Életvédelem

Nem lehet a törvényt az élet szentsége fölé helyezni!

Frivaldszky Edit és Veres András a Mandinernek

Várható volt, hogy újra kibontakoznak az abortusszal kapcsolatos viták, sőt, a mainál még élesebbek is lesznek – mondja Veres András püspök, aki azonban hisz az ember eredendően jó voltában, ezért bizakodó. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója hozzáteszi: nem tehetünk különbséget „kívánt” és „nem kívánt” gyermek között, mondván, az egyik ember, a másik nem az. Páros nagyinterjúnk!

8 Minute
Életvédelem

Bocsánatot kérni a halott magzattól (1)

Interjú Dr. Paksy Mária pszichiáterrel, a Pacem in Utero egyesület alapító tagjával

Hazánk a lista élén áll Európában a művi terhességmegszakítások számát illetően. Sokan rutinbeavatkozásnak gondolják az abortuszt, pedig valójában nagyon komoly fizikai kozkázatai vannak, s ami talán ennél is elgondolkodtatóbb, az az abortuszok lelki, pszichés következménye, amiről a nők többsége egyáltalán nem tud. Dr. Paksy Mária pszichiátert, a Pacem in Utero egyesület alapító tagját kérdeztük a beavatkozások után fellépő testi-lelki problémákról.

6 Minute
Életvédelem

Váradi Méri

Váradi Méri

Úgy hívták volna, hogy Váradi Méri

De nem hagyták tovább mint pár napig élni

Az anyaméh csapda, halálra ítéli

3 Minute
Életvédelem

Gyermekáldozatok az egyenlőség oltárán

Vajon miért harcolnak sokan a különös jogért, hogy az anyaméhben meg lehessen ölni az ott fejlődő emberi lényeket? Mert hogy emberi lényekről van szó, ahhoz ma már nem fér kétség, látjuk a képeket, halljuk a szívhangot, pontosan tudjuk, hogy mi az igazság. Akkor mi motiválja a halálnak ezt a döbbenetes kultuszát, amely mögött a teljes progresszív elit (Hollywoodtól az amerikai demokratákon át egészen a számomra csalódást jelentő Bonóig) felsorakozik? Mi ez a groteszk küzdelem? Mi történik a Krisztus utáni huszonegyedik században a világ nyugati tájain? Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság friss döntése és az arra adott elkeseredett reakciók kapcsán újra fel kell tennünk ezt a kérdést. Én pedig most meg is válaszolom, mert a válasz nem bonyolult.

4 Minute
Életvédelem

A fogamzásgátlás és az abortusz gonoszságairól

A fogamzásgátlás és az abortusz két olyan gonoszság, amely a világot történelme során végig sújtotta, és még ma is pusztít. Különösen elterjedt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol emberek milliói akaratlanul beveszik a fogamzásgátló tablettát, vagy abortuszon vesznek részt, megölve egy ártatlan emberi lényt anélkül, hogy tudatában lennének annak, hogy amit tesznek, az gonosz.

7 Minute
Életvédelem

A Sátánista Templom ’vallási jellegű kivételt’ követel az ’abortusz rituálé’ számára a bíróságon, ha a Roe-ügyet megsemmisítik

 (LifeSiteNews) – A Sátánista Templom (TST) bejelentette, hogy tervezi megkerülni a Roe kontra Wade ítélet várható megsemmisítését egy ’vallási jellegű kivétel’ révén, hogy tagjaik továbbra is minden lehetséges helyen elvégezhessék „vallásos abortusz rituáléjukat” az Egyesült Államokban.

A TST bejelentette, hogy ha a Roe-ügyet hatályon kívül helyezik, azokban az államokban, melyek „tiltják az abortuszt, de kivételt tesznek a vérfertőzés és a nemi erőszak eseteire”, „valószínűleg pereskedniük kell” a vallási jellegű kivételért, amit szerintük a Fulton kontra Philadelphia város ügy alapján engedélyezni kellene. A 2021-es ügy lehetővé tette egy nevelőszülői hálózatot működtető ügynökség számára, hogy megtagadják a gyermekek átadását azonos nemű „házas”pároknak, mivel ez összhangban van a vallás szabad gyakorlásának alkotmányos garanciájával.

7 Minute
Életvédelem

Rosszabb, mint a Roe

KIADÓI MEGJEGYZÉS: A Kongresszusnak el kell utasítania az orwelli „Női egészségvédelmi törvényt”

A Roe kontra Wade ügy bukása – az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése, amely 50 évvel ezelőtt legalizálta az abortuszt a terhesség mind a kilenc hónapjában – látszólag karnyújtásnyira van, ezért mind az életpárti közösség, mind a radikális abortuszlobbi komoly erőfeszítéseket tesz, hogy felkészüljön a Roe utáni világra. 

Míg az eddigi intézkedések nagy része szövetségi állami szinten zajlik, az amerikai szenátus készen áll arra, hogy szavazzon a félrevezető elnevezésű „Női Egészségvédelmi Törvényről.” Ha a reklámok igazságtartalma követelmény lenne a törvényjavaslatok elnevezésénél, akkor „Igény szerinti abortusz a születésig törvény” lenne a neve.

9 Minute
Életvédelem

Az ENSZ Népesedési Alap jelentése a „nem kívánt terhességet” globális válságnak nevezi

WASHINGTON, D.C. április 8. (C-Fam) Az ENSZ Népesedési Alap (UNFPA) jelentése szerint az összes terhesség közel fele nem kívánt. Ez derül ki a világ népesedési helyzetéről szóló új jelentésükből.  Natalia Kanem, az UNFPA vezetője ezt „a nők és lányok alapvető emberi jogainak fenntartása terén elkövetett globális kudarcnak” nevezi.

Az 1968-as emberi jogi konferencia záródokumentuma a családtervezést emberi jognak nyilvánította: „a szülőknek alapvető emberi joguk, hogy szabadon és felelősségteljesen határozzák meg gyermekeik számát és a gyermekvállalási időközöket.”  A következő évben az UNFPA azzal a céllal kezdte meg működését, hogy világszerte biztosítsa a családtervezéshez való hozzáférést.

5 Minute
Életvédelem

Roe kontra Wade – filmen az abortuszper

A film Bernard N. Nathanson orvos pálfordulásának valós történetét eleveníti fel: aki egy fordulatokban bővelkedő életút során lett a fogantatástól kezdődő élet egyik legnagyobb tisztelője, pedig korábban az abortuszok legalizálásáért küzdő szervezet társalapítója és élharcosa volt.

Nathanson sikeres nőgyógyászként, 75.000 abortusszal a háta mögött meg volt győződve arról, hogy a művi vetélés lehetővé tétele társadalmi érdek, ezért minden eszközzel küzdött, hogy sikerre vigye a vállalkozást: a műtéteknél a leghatékonyabb eszközöket használta az általa vezetett kórházban és a médiában is minden cselt bevetett társaival a legalizáláshoz.

Életvédelem

Szent József, a meg nem született gyermekek védőszentje

A Szent József  barlang az abortusz utáni gyógyulást és békességet kínálja

SANTA CRUZ, Kalifornia (LifeSiteNews) – A Santa Cruz-i tengerpart szikláira néző Szent József, a Megváltó őrzőjének szentélye, melyet a kaliforniai Szent József oblátusok működtetnek, a gyógyulás, az ima és a megbékélés különleges helyét kínálja azoknak az anyáknak és apáknak, akik úgy döntöttek, hogy elvetetik gyermeküket, de most Istenhez fordulnak a megbocsátásért. 

7 Minute
Életvédelem

Inkubátorba tettelek

 

Sokat gondolok egy kisbabára. Hajnal Marcell a neve. Ő az a kisfiú, akit a miskolci babamentő inkubátorba tettek pár hete. A vezetékneve arra a napszakra utal, amikor megtalálták őt a kórház dolgozói. 

Egy interjúban hallottam, hogy az inkubátorban született babáknak úgynevezett saccolt születésnapjuk van, mert nem tudhatják, hogy pontosan mikor is születtek, és születésük után hány nappal kerültek az inkubátorba. Ez lehet pár nap, pár hét is, vagy akár közvetlenül a szülés után. Ízlelgessük a kifejezést: saccolt születésnap