Üzletemberként is, szakemberként is nehéz időket élünk. Az Egyesült Államokban egy olyan generációnak vagyok a része, aminek a „Baby Boom” ragadványnevet adták, és közülük sokaknak a munkában is elsődleges célja, hogy nyugdíjba menjenek.
Aki azt gondolja, hogy véges mértékű rendelkezésre álló forrásból végtelen fejlődés lehetséges, az vagy őrült, vagy közgazdász. Így vall az egyik amerikai neves közgazdász, aki a fenntartható fejlődés irányába keres kitörési pontokat.
Milyen viszonyban áll a kereszténység a tudománnyal, a kulturális fejlődéssel? – Erre válasz az a tény, hogy több mint másfél évezred tudósainak, művészeinek, pedagógusainak, stb. jelentős része kereszténynek vallotta magát, és keresztény feladatának tartotta az emberiségért végzett munkát. (Igaz ez akkor is, ha voltak e téren hibák vagy sajnálatos mulasztások.) – De megvilágítja a kérdést az is, hogy milyen sok tudós, feltaláló, orvos, pedagógus, művész stb. volt a papság soraiban. Oly sok, hogy egy könyvben sem férne el ismertetésük. Ezért csak néhány jelentősebbet sorolunk fel közülük.
Példátlan dolog történt ekkor. Megjelent egy tétován jelentkező, szőrös mancs a szokásos ‘Ki a következő?’ kérdés elhangzásakor.
Azzal, hogy a legutóbbi népszámlálási adatfelvétel sorai közé, a vallásosságra vonatkozó kérdések mellé bekerült az ateizmusra vonatkozó is, alapvetően megváltozott az egész kérdéskör értelmezési kerete. Az ateizmus ugyanis nem vallás, hanem világnézeti tartalom. Ezzel viszont, tehát a vallásosság és az ateizmus egyneműsítésével kitágult a mező, hiszen így mód nyílik arra, hogy a vallásosság fogalmát ne csak primér értelmében kezeljük, hanem, az ateizmussal egy kategóriába helyezve, mint világnézetet.
Hazánkban a nemzeti örökséget és az egyetemes kultúrát képviselő műtárgyállomány jelentős része egyházi tulajdonban van: ezek nyilvántartása, gondozása és tudományos feldolgozása mind az egyház, mind az állam közös érdeke.
„Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?” (Zsolt 18,31)
Más talán csak egy kétbetűs szót látott volna. De én Isteni üzenetnek vettem.
Azon a lelkigyakorlaton mindenki kapott egy borítékot, amiben egy cédulán Isten valamelyik elnevezése szerepelt a Bibliából. Kaptunk időt, hogy elmélkedjünk rajta, hogy tanulmányozzuk, és leírjuk, amit gondolunk róla, amit számunkra mostani állapotunkban az a bizonyos megnevezés jelent.
Még egyetlen főállású bölcselkedővel sem találkoztam, bár elfoglaltsága jó munkának tűnik. Egész nap csak ül az ember és töpreng, aztán néhanapján előrukkol valami bölcs, mélyenszántó gondolattal. Az emberek csak suttogva mernek beszélni körülötte, nehogy véletlenül megzavarják gondolkodás közben: „Pszt! Éppen elmélkedik!”
Marczel Mihály nevelési könyvei
(részlet az előszóból)
Amikor az ember már azt hinné, nincs lejjebb, még mindig van 1-2 lépcső lefelé. Ezt éreztem, amikor egy ismerősömtől emailben megkaptam az energiapálca ismertetőjét.
„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.” Péld 25,11
A gyülekezeti épületek recepciósainak komoly hatalma van. Gondolj csak bele. Ha egy kedves nő fogad a hallban, a gyülekezeti tagok, a vendégek, a telefonálók mind töltekezhetnek kedvességéből, bölcsességéből, türelméből.
Az ülés folytatódott. A Főnök a vasvilla alakú asztaldíszével szép sorban rámutatott alvállalkozóira, és hangosan skandálta kedvenc kiszámolóját: