Mikor el akar kapni a félelem

„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,  az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91,1-2)

A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres. Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.” Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.

Próbáltam felhívni, de olyan rossz volt a vonal, hogy nem értettük egymást. Csak az sms maradt, feltettem egy csomó kérdést, hogy világosabban láthassam a helyzetet. Remegett a kezem, a szívem zakatolt. Borzasztóan tehetetlennek éreztem magam.

Kicsi korában, ha felsírt éjszaka, csak átmentem hozzá. Ültem az ágya szélén, simogattam a hátát. Láthatott engem. Meg tudtam nyugtatni az érintésemmel. Ott lehettem mellette, és biztató szavakat súghattam neki. De most ez a kicsi lány kollégista lett, messze van tőlem. Nem ülhettem az ágyára, nem láthatott. Nem nyugtathattam meg a simogatásommal. Nem súghattam a fülébe biztató szavakat. Csak sms-ezhettem. És ez a mostani szituációban nagyon kevésnek tűnt.

Rémképek jelentek meg a szemem előtt, minden, amit egy rettegő anyuka az ijesztő bizonytalanságban elképzelhet. Letérdeltem, és könyörögtem Istenhez, tisztítsa ki az agyamat, adjon szavakat, amikkel segíthetek. Egyike volt azoknak az alkalmaknak életemben, amikor nagyon szerettem volna, ha Isten látható formában megjelenik előttem, és utasít lépésről-lépésre, hogy pontosan mit kell tennem.

De nem láttam Őt. Egy szellemkéz nem írt üzenetet a falra. Viszont indíttatást éreztem, hogy figyeljek oda arra, amit azon a héten kaptam Tőle: egy barátnőm küldött sms-ben egy igét, amit én tovább is küldtem egy másik barátnőmnek. Ezt olvashatod a levelem elején.

„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”  (Zsolt 91,1-2)

Azért is szeretem, mert ad egy mondatot, amit imádságként ismételgethetek: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”

Gyorsan elküldtem ezt az igét Ashley-nek, kérve, hogy mondja ki hangosan, és ismételje mindaddig, míg érzi, hogy enged a félelem szorítása. Sejtheted, hogy én is ezt tettem. Érdekes a két szó, aminek Istent nevezi itt a zsoltáros: menedék és vár.

A menedék egy olyan hely, ahol meghúzhatod magad szükség esetén. A vár, olyan erődítmény, ami kifejezetten a teljes biztonság érdekében épült. A héber szó, ami itt a szövegben áll, a metsudah nem csak várat, hanem megközelíthetetlen helyet is jelent. Isten nemcsak egy gyors menedék vihar elől, de olyan hely is, ahol nem érhet el hozzám a félelem.

És a félelem nem tudja elkapni azt, akit nem tud megközelíteni. Nem arról van szó, hogy többé nem fognak rossz dolgok történni az életünkben. Sérült világban élünk, ennek megfelelő események történnek minden nap. De Isten gyermekeként nem kell a félelem szorító markában élnem.

Máig sem tudjuk, mi történt a kollégiumban, miért rendeltek el zárlatot. Istennek hála, Ashley és a barátnői épségben megúszták, bármi volt is, és még néhány órát alhattunk is azon az éjszakán. Tudom, hogy nem minden éjszakai hívás végződik ilyen jól. Sajnos, én magam is megtapasztaltam már.

De igyekszem valamelyest fejlődni a félelem feldolgozásában. Tudom, hogy érezhetek félelmet, de nem kell félelemben élnem. Kimondhatom hangosan: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Lelhunyom a szemem, és elképzelem, ahogy felemel egy olyan helyre, ahol a félelem nem érhet el.

Uram, kijelentem, hogy többé nem élek félelemben. Minden rettegésem a kezedbe teszem, és megfogadom, hogy bízni fogok a terveidben. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. december 23.