Liturgikus előírások nélkül káosz lenne
Hogyan hivatkozzunk úgy az ókorra, hogy azt sem tudjuk pontosan, hogy például miként miséztek akkor? – teszi fel a kérdést Kajtár Edvárd, a Magyar Egyházzenei és Liturgikus Intézet (MALEZI) vezetője az ősegyház idealizálása kapcsán. Mint mondja: az ókori források többségét asszimilálta a középkor. Rámutat arra is: már az ókorban is szabályozták a pápák a liturgiát, és épp a misén belüli rögtönzések sikertelensége miatt honosodtak meg a kötött formák. Kajtár Edvárd azt is elárulta: mit tehet az egyszerű hívő, ha liturgikus visszaélést tapasztal.
Lelki szösszenetek
A „lélek józan mámora”
Régóta figyelem, mikor valakit a reggeleiről kérdezek, örömmel mesél. Olykor szinte idegen emberek, akiket éppen megismertem, osztják meg velem reggelük apró mozzanatait.
A reggelek meghatározóak. Olykor rohanók, rányomva ezzel bélyegüket az egész napra, olykor korán ébredők, olykor a szokásos menetrend szerint zajlók, de fontosak.
Félreértések a homeopátia körül
1.: Higítások, engedélyek
A szkeptikus mozgalom egyik kedvenc témája a homeopátia. Az elmúlt években mi is bekapcsolódtunk abba a nemzetközi kampányba, amelyet számos országban folytattak a szkeptikus szervezetek a homeopátia ellen. Ez volt a „10:23 homeopátia – nincs benne semmi!” szlogennel fémjelzett kampány, melynek mi is saját weboldalt hoztunk létre.
Négy szokás, hogy szíved ép maradjon
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Péld 4,23
Kijöttünk a kórház kapuján első gyermekünkkel. A babán kívül volt nálunk egy teli pelenkás zacskó, újszülöttnek való kocsiülés, új szülőknek való iránymutató könyvecske, a: What to Expect When You’re Expecting (Mit várj várandósan). De örömömet beárnyékolta a rettegés: Ezek tényleg hagyják, hogy elvigyük magunkkal? Hisz fogalmunk sincs, hogy kell gyermeket nevelni!
Szól-e Isten ma is az emberekhez?
Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük azt, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel?
A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten, különböző utakon.
Szeretet és a félelem
Két dologért kell könyörögnünk állandóan édes Urunkhoz: növelje bennünk a szeretetet és a félelmet. A szeretet az Úr útjain röpít
Egy „tökéletes” csésze kávé
„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)
Tökéletes Apák napját terveztem. Tökéleteset. Egyetlen dolgot kért a férjem, egy csésze zsírmentes, mentolos mochát. Én pedig – az ő listákat vezető, intézkedő felesége – valóra váltom az álmait. Elindultunk hát a kávézóba.
Morus Tamás imája
Uram, ha lehetséges, adj nekem testi egészséget, hogy ép szervekkel szolgálhassak neked!
Adj nekem Uram, egyenes lelket, hogy lássam, mi a jó és helyes, ne féljek a gonoszság támadásától és minden ügyemet rendbe tudjam szedni!
Egészen boldog
Mi hát a boldogság, ha nem mindenféle jónak a birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De van-e valaki ezen a földön, aki egészen boldognak mondhatja magát? Biztosan nincs.
Életige, 2014. augusztus
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Isten , a rejtek Istene, aki a szív rejtekében különleges „térerővel” jelen van. Persze, nem minden szívben, csak Isten emberének a szívében. Igaz, Isten azt szeretné látni, ha minden ember Isten embere lenne. Ezért minden szívet megpályáz ; mert mindenkit meghívott az üdvösségre. Nem mondok semmi újat, csak összegezem az alapokat. – Nos, ebben a szív mélyében és csendjében szól az Isten, s az Ő szolgája hallja az Ő hangját.
Ha valami el akar téríteni tervezett tennivalóidtól
„Jézus így válaszolt: ’Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.’” (Lk 9,62)
Dolgom van, semmi nem állíthat meg. Legalábbis így gondoltam. Telve energiával, eltökélten nekilendültem, hogy elvégezzem tervezett tennivalóimat. Mivel sok dolgom volt, az időm meg kevés, gyorsan beálltam egy parkolóba, és kiszállva a kocsiból nagy iramban elindultam a helyi kisbolt bejárata felé.
A szemlélődés három pontja
A szemlélődés állapotának három ismertetője van:1. az ember semmi örömet sem talár a mulandó dolgokban2. örömét találja a magányban, hallgatásban