feltámadott) Bárány áldozati lakomájából részesedik a keresztény ember. Krisztus egyetlen keresztáldozata válik jelenvalóvá szétfeszítve a tér és idő korlátjait! E misztériumban válik megragadhatóvá az Úr vacsorájának áldozati jellege. Egyben ez a “jegyesi lakoma” rámutat a Bárány “menyegzőjének vacsorájára” is, melyet menyasszonyának, Egyházának készített! Ebben megragadható az Úr vacsorájának áldozati, jegyesi és menyegzői misztériuma is.

“Az Eucharisztia az egység szentsége, akár különböző helyekről, akár különböző korokból származókról van szó. Krisztus örök jelenléte azok között, akik megosztják vele asztalát.”[4]

E valóságtól megrészegülten az Isten emberének meg kell rendülnie az alábbi ima súlya alatt:

“Uram, Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, te az Atya akaratából a Szentlélek közreműködésével halálod által életre keltetted a világot, szabadíts meg engem szent tested és véred által minden vétkemtől és minden bajtól: add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez, és soha el ne szakadjak tőled.”[5]

Itt szinte szükségszerű lenne elnémulni, és szent csendben imádni az Urat, mert a szó itt már elégtelenné válik (vagy válhat). Ezt sejteti meg az alábbi eset is, midőn Szent Bonaventúra tanította a noviciusokat imádkozni, azt hagyta meg nekik, hogy buzgón imádkozzák a zsoltárokat, könnyhullatással sirassák vétkeiket, de ha megjelenik az Isten, akkor hagyják abba.  “Mert ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok!” – Vallja Gyökössy Endre, a pasztorál pszichológia professzora. Egy szentéletű ferences is (P. Dr. KÁKONYI ASZTRIK) hasonlóan érez és ír a Szent jelenlététől megrendülve, és szemlélve az Úr dicsőségét:

“A CSEND elvezet a TABERNÁKULUM CSENDJÉIG.

A LEGNAGYOBB és legtisztább CSEND a MEGVÁLTÓ SZERETET jelenléte.

JÉZUS SZERETETÉBŐL gyógyító CSEND sugárzik, mely elrendez, megnyugtat, felülmúlja a félelmet, bizalmat ébreszt, megpihentet és az ÉLETNEK távlatot, reménységet, lelkesedést és örömet ajándékoz.

A CSEND tanít meg hallgatni, várakozni, beszélni, csodálkozni, énekelni, szemlélődni.

A CSEND és az IMÁDSÁG elválaszthatatlan!

Minden igazi imádság csenddel kezdődik! A CSEND megtisztítja a belső látást: szemlélődésre nevel.

A CSEND A MEGVÁLTOTT ÉLET CSODÁLATOS AJÁNDÉKA.”[6] 

Itt kell megemlékeznünk arról is, hogy egyre gyakrabban, az Eucharisztia ünneplése csöndes hálaadásban, dicsőítésben és imádásban folytatódik éjjel és nappal, alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Az átváltoztatás pillanatai az átváltozás perceibe és folyamatába torkollanak. “Belső énünk különleges átlényegítéséről van tehát szó, amely fokozatosan megy végbe. A földi Liturgia fölkészít a mennyei, királyi vendégség mámorára. Ezért azokat, akik csak ritkán áldoznak, a következő szavakkal biztatja Pszeudo-Areopagita Dénes: «Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr.» “[7]

Olykor élő tabernákulumokként járnak-kelnek Isten alázatos és engedelmes gyermekei. Megindultan a Szent érintésétől önkéntelenül is felsóhajtanak: O sacrum convivium!

“Ó szent vendégség, melyben Krisztust vesszük magunkhoz, megújítjuk szenvedésének emlékét, lelkünk eltelik kegyelemmel, és jövendő dicsőségünk zálogát nyerjük.”

Az egyik legrégebbi keresztény irodalomban, Antiochiai Szent Ignác, a halál elleni gyógyszert (pharmacum immortalitatis) véli felismerni benne. (vö.:Jn.6,58.) A szenthagyomány soha nem szakadt el a realitástól, hogy Krisztus az igazi gyógyító, aki orvosolja a bűnt, helyreállítja életünk hibás működését és részesít a feltámadott élet kegyelmeiben. Aquinói Szent Tamás zseniálisan, mesterien énekli meg a szent titkok misztériumát:

“Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem! Kenyér és bor színben titkon vagy jelen. Néked szívem, lelkem átadja magát, mert Téged szemlélve elveszti magát.

Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik, de a hallás rólad hittel biztosít: Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab, Igéd igazánál mi van igazabb?! A keresztfán rejtéd isten-voltodat, itt a színek rejtik emberarcodat, de én mind a kettőt hiszem s vallhatom, kérve, amit kért a bűnbánó lator.

Ahogy Tamás látta, nem látom sebed, mégis Istenemnek vallak tégedet. Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak, tebenned reméljek, s téged vágyjalak. Urunk halálára emlékeztető áldott Kenyér, élő, s embert éltető! Add, hogy éljen lelkem belőled csupán, s jó ízét tebenned ne veszítse szám!

Kegyes pelikánom, Uram, Jézusom! Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom. Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá: világ minden bűnét meggyógyítaná. Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt! Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik? Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat, leljem szent fényedben boldogságomat! Amen.”[8]

Nem tehet az ember mást e szimbólum és valóság előtt, mint megfeledkezik magáról, belefeledkezik a templom, a szent hely csendjébe, s ha ezt szíve-lelke teljes odaszánásával teszi, akkor megszólal a Csend és kihallik belőle Krisztus hangja. “Ha szeretjük az Oltáriszentséget, és szívesen időzünk a szeretet e csodálatos titkának imádásában, akkor önkéntelenül is egyre többet tudunk meg Krisztus szeretetéről.”[9]

Itt válik igazán a keresztény tiszta szívűvé, itt érti meg mit is jelent a szegénység, tisztaság és engedelmesség a hívő élet átváltozásában. Egyfajta szerelmes ájult csodálkozásban jut el a keresztény létének teljességére szüntelenül maga előtt látva az Urat! Valóságos jelévé válva Krisztusnak! Assisi szentje erre eszmélhetett, mikor így imádkozott:

“Vonja el, Uram, értelmemet szerelmednek tüzes és mézédes folyama mindentől, ami az ég alatt van (minden földi dologtól), hogy szerelmed iránti szeretetből meghaljak, amint Te irántam való szerelemből meghalni méltóztattál.”

Csakis ilyen lelkülettel nőhetünk túl önmagunkon és válhatunk teljes emberré, még inkább önmagunkká, még inkább cölibátusban élővé és családossá (!), közösségi lénnyé és Isten számára szabaddá! Jellé e világ számára, mely képes világítani, és ízt adni! Csakis így lehetünk nem pusztán szemlélői, hanem hordozói Krisztus symbolumának és valóságos jelenlétének. Így ismerheti fel a világ is jelvoltunkból az igazi “JEL-en-LÉT”-et! Megragadottan, a zsoltárossal hinni és élni kell igéből, és óhajtanunk kell a szív tisztaságát, mint Isten termékeny csendjének gyümölcsét.

Gyönyörködj az Úrban,
és megadja szíved kéréseit!
Hagyd az Úrra utadat,
bízzál benne, mert ő munkálkodik:
világossá teszi igazságodat,
jogodra fényt derít.
Légy csendben, és várj az Úrra!

(Zsolt. 37, 4-7.)

Létrehozva 2022. március 28.