Fontos, hogy legyen napirendünk, különben szétesik az életünk

– folytatja. „Kiskoromban, Csíkszeredában apám mindig csináltatott velünk napirendet, ami nagyon idegesített, de ma már látom a fontosságát. Ma a legtöbbünk életét az tartja kordában, hogy időre be kell érni a munkahelyre, vagy tele a határidőnapló. Most ez nincs, magunknak kell megtartani magunkat. A szigorú napirend tart pályán, és ez a napirend nálunk valójában munkarend. Nem szabad tömegesen leülni, mert egy ország bánja majd, ha mélyre zuhanunk.”S hogyan alakította át Bedőék napirendjét az új helyzet? „Délelőtt próbálunk tanulni, bár az iskola is szétesett, és az egyik gyermeknek délután négykor is lesz órája. Emellett dolgozunk, szerkesztjük, írjuk, filmezzük a Férfiak Klubja tartalmait, koordináljuk az informatikai fejlesztéseinket, tartjuk a kapcsolatot a kollégákkal, írom az új könyvemet. A feleségem, Eszter éppen pályázati beszámolót ír, tehát délelőtt adjuk meg a világnak, amit a világnak meg kell adni. A délután elvileg a házimunkáé, a családé: takarítunk, dolgozunk a kertben, főzünk holnapra. Mindezt fűszerezve a gyerekek online tanulásának segítésével, házifeladatainak egész napos koordinációjával, ahol inkább Eszter áll helyt”.Bedő elmondja:

mindenkinek be kell csatlakoznia a főzésbe, nem hajlandóak ételt rendelni.

„A gyermekeink legkomolyabb problémáját az jelenti, hogy a mi generációnkban nem volt igazán szükség az ő munkájukra. Az én gyermekkoromban Csíkszeredában a bennünket bevontak a napi munkába, hiszen a szülők sosem álltak meg, és elkélt a segítség. A mi gyermekeinkre viszont már nem volt valódi szükség, játszhattak ahelyett, hogy kivették volna a részüket a családi teendőkből. De most látják, hogy megy egy ilyen nap, amikor mindent nekünk kell intézni. Most van rá lehetőség, hogy vállvetve, együtt csináljuk, amit kell, s legyen rajtuk is felelősség.”A Férfiak Klubjának elnöke elárulja: csikorognak ugyan a kerekek, mert nincsenek hozzászokva ehhez a gyermekek, de ügyesek.

Most megtapasztalják a teremtés gyümölcsét,

például hogy ők pucolták meg az almát, a krumplit, s látják, hogy benne vannak az ételben, amit ő csináltak. Bedő Imre szülei a telet rendszerint Székesfehérváron töltik, de már 80 felett vannak, így nem lehet velük most találkozni, viszont minden nap beszélnek telefonon. Bedő szerint az idősek nem azért szegik meg a karantént, mert nem érdeklik őket a szabályok, hanem azért, mert máshol van az ingerküszöbük. Ők megélték a háborút, a kommunizmust, kemény nélkülözéseken vannak túl. De ha elfogadják, kemények a szabályok betartásában is.„Apám 11 éves korában munkát vállalt, 16 évesen tanított az iskolában, ezzel egy időben gyárban dolgozott, aztán agronómus kutató lett. Neki nehéz elmagyarázni, hogy milyen elviselhetetlen katasztrófa bent ülni a házban, és nem igazán hiszi el, hogy nekünk milyen nehéz sorsunk van most.”

Ezek kemény emberek, máshoz szoktak hozzá,

nekik a járványügyi karantén nem igazán megpróbáltatás. De megértették és nyoma sincs elkeseredésnek. Fegyelmezettek, addig maradnak otthon, ameddig kell.