Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (1)
Évről-évre több világi hallgató tanul a hittudományi főiskolákon és a hitoktatói tanfolyamokon. Egyre többen vállalnak teológiai végzettség nélkül is kisebb-nagyobb szolgálatokat plébániai közösségükben. Mintha rádöbbentünk volna, hogy az egyház küldetésének mi világiak is részesei vagyunk, hogy az Isten Országáért nekünk is tenni kell valamit.
De mit? Tulajdonképpen mi a mi feladatunk? Ma sokan a hiányzó papok pótlásában látják az egyházi szolgálatot vállaló világiak egyetlen, vagy legalábbis legfőbb szerepét. Csakhogy a világiak nagyon kevés dologban tudják helyettesíteni a papokat, és éppen a legfontosabbakban nem. Igaz, hogy ez a kevés is segítség, hiszen így pásztor híján nem széled szét a nyáj, és valamiképp azért az igeistentisztelet is megszenteli az Úr napját. De ezek csak szükségmegoldások. Az egyház ínséges helyzetében készséggel vállaljuk őket, igazi feladatunk azonban más.