Szentéj – Pünkösd a hegyen
2019. Pünkösdjén, a június 8-ról 9-re virradó éjszakán szabadtéri szentségimádással egybekötött Szentlélekváró virrasztást tart a Hegyközi Karizmatikus Megújulás a sátoraljaújhelyi Szár-hegy (Magyar Kálvária) tetején lévő Szent István kápolnánál.
Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő összejövetel középpontjában az Eucharisztia áll, a szentségimádás mellett dicsőítés, tanítás, tanúságtételek, buzdítás, sok ima valamint nyitó és záró szentmise szerepel a tervezett programban, mely idén először gyermek-szentségimádással bővül ki.
Az országosan meghirdetett pünkösdi virrasztást első alkalommal tiszteli meg jelenlétével Dr. Ternyák Csaba egri érsek; az ünnepi tanítást a korábbi évekhez hasonlóan Szabó József atya, az egri szeminárium spirituálisa fogja tartani. A rendezvény elsősorban a fiatalabb generációk számára kíván tartalmas és mély lelki programot nyújtani zűrzavaros, értékvesztett világunkban.
Az összejövetel célja, hogy Pünkösd ünnepe fenn a “Hegyen” a Szentlélekkel való személyes találkozás ajándékát hozza el minél több résztvevő számára. A tavaly és tavalyelőtt megrendezett ünnepi eseménynek több száz résztvevője volt, sokan jöttek az ország távolabbi részeiből és Szlovákiából is. A visszajelzések alapján elmondható, hogy sokaknak jelentett maradandó lelki élményt ez az újszerű kezdeményezés, mely mostanra a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus térségi előkészületének részévé vált.
A rendezvény az Egri Főegyházmegye és Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.
A rendezvény részletes programja további tudnivalókkal megtalálható itt.
Létrehozva 2019. május 23.