KHM

A másik alapvető emberi igény: az igazságosság

Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

Semil, az igazságos

Egy történetet hadd meséljek el, amit én az alábbi formában hallottam. A középkorban a Kaukázus hegyei között sok harcias törzs élt. Ezek a vad törzsek gyakran hadakoztak egymással, de kudarcaikat sokszor az okozta, hogy belső viszályok is tizedelték őket. Volt azonban egy különösen erős törzs, amelyik a hadi sikereit rendkívüli belső összetartásának köszönhette. Amikor a törzs tagjait a belső egységük titkáról kérdezték, mindig egyetlen nevet mondtak csak, hadvezérük nevét: Semil. Ő az összetartásuk oka. Semil, az igazságos – így nevezték. „Hadvezérünk mindig megtartja az adott szavát.” Semil volt a törzs belső egységének és külső sikerének a titka. Az igazságos hadvezér, akinek feltétlenül bíztak a szavában.

Karácsony a felszínen és a mélyben

A Nyugat haldoklik, mert ünnepei betegek. A nyugati civilizáció társadalmai elveszítették az ünneplés lényegét, a Szenttel, az emberi létezés végső értelmével való kapcsolatot, s helyette a világot és az embert ünneplik. Ez a bálványimádás: az ember nem felszenteli a világot, nem felajánlja munkája legszebb alkotásait, hanem profanizál mindent.

Semmi sem szent többé, nincs szent rangsora a dolgoknak, az emberi gesztusoknak, és nincs szent határvonal, amelyet átlépni annyi, mint elpusztulni. A parttalan szabadságban ő, az ember akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, és kijelenti, hogy erkölcsi rossz, vagyis bűn nem is létezik. Így ünnepei a bűnbe való alámerülés napjaivá válnak, s minthogy nem ismeri a személyes Istennel való egyesülés józan mámorát, öntudatlanul is annak sátáni utánzataihoz folyamodik: az orgiához, az önelkábításhoz.