Exkluzív interjú Lisieux-i Szent Terézzel (2. rész)

Christianae: Kedves Teréz, kérdeznénk még valamit. Úgy tűnik, mintha egyeseket magához közelebb emelne Isten: nagy szentté teszi, mint például Szent Pio atyát, míg mások egyszerű, hétköznapi emberek maradnak. Hol van ebben az igazságosság? Téged nem foglalkoztatott ez?

Kis Szent Teréz: „Sokáig kérdezgettem magamban, hogy is lehetnek a jó Istennek kiváltságosai, miért nem kapja minden lélek egyenlő fokban a kegyelmet.  Például a szegény vademberek miért halnak meg annyian anélkül, hogy Isten nevét még csak kimondani is hallották volna.”

Chr: Sikerült rá választ találnod?

Teréz: „Jézus kegyes volt, és felfedte előttem ezt a titkot. A természet könyvét nyitotta fel szemem előtt, s én megértettem, hogy minden virág szép, amelyet Ő teremtett, hogy a rózsa ragyogása és a liliom fehérsége nem nyomja el a pici ibolya illatát vagy a százszorszép elragadó egyszerűségét… Megértettem, hogy ha minden kis virág rózsa szeretne lenni, a természet elveszítené tavaszi díszeit, a mezőket nem tarkítanák többé apró virágok.”

Chr: És az emberek?

Teréz: „Így van ez a lelkek világában is, amely Jézus kertje. Ő akart olyan nagy szenteket teremteni, akiket liliomokhoz és rózsákhoz lehet hasonlítani, de teremtett kisebbeket is, s ezeknek be kell érniök azzal, hogy százszorszépek vagy ibolyák, melyeknek az a rendeltetése, hogy olyankor derítsék fel a jó Isten pillantását, mikor alacsonyra tekint.”

Chr: Nem könnyű elfogadni, hogy egyesek nagyobbak, szebbek, mint mások.

Teréz: „A tökéletesség abban áll, hogy az Ő akaratát tegyük, hogy azzá legyünk, aminek Ő akar látni bennünket.”

Chr: De a nagyobbak, a különlegesebbek mégis közelebb állnak az Úrhoz, nemde?

Teréz: „Urunk szeretete éppen úgy megnyilatkozik a legegyszerűbb lélekben, mint a legfenségesebben, ha az semmiben sem áll ellen kegyelmének. A szeretet sajátossága valóban az, hogy leereszkedjék. Ha minden lélek a szent doktorokéhoz volna hasonló, akik az Egyházat tanításuk fényével világították meg, úgy hiszem, a jó Isten, szívüket keresve, nem bocsátkoznék elég mélyre; ő azonban megalkotta a gyermeket, aki semmit sem tud és csak gyenge hangon kiáltoz, megalkotta a szegény vadembert, aki csak a természet törvénye szerint tud viselkedni s lehajol, egészen a szívükig; ezek azok a mezei virágok, melyeknek az egyszerűsége elbájolja Őt … Ilyen mélyre szállva mutatja meg a Jó Isten az ő végtelen nagyságát.”

Chr: Ezek szerint Isten ugyanannyira szereti bármelyik egyszerű, hétköznapi embert, mint mondjuk Szent Pio atyát?

Teréz: „Mint ahogyan a Nap egyszerre és úgy világítja meg a cédrusokat és minden apró virágot, mintha csak az volna az egyetlen az egész földön, úgy Urunk is külön foglalatoskodik minden egyes lélekkel, mintha nem is volna más hozzá hasonló, és mint ahogy a természetben minden évszak úgy van elrendezve, hogy a legszerényebb százszorszépet is virágba boríthassa a maga napján, úgy szolgálja minden mindegyik lélek javát.”

Chr: Milyen szép hasonlat! Ezek szerint nem a mi dolgunk, hogy ki mennyi kegyelmet kap; csak az a dolgunk, hogy nagyon szeressük Istent, bármilyen „kicsivé” vagy „naggyá” tett. Kedves Teréz, köszönjük, hogy megvilágítottad mindezt! Folytathatjuk valamikor a beszélgetést?

Teréz csak mosolyog…

Christianae (Az idézetek forrása Kis Szent Teréz önéletrajza, Ecclesia/PPEK, 4–5. old.)

Az első rész itt olvasható

Létrehozva 2019. május 10.