Dominik Chmielewski szalézi atya második homíliája, amely a katolikus megújulás konferenciáján hangzott el (Szczecin, 2019.május 31 – június 2.). A
Másokért imádkozni – a szeretet dolga; de ha külön meg is kérnek rá, már szinte kötelesség. Már elég sokszor sikerült a másokért végzett ima, úgy értem: Legalább egy részleges eredménnyel végződött. Ebben nagyon sokat számít, hogy nem egyedül végzem az imát, hanem egy-egy imatárssal.
De volt ebben még egy rejtett titok: Mégpedig az, hogy az imát kérő is imádkozó lélekkel jött, s nagy bizalommal támogatta csendes imájával a mi imánkat. Minden álszerénység nélkül mondhatom: Olykor neki nagyobb volt a hite, mint nekem; s ezt láttam is rajta. Mondtam is neki, éppen a Szentírás szavával: „A te hited meggyógyít”.
„Erre ő ezt a nevet adta az Úrnak, aki vele beszélt: »Te vagy az Isten, aki lát!«” (Ter 16,13a)
Hazafelé tartottam kocsival az áruházból, mikor megláttam. Két szutykos, olvadó hókupac között állt egy forgalmas kereszteződés sarkánál. A kezében tartott kartontábla felirata tette közhírré elkeseredését, s a felfirkált szavakat olvasva összeszorult a gyomrom a szánalomtól. De mit tehetnék? Három rekesz tej van a csomagtartóban, két egydolláros bankjegy a pénztárcámban, és egy doboz rózsaszín rágógumi a műszerfalon.