Nehéz észrevenni, de könnyen bele lehet sodródni, és olyankor csak alapvető változtatások segítenek. De mégis mi történik, ha valaki kiég? Erről beszélgettünk a Nyolc Boldogság Közösség tagjával, a Lehetőségek kiégésen innen és túl című könyv szerzőjével, aki coachként és szupervizorként is dolgozik.

Sokan úgy gondolják, a kiégett embereket arról ismerjük fel, hogy úgy általában nincs kedvük semmihez.

Ezt így be szoktuk dobni mentségként, de volt már olyan ismerősöm, aki teljesen csillogó szemmel és energikusan mondta, hogy ő már hú, de nagyon ki van égve. Én pedig örültem, amiért még ilyen jó állapotban van, és megtalálta ezt a szót, amivel aztán kimenekült. Azt gondolom, életmód és viszonyulás kérdése, hogy az ember belesodródik-e a kiégésbe, és az állandó energiavesztés állapotába kerül, vagy tudja, hogyan lehet gazdálkodni az energiával, és visszatölteni magát. A lényeg, hogy amikor valaki folyamatosan az energiavesztés állapotában van, tanuljon meg más módon működni. Na, ehhez változás kell, komoly változás. Ki lehet csekkolni ezzel a mondattal, hogy hát én már kiégtem, de lehet, hogy az illető semmit nem változtatott az életén. Majd máshol futja ugyanazokat a köröket, például másik munkahelyre megy. 

Milyen intő jelek vannak? Honnan lehet tudni, hogy nemcsak egy munkahelyi hullámvölgybe érkezett valaki, hanem többről van szó?

A kiégés tünetegyüttes, aminek lehetnek szomatikus, érzelmi, magatartásbeli és kapcsolati tünetei. Hogy kinek mi jelez először, az változó. Például megfájdul a fejünk, nagyon nehéz levegőt venni, és csak sóhajtozva tudunk ott lenni, ahol vagyunk. Fáj a gyomrunk, fáj a hátunk stb. Ezek már üzennek. A kiégés folyamatát kétféleképpen írja le a szakirodalom: az egyik változat tizenkét lépéses, a másik három fő szakaszt különböztet meg. Az utóbbit mutatnám be.

Az első nagyon pörgő, aktív szakasz.

Az ember azt hiszi, mindenre van energiája. Az egyes számú intő jel éppen az, ha valaki ezt gondolja, mert nincs energiánk mindenre. A kezdőszakaszban ez a túláradás, túlpörgés jellemző: mindent meg tudok oldani, mindent kezelhetőnek tartok, persze akármennyit lehet még vállalni, az egyik munkával kikapcsolódok a másikból… Ekkor az embert a határtalanság illúziója repíti. Itt már megérkezhet egy olyan érzet, amikor azt mondja valaki, hogy kicsit mintha a felhőkön szárnyalnék, miközben kezdem úgy érezni magam, mint amikor a hitelkártyán nincs elég pénz. Lehet még fizetni vele, csak nincsen rá fedezet. Ez tehát a bevezető szakasz.

Utána következik a visszavonuló fázis,

amikor az ember teljesítményét megzavarja egyfajta fáradtságérzet. Ekkor már megjelenhetnek a magatartásbeli változások. Elegem van, nincs hozzá annyi kedvem. A nagyon felgyorsult állapot kezd átcsapni például abba, hogy miért pont engem kérnek meg erre a munkára. Előtte még örült az illető, hogy őt kérik meg. Megjelenik egy bizonyos keserűségérzés.