Szentmise testi-lelki gyógyulásokért

Szeretettel hívunk és várunk egy szentmisére, melyet betegeink gyógyulásáért ajánlunk fel, és az utána lévő Szentségimádásra, melyen tovább imádkozunk, hogy adjon az

1 Minute
Olvasnivaló

Isten hozott honlapunkon!

A honlap egy pécsi katolikus imaközösség közreműködésével készül. Az itt megjelent cikkek és írások elsődleges célja a katolikus hitvédelem és

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten jelenlétének jelei a világegyetemben

Mindazok, akik őszintén keresik az igazságot, érzékelik Isten jelenlétének és működésének nyilvánvaló jeleit a minket körülvevő világban.

Isaac Newton (1642—1727), az angol fizikus ezt írta: „A Nap, a bolygók és az üstökösök csodálatos elrendeződése csakis egy értelmes és hatalmas Lény szándékának és hatalmának köszönhetően jöhetett létre.”

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az ő fénye

„Ha egyszer szent leszek, biztosan a »sötétség« szentje leszek. Nem leszek majd a mennyben — hogy fényt vigyek azoknak az embereknek, akik sötétségben élnek” — mondta Teréz anya, akit öt évvel ezelőtt avatták szentté.

Jézus arra kérte Teréz anyát, hogy szeretetének fénye legyen azok számára, akik a bűn sötétjébe merültek. Erre a hivatásra a hit sötét éjszakájával készítette fel őt, és azzal, hogy részesítette őt a Getszemáni-kertben és a Golgotán átélt szenvedésében.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Homoszexualitás — tények és tévhitek

Az alábbi cikk Joseph Nicolosi előadásai alapján készült, aki a homoszexualitás terápiájának egyik legnagyobb szakértője, az NARTH (National Association for Research and Therapy of Homosexuality; narth.com) alapítója és számos könyv szerzője ebben a témában.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2011-ben állást foglalt a homoszexualitás reparatív terápiájával kapcsolatban. Azt állította, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a szexuális irányultság megváltoztatását célzó pszichológiai beavatkozás hatékony lenne. Az APA többek között javasolja a szexuális irányultság megváltoztatására irányuló kísérletek mellőzését, továbbá a homoszexualitás mentális rendellenességként való leírását.

15 Minute
Néznivaló

A szent tér szekularizálása (225)

Farsangi Eucharisztia Németországban. Az áldozás fogadása, miközben a kacsatáncot játsszák. Passaui Egyházmegye. Itt egy cikk erről: Ruhstorfban vidám családi istentiszteletet

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Óvakodj az úgynevezett „egyházilag jóváhagyott” koronavírus-megelőzéstől

A jelenések jóváhagyására vonatkozó állításokat félretéve, az ilyen olajokat évszázadok óta használják a boszorkányságban „védelemre.”

A Szűzanya állítólagos kinyilatkoztatásai egy Costa Rica-i nőnek, melyek illóolajok használatára szólítanak fel a koronavírus okozta fertőzés megelőzésére, vírusként terjedtek el az interneten. Mit gondoljanak a katolikusok az ilyen kinyilatkoztatásokról?

9 Minute
Olvasnivaló

Lady Ballers (2023)

ELÉRHETŐ A DAILY WIRE+-ON! A szürreális, bohókás, kulturális szatíra az első olyan nagy játékfilm, melyet a Daily Wire saját streaming szolgáltatásán, a Daily Wire+ -on jelentet meg. Ebben a társadalomra vonatkozó szarkasztikus kommentárban Jeremy Boering társíró, rendező és főszereplő a női sportok állítólagos transznemű sportolóinak bevonását kívánta feltárni. Tanúi lehetünk, a DSM V, a DSM-I [Mentális zavarok osztályozása és diagnosztikája] vagy a nemváltás bármely más orvosi standardjával ellentétben ezek a transz női sportolók nem szedtek semmilyen genderterápia gyógyszert, és megtartották a férfiak minden erejét és csontozatát. Amint azt a Lady Ballers is bizonyítja, ez ahhoz vezet, hogy az egyébként középszerű férfi sportolók sárba tiporják a női sportrekordokat.

4 Minute
Olvasnivaló

Boldoggá avatott magyarok (frissítve)

A boldoggá avatott ismertebb magyar személyek (közös ünnepnapjuk: november 13.)

Boldog Gizella. Szent István király hitvese, bajor hercegnő. Fiuk a később szentté avatott Imre herceg. Jelentős egyházpártoló tevékenységet fejtett ki. A passaui kolostor apátnőjeként halt meg 1060-as évek első felében. 1975-ben avatták boldoggá. Ünnepnapja: május 7. és február 1.

3 Minute