Tanúságtétel

Eucharisztikus csoda Monserratban

A gyászoló lány látta, hogy az apja a purgatóriumból a mennybe jut mindössze azért, mert három misét mondatott apja lelkének nyugalmáért

A XVII. században egy gyászoló fiatal lány kereste meg Millán de Mirando bencés apátot a Montserrat-i Szűzanya kolostorában. Az apátnak könyörgött, hogy mondjon három misét az elhunyt édesapjáért.

2 Minute
Tanúságtétel

Élet – örök élet

Minden gondolkodó embert foglalkoztat ez a kérdés. Van vagy nincs? A hívőnek van. Ma, 2012. január 25-én, Szent Pál apostol ünnepén, az úgynevezett „pálfordulás” napján imádság közben jutott eszembe, hogy leírhatnám azokat a személyes tapasztalataimat, amelyek az életben történtek velem, és erősítettek abban a hitemben, hogy a földi élet végeztével nincs vége az életnek.

28 Minute
Olvasnivaló

M. Basilea Schlink nővér és közössége

A szerző egy németországi, felekezetközi diakonissza közösség vezetőjeként könyveivel keresztény hitünk gyakorlati megélésében nyújt segítséget, Istennel járásában nyert gazdag tapasztalatait megosztva. Mély hite, annak hangsúlyozása, amely az egyes felekezetekben élő keresztényeket/keresztyéneket összeköti, kedveltté és keresetté tette könyveit a magyar anyanyelvű olvasók körében is, felekezeti hovatartozástól függetlenül. 

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (32)

29. FEJEZET

 

A FÖLDI MENNYORSZÁG, AZ ISTENT KÖVETŐ SZENVEDÉLYMENTESSÉG VAGYIS TÖKÉLETESSÉG, A LÉLEK FELTÁMADÁSA AZ ÁLTALÁNOS FELTÁMADÁS ELŐTT

 

       1. Lám, már mi is, a tudatlanság mélységes vermébe temetve, sötét szenvedélyek között és ennek a halálra szánt testnek az árnyékában vakmerően a földi mennyországról kezdünk értekezni. Az égboltot csillagok ékesítik, a szenvedélymentességet erények díszítik. Mert az én elgondolásom szerint a szenvedélymentesség nem más, mint az elme belső mennyországa, mely a démonok gaztetteit már gyerekes csínyeknek tekinti.

8 Minute
Olvasnivaló

Conchita Wurst a bécsi Stephans-dóm szentélyében

Az osztrák katolikus egyház a Life Ball rendezvény keretein belül emlékezett meg 2017. december 1-jén az AIDS-világnapról a bécsi Stephansdomban, adta hírül a Vienna Online. Christoph Shönborn bíboros érsek után, aki az AIDS és a bűn kapcsolatáról sajnos semmit nem mondott, a nemi identitászavarával közismerten kérkedő Conchita Wurst léphetett be a szentélybe, és állhatott az igehirdetés helyére.

A bécsi katedrálisban tartott rendezvényen elhangzott W. A. Mozart Requiemje, amelyet beszédek és „könyörgések” követtek paraliturgikus keretben. A fő szónok Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek volt, akit Conchita Wurst követett a szószéken. (A koncert botrányos képsorai itt találhatók.)

4 Minute
Olvasnivaló

Minden oldalról megvédve

Keresd fel újra és újra ezt a helyet mennyei Atyád szívében és az Atyaistent úgy fogod megismerni, ahogyan Róla vélekedsz és bízol Benne.” (M. Basilea)

Bízd magad Istenre, mint egy gyermek önmagát az apjára bízza. Ő nem ejt el téged.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az Amoris Laetitia megnyitotta az újraházasodott elváltak áldozásának lehetőségét szexuális önmegtartóztatás nélkül is

Megerősítette a Magyar Katolikus Püspöki Kar „félhivatalos” lapjaként számon tartott Magyar Kurír is, hogy Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdítása valóban megnyitotta a lehetőséget érvényes szentségi házasságból kilépett, majd polgári úton újraházasodott párok számára, hogy szexuális önmegtartóztatás nélkül is szentáldozáshoz járulhassanak. A Magyar Kurír „jelentős újdonságként” számol be erről az olvasóinak.

A változásról egyelőre a magyar püspöki kar hivatalosan még nem nyilatkozott. Ugyanakkor Erdő Péter bíboros atya az eddigi nyilatkozataiban következetesen megerősítette, hogy ilyen „újdonság” az Egyházban nem lehetséges.

4 Minute
Olvasnivaló

Engedélyezték a hivatalos zarándoklatokat Medjugorjébe

Henryk Hoser érsek elmondta az Aleteia internetes portál számára, hogy még mindig a pápa az, aki végleges döntést hoz a bizottsági jelentés alapján a jelenések valóságát illetően.

„A Medjugorje iránti áhitat megengedett. Ez nem tilos, és nem kell titokban végezni”- erősítette meg Henryk Hoser, a lengyelországi Varsó-Praga érseke néhány hónappal azt követően, hogy Ferenc pápa elküldte őt Medjugorjé-be, hogy ne a látszat igazságát, hanem a lelkipásztori állapotot értékelje, hogyan gondoskodnak az évente odalátogató több millió zarándokról a helyszínen.

4 Minute
Olvasnivaló

Szent Izidor, az internet védőszentje

Izidor előbb egy kolostor apátja, majd 44 éves korában Sevilla érseke lett. Sokat és bölcsen írt. Szentenciás könyveiből idézünk, melyben az imádság és az olvasás fontosságáról szól.

„Az imádságban megtisztulunk, az olvasásban tanulunk; ha hozzájutunk, jó mindkettőt elvégezni; ha nincs időnk, akkor az imádságot helyezzük az olvasás elé. Aki mindig Isten jelenlétében akar járni, annak gyakran kell imádkoznia, és gyakran kell olvasnia. Amikor ugyanis imádkozunk, mi szólunk Istenhez; amikor pedig olvasunk, Isten szól hozzánk.

3 Minute
Olvasnivaló

Isten nem valamiféle pozitív energia

Ezotériával és különböző new-ages ideákkal áthatott világunkban szinte eredménytelen falra való borsóhányásnak tűnhet minden beszéd a valódi karácsonyról. A „valódi“ jelző kiemelését fontosnak tartom, mert a zűrzavar légkörében rohangáló ember ítélőképessége elködösödött. Ahol nincs lassítás vagy időnkénti megállás, ott minden felszínessé válik. A dolgok értelmének megértéséhez nyugalomra és összeszedettségre van szükségünk. Az elcsendesülés minden keresztény ünnepnek lényeges alkotóeleme. Aki nem tud elcsendesedni, nem is tud igazán ünnepelni. Az elmélyülés a misztériumba való belépés elengedhetetlen követelménye. Az ünnep pedig misztérium. És nem is akármilyen. Igazi isteni rejtély, amely a sejtés boldogságával tölt el.

4 Minute