KHM

Tisztulás a halál után (2)

A tisztítóhely fokozatai

Római Szent Franciskának volt egy látomása, amelyben ellátogatott a tisztítóhelyre. Úgy látta, hogy az három részre van osztva, mintegy három emeletként. Minél szennyesebb lélekkel érkezik valaki a tisztítóhelyre, annál mélyebbre kerül, s annál tovább kell szenvednie. A legalsóbb fokozatban a szent talált világiakat és egyházi személyeket egyaránt. Azok a világiak voltak itt, akik bűnben töltött életük végén őszintén megtértek. Az Istennek szentelt személyek közül pedig azok kerültek ide, akik nem éltek oly szentül, ahogy életállapotuk megkövetelte volna tőlük.

Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (2)

2. VILÁGIAK A LELKIPÁSZTORKODÁSBAN

„Kiválasztott más hetvenkettőt”  (Lk 10,1)

2. 1. Teológiai és egyházjogi alapok.

A történelemnek azokban a korszakaiban, amikor „egyházon” elsősorban a klérust értették, a lelkipásztori küldetést is kizárólagosan papi feladatnak tartották. Úgy gondolták, hogy az örömhír továbbadása, az embereknek Krisztushoz való elvezetése, a testvéri közösség építése csupán az e célra kiképzett specialisták dolga, a többi kereszténynek, a „tömegnek” elég a saját üdvösségével törődnie.

Miért jó, ha vakon engedelmeskedünk

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)

Előfordult már, hogy amikor valami váratlan rossz dolog ért, arra gondoltál, hogy azért engedte meg Isten, mert valamit elkövettél? Vagy hogy régebbi hibáid, baklövéseid miatt nem élhetsz olyan életet, ami Isten dicsőségét szolgálná?

Engem is sokszor foglalkoztattak ezek a kérdések, de aztán minden megváltozott, mikor azt a részt olvastam a Bibliában, ahol Jézus tanítványai is ezekkel a gondolatokkal bajlódtak.

A bűn az, ami akadályozza a szeretetet

„A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amihez kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk”.

Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianzoszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században.