Tíz tanács II. János Pál pápától
II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét, gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.
Dr. Márfi Gyula érsek előadása Segesden (2014)
„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” (Iz 64,7)
Van-e most olyan része a szívednek, az életednek, ami romokban van? Tudom, mennyire nehéz.
Elmesélhetnék neked egy szép keresztény történetet arról, hogyan szedhetjük fel a darabkákat, ragaszthatjuk össze őket, és hagyhatjuk, hogy Isten fénye átsugározzon a réseken. Valóban szép az a történet.
„Jutalmazzon meg az Úr azért, amit tettél! Részesítsen bőséges jutalomban az Úr, Izrael Istene, akinek védőszárnyai alatt oltalmat találni idejöttél.” (Rut 2,12)
Mikor összezavarodik az életünk, úgy vélhetjük, hogy Isten nem látja bajainkat, nem foglalkozik az életünkkel. De ha ezt hisszük, megtörténhet, hogy elmulasztjuk észrevenni gondviselésének jeleit, vagy simán szerencsének látjuk jóságát.
Én nem hiszek a szerencsében, én Isten jóságában hiszek.
„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,30-37) – mondta az Úr Jézus a nagyra vágyó apostoloknak, akik a mai evangéliumi szakasz szerint azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közülük.
Aki nagyobb akar lenni, legyen „mindenkinek a szolgája”!
Fennáll a veszély, hogy a mai ember a szolgálatot csak a társadalom egy rétegére, az egyháziakra korlátozza. A karitász és a diakónia, azaz a szeretet-szolgálat, eszerint az Egyháznak az a sajátos szolgáltatása, melynek fejében a társadalom tiszteli, és kiváltságokkal ruházza fel, ugyanakkor az Egyházat kizárólag e tevékenység végzésére korlátozza; vagyis az elismerésnek, azaz ára, hogy üdvtörténeti küldetéséről mondjon le a mai társadalomban.
Székely János szombathelyi megyéspüspök beszédét adjuk közre, mely szeptember 19-én, a 48. Jean Monnet-esten hangzott el Budapesten.
Nagyon nagy örömmel, nagy szeretettel köszöntök mindenkit. A Biblia és Jézus maga arra tanít minket: legfőbb parancsunk az élet, legfőbb törvény a szeretet. Mégpedig azért, mert maga a Teremtő Isten, aki alkotta az univerzumot, és alkotta az embert, ő is Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Ez az élet forrása, ebből vannak a galaxisok, atommagok, ebből van az ember. Akkor lesz az életünk teljes, akkor tud kibontakozni, ha szeretetben élünk. Ez egy léttörvény. Aki ezzel szemben él, lassanként elpusztul, legalábbis lelki-szellemi értelemben.
Vendég: Bíró László, családreferens püspök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Fr. Szilveszter blogjáról
Nem ritka, hogy egy templomban a hívek megtapsolják a mise végén a kórust, vagy a valamely évfordulóját ünneplő miséző papot. Helyes-e ezt tenni? Szabad-e egyáltalán ezt tenni? Az alábbiakban néhány eligazító idézetet közlünk ehhez.
A bevonulástól a kivonulásig tartó szent liturgia alatti tapsról ezt írta Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa, az „A liturgia szelleme” című 2000-ben megjelent könyvében:
Az alábbiakban teljes terjedelmében közlöm Barsi Balázs ferences szerzetes hozzászólását az Ötvenhét igaz ember című íráshoz, pontosabban a Magyarországi Református Zsinat állásfoglalásához, mely szerint ma is érvényes a Heidelbergi Káté 80. pontja, amely kimondja, hogy a katolikus mise “alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését, és ezért kárhozatos bálványimádás.”
Mit kell tenni az eretnekkel és a köztudottan hitehagyóval az Egyházban?
A ma divatos jelszava a „párbeszéd”. Az egyházi vezetők úgy hivatkoznak a párbeszédre, mint egy keleti misztikus mantrára, mint minden probléma megoldására. Vannak abortuszpárti politikusok, akik azt állítják, hogy jó katolikusok? Párbeszédre van szükségünk. Vannak az azonos neműek közötti kapcsolatokat támogató papok? Párbeszédre van szükségünk. Katolikusok milliói hagyják el tömegesen az egyházat? Párbeszédre van szükségünk. Nem számít, hogy mi a kérdés, a párbeszéd majd tökéletes harmóniába fogja hozni a világot.
Szeretsz várakozni? Ha igen, akkor az emberek nagyon kis csoportjához tartozol. Legtöbbünk számára a várakozás sok bosszúsággal, frusztrációval, sőt akár félelemmel is jár. Nem szeretünk a piros lámpánál várakozni, nem szeretünk a dugóban üldögélni. Elcsüggedünk, amikor a céljaink megvalósulása várat magára, és azon agyalunk, hogyan gyorsíthatnánk meg a folyamatot. Az orvosi vagy fogorvosi váróteremben való ücsörgés szintén próbára teszi a türelmünket.
Nemrégiben egy komoly orvosi procedúrán kellett átesnem. Az előírtaknak megfelelően már reggel fél 9 előtt megérkeztem a kórházba, ahol arról tájékoztattak, hogy az eljárást fél 11-ig megkezdik. Már elmúlt fél 11, de a feleségemmel még mindig csak vártunk. Próbáltam türelmes maradni, de végül rákérdeztem a késedelem okára. Végre-valahára foglalkozott velem a személyzet, és elkezdték a procedúrát, de ekkor már fél 1 volt!
Tanúságtétel. – Már sok jó pár éve történt, de mintha tegnap éltem volna át, olyan élénken él bennem. Meghívtak egy lelkigyakorlatos előadásra. Nagyon nagy közönség várt, s ennek tudatában hosszan készültem az előadásra. Nemcsak vázlatot készítettem, de azt ki is dolgoztam egy-egy frappáns, csattanós, hangulatos beszéd fogalmazványába öntve. Szinte kívülről megtanultam, mint egy memoritert. Otthon szobámban többször elő is adtam próbaként, s úgy éreztem, remekül fog hatni a hallgatóság szívében. – Azután elérkezett az előadás nagy napja.
Szinte már előre éreztem az otthoni hatástanulmány előzetes próbái után, hogy a hallgatóság szívét ellenállhatatlanul megragadom. Vakságomban nem is vettem észre, mennyire önmagamat keresem, beleültetve magamat az Isteni Örömhír feliratú trójai falóba. –Hát a bevezetés négy-öt mondata még a betanult terv szerint ment. De utána – mintha összeomlott volna bennem minden. Mint amikor valaki saját műhelyében fest egy szép porcelán vázát, s azt be akarja mutatni a nagyérdeműnek, de az kiesik a kezéből, s a helyszínen azonnal darabokra törik.. .
„Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr.” (1Pt 2,1-3)
Nála voltam, ültem a díványon, gyerekeink ott játszottak körülöttünk. Nem hiszem, hogy már megint ezt kell tennem. Több embernek bevallottam már, hogy irigylem őket, de minden alkalom olyan, mintha most tenném először. Nagyon zavaró. Nézzek a szemébe valakinek, és valljam be neki, hogy neheztelek valami ajándékért, amit Istentől kapott.
„Tehát miről akartál beszélgetni?” – kérdezi.