Azt kérdi talán valaki, hogy milyen módon? A megvalósítás mikéntje már nagyon egyszerű, ha előzőleg meg vagyunk győződve, hogy a modern kornak ez a legégetőbb követelménye.

Szomszédságunkban, vagy ·másutt ismerünk talán gyermekeket, akikkel senki sem törődik? Don Bosco általunk akarja ezt a fiatal lelket gondjába venni; azt akarja, hogy mondjunk neki egy-két jó szót, segítsük és irá nyítsuk a templomba, iskolába, az oratóriumba.

Vagy ismerünk talán valamilyen katolikus ifjúsági intézményt, amely a nagy közöny, az anyagi és személyes közremüködés hiányában csak tengődik? Don Bosco segíteni, lendíteni akar ezen a művön ami anyagi hozzájárulásunkkal és személyes munkánkkal.

A jó sajtó terjesztésében szükség van a mi támogatásunkra? Don Bosco nevére és szeretetére, ne tagadjuk meg tőle ezt a segítségett !

Szent versengéssel siessünk, hogy az elsők közt legyünk, akik nevüket és karjukat odaadják a szent ügy támogatására.

Egy másik nagy ellensége az ifjú léleknek a bűn. E téren Don Bosco munkatársai vagyunk a bűn elleni küzdelemben, ha mélységesen és bensőségesen tiszteljük az erkölcsi tisztaságat és szentséget, s azt gondozzuk, ápoljuk saját magunkban, gyermekeinkben, s mindazokban, akikre bármilyen módon befolyást gyakorolhatunk

Don Bosco munkatársai vagyunk, ha mi is, mint Szent Pál, szent tűzzel lángolunk, ha azt látjuk, hogy egy ifjú testi-lelki lezüllés veszélyében forog. Ilyenkor kérdezzük meg saját magunktól: mit tenne most Don Bosco az én helyzetemben?

Ő nem tekintené sem az anyagi, sem a személyi áldozatot, hanem minden buzgalma odairányulna, hogy az a veszélynek kitett ifjú valamilyen jó nevelőintézetbe kerüljön, kopogtaina a gazdagok ajtaján, hogy jótevőt találjon ennek az ifjú léleknek, egy védőt, szerető nevelő atyát:

Don Bosco így mondta: ,.Oh Segítő szent Szüz, óvd meg a vallástalanságtól s a bűntől a hiszékeny ifjúságot.”

A legégetőbb szükség.

Az ifjúság fentemlített két ellenségével szemben áll a modern kor két fontos követelménye: vallási ismerelek terjesztése és a kereszfény hitélet kimélyítése.

Don Bosco munkatársai leszünk, ha támogatjuk a katolikus missziós munkát, a civilizált s a pogány népek között egyaránt. Tehát ne tagadjuk meg soha támogatásunkat a missziós intézményektől. Adakozzunk pénzt, ruhát, vagy értéktárgyakat, ha módunkban van, ha pedig magunk nem vagyunk ilyen helyzetben, ismertessük és propagáljuk az eszmét a társaságban s ismerőseink baráti körében. Főleg pedig támogassuk lelki értékkel, imával, jó cselekedetek felajánlásával, kötelességeink lelki ismerete:> végzésével, szenvedések, megpróbáltatások elviselésével, a kísértések hőslelkű legyőzéséveL Mert a missziók ügyének sokkal hatalmasabb lendületet ad a természetfeletti segítség, mint bármilyen hatalmas anyagi támogatás.

Ha érezzük, hogy a harag s indulat ki akar törni belőlünk s panaszra és zúgolódásra akar nyílni ajkunk, mérsékeljük magunkat s mondjuk magunkban : Istenem, eitűröm ezt békével s felajánlom a misszionáriusokért, akik szerte a világon hirdetik a mi szent vallásunkat.

Ha kísért a bün, hívjátok segítségül a boldogságos Szűz és boldog Don Bosco közbenjárása által az Isten kegyelmét és mondjátok magatokban: „Uram, én nem akarlak téged megbántani, nehogy cselekedetemmel elvegyem a misszionáriustól a segítséget. Ki tudja, talán éppen abban a pillanatban, az áldozatokra való tekintettel, elküldi Isten az Ö kegyelmének nyarát valamely szegény hitetlennek, hogy megtérhessen. Ti ezt most nem tud játok, de tudni fogjátok később, amikor a paradicsomban az a lélek köszönetet mond nektek megmentéseért.

Mikor fényűzési cikkekre, vagy egyéb felesleges dolgokra akarunk pénzt pazarolni, mondjuk magunkban: ez a pénz, amit most feleslegesen el akarok költeni, nagy szolgálatot tehetne a misszionáriusnak, hogy a hit világosságát elvigye mennél több tudatlan pogányhoz; jobb lesz, ha megtakarítom s elküldöm neki. Meg lehetünk győződve s a másvilágon meg fogjuk látni, ezt a pénzt használtuk fel leghelyesebben.

Ha ismerünk olyan személyeket, akik áldozni is hajlandók a szent ügyért, de nem ismerik a legjobb módját, akkor utánozzuk Don Boscót, aki egy úrnőnek arra· a kérdésére, hogy mire fordíthatná a legüdvösebben a pénzét, azt válaszolta tenyerét odatartva: adja ide s én eljuttatom azokhoz, kik Isten országának terjesztésére fogják fordítani.

Don Bosco így mondta:

„Tudják-e Önök, mire szolgálnak azok a szeretetadományok, melyeket Don Bosco kezeihez juttatnak? Arra, hogy mennél több veszélyben forgó gyermeket karolhassunk fel, kiknek mindennapi kenyerük mellett lelki táplálékukról is gondoskodnunk kell, hogy megfelelő szellemi és ipari kiképzést nyerve, tisztességes családtagok s a haza érdemes polgárai lehessenek. Arra szolgálnak a szeretetadományok, hogy felhasználásukkal az emberi társadalomnak munkás és hasznos tagokat, az egyháznak erényes és jellemes férfiakat, az égi hazának pedig egykoron boldog lakókat neveljünk.

Arra szolgálnak, hogy az ifjúság részére igaz, jó tanítókat képezzünk, a népnek buzgó papokat adjunk, a szegény vadakhoz önfeláldozó misszionáriusokat küldjünk; arra szolgálnak, · hogy Istennek házat építsünk, ahol a híveket szent val lásunkra tanítják és a szentségekkel megerősítik. Ahol a hívek Istent áldják és kárpótolják Öt azokért a rettenetes káromlásokért, melyeket az istentelenek elkövetnek Arra szolgálnak, hogy a világban elterjesszük a jó könyvek ezreit, hogy széthintsük az egészséges életelveket, hogy szembeszálljunk a tévedésekkel, megerősítsük a lelkeket a hitben, hogy a tévelygőket visszahívjuk a helyes ösvényre és megerősítsük őket az erényben.

Mindezeknek a szeretetadományoknak az a végcéljuk, hogy az Isten országa terjedjen a földön, s az Úr Jézus uralkodjék az egyes embereken, a családokon, a társadalmon s az összes nemzeteken, hogy így mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a föld egyik sarkától a másikig megismerjék Őt, hogy beteljesedjék az Írás: És uralkodik egyik tengertől a másikig.”

Létrehozva 2026. június 16.