Olvasnivaló

Megszűnt a „nagy figyelmeztetés”-üzenetek weboldala

Azonosították az állítólagos látnokot, aki a leleplezés után, 2015. március 20-án megszüntette honlapját. (A magyar oldal sajnos még működik. A szerk.)

A TheWarningSecondComing.com weboldal 2011 márciusában indult. Több mint 1200 „üzenet” jelent meg rajta, állítólag a mennyei Atyától, Jézustól és a Szentlélektől. A 2010 novemberétől datált üzenetek 2015 márciusáig „érkeztek” folyamatosan. Szerzőjüknek több millió híve lett, világszerte számtalan imacsoporttal és több mint 425 ezer Facebook-követővel dicsekedhetett.

3 Minute
Olvasnivaló

Nagyfigyelmeztetés és második eljövetel

MDM, Maria Divine Mercy, Isteni Irgalmasság Mária, nagy figyelmeztetés – ezek voltak a korábbi hívószavak egy állítólagos európai látnoknő által kapott üzenetekre. Hatalmas érdeklődés, média jelenlét, a laikus hívek és egyházi személyek megtévesztése következett ezután. Hosszabb időbe telt, míg az igazságra fény derült – csalás és ámítás, valamint busás szerzői jogdíjak is keletkeztek az írországi PR szakértő (látnok) munkája nyomán.

2 Minute