A napokban beszélgettem egy idős nénivel, akihez elsőpéntekenként járok áldoztatni, és ajánlottam neki, hogy a plébániánk hittanos gyermekei elmennének hozzá a lakására betlehemes műsort előadni, ha már ő nem tud eljönni a templomunkba. Visszautasította, mondván: „Gyermekem nincs, férjem meghalt. A rokonaim elvisznek vidékre, hogy ne legyek egyedül karácsonykor.”

Ez az utolsó félmondat visszhangzik azóta bennem: „… hogy ne legyek egyedül karácsonykor.”

Természetesen mindannyiunk alapélménye ugyanez: nem akarok egyedül lenni, valakihez beszéljek, valaki meghallgasson engem is. De! És itt jön a „de”! De mi lesz azokkal, akikhez nem jönnek rokonok, és fizikailag szó szerint egyedül lesznek? És még jön egy magasabb szintű „de”.

De mi lesz azokkal, akik szociális otthonban, árvagyerek-otthonban, börtönben emberek közt lesznek, de lelkileg egyedül, mert nem jön hozzájuk senki? Ha valaki kitart velem ebben a pici elmélkedésben, akkor most jön egy még nagyobb „de”. De mi lesz azokkal, akik karácsonykor másokat szolgálnak, mert ilyenkor is kell orvos, ápoló, tűzoltó, rendőr, pap…

Nem lehet, hogy míg másoknak szétosztják magukat, kincseiket, belül egyedül maradhatnak a kudarcaikkal?

Mindenkinek, aki bármiért, bárhogyan egyedül lesz, azt mondom: „Nem vagy egyedül!” Tudtad, hogy ez a mondat: „Nem vagy egyedül!” annak a valakinek az egyik neve, akinek karácsonykor a születését ünnepeljük? Jézusnak sok neve van a Bibliában: Úr (Róm 10,9), Élő Kenyér (Jn 6,52), Világ Világossága (Jn 8,12). De ami most fontos mindenkinek, aki egyedül van: Emmanuel, ami azt jelenti, hogy „Velünk az Isten” (Mt 1,23). Nem vagy egyedül! Veled az Isten! Veled van Jézus!

Egy másik lélekébresztgető élmény most a napokból. Becsönget hozzám egy fiatal kis pár, velem egyidősek lehetnek, 28-30 évesek. A hölgyet régebbről ismerem. Hamar kiderül, hogy 14. hétben levő várandós édesanya.

Nincs munkájuk, nincs szállásuk. Komolyan az az érzésem támadt, hogy a szent család keres szállást, mint kétezer éve, csak most éppen az én ajtómon kopogtatnak. Meglehet, hogy nem is annyira szentek, mint Mária és József annak idején, de mégis hinnem kell, hogy az irgalom győzelmet arat az ítélet felett – ahogy írja Jakab a levelében (2,13).

Ide-oda telefonálgatás, templomban imádság, picit idegtépő beszélgetés után elindulunk a gyerekotthon felé. Útközben azt mondja nekem ez a szelíd kismama a könnyeivel küszködve, de mosolyogva: „Isten mindig nyer.”

Áldott karácsonyt kívánok neked, aki ezt a pár sort most olvasod, és legyen közös tapasztalatunk az, hogy velünk az Isten, aki mindig nyer!

Létrehozva 2011. december 27.