„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” (Jer 17,7-8)

Jó hírben reménykedve léptünk be az orvos szobájába. Olyan újsággal jöttünk ki onnan, amire nem számítottunk, kezünkben különféle leírások, ismertetések. Házasságunk alatt már átéltük egyszer, mit jelent rákosnak lenni. Csakhogy akkor rólam volt szó, most meg róla.

A diagnózis után egyik unokánk aranyos születésnapi partijára mentünk. Majd egy családi esküvőn táncoltunk a csillagok alatt. A zajos hétvége után otthon, a nappaliban ültem, kezemben a Bibliámmal. Az ablakon át beragyogott a napfény, de én nagyon el voltam keseredve.

Uram, nem akarom még egyszer végigcsinálni. Pillantásom a Bibliára esett, mely annál az igénél volt kinyitva, amit az előző heti elhatározásom szerint memorizálni akartam.

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.”

Egy terebélyes fát képzeltem magam elé, lombos ágai a víz fölé, gyökerei mélyen a gazdag talajba nyúlnak. A fa tele van gyümölccsel, mialatt körülötte a vidéken kiégett, kiszáradt minden.

Most a hőség felénk közeledett. Nehéz döntések következnek. Pénzügyi terhek. Érzelmi bizonytalanság. Könnyeimmel küszködve ismételgettem a csodálatos szavakat újra és újra, hogy beszívódjanak a lelkembe: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.

Talán te is valami nehézséggel küzdesz. Olyasmivel esetleg, amit már átéltél, és amit nem szerettél volna újra átélni. Imádkozom, hogy Jeremiás szavai iránymutatást jelentsenek neked is. Először is, Jeremiás biztosít róla, hogy nyugodtan lehetünk őszinték az érzelmeinkkel kapcsolatban.

Néha, nehéz időszakban nem engedjük szabadjára szívünkben fogvatartott érzelmeinket. Azt gondoljuk, hogy talán hitünk gyengeségét mutatja, ha elismerjük őket. Jeremiás nem szépíti a valóságot. Hőségről beszél, mely mindent kiéget a fa körül. De rámutat, hogy attól még Isten közel van. Isten tudja, miben vagyunk. Ő a menedékünk.

Miközben mi erősek vagyunk másokért, Ő erős értünk. Érted és értem. Másodszor, odafuthatunk az életadó Forráshoz. A nehéz időszakok nehéz döntésekkel járnak. A nehéz helyzetek kiszívják energiánkat. De ígéretünk van rá, hogy mélyről fakadó forráshoz jutunk, mely erőt ad és táplál, bármit élünk is át. És végül, rögzítsük magunkban ezt az ígéretet is: Ha a nehéz időszakban szorosan Isten mellett maradunk, annak meglesz a gyümölcse.

Mivel már végigjártam ezt az utat, tudom, hogy ez valóban így van. Gyümölcs lehet az öröm, ami érthetetlennek látszik az adott körülmények között. Gyümölcs lehet a nevetés, ami felbukkan, hiába akarja a sötétség átvenni az uralmat. Gyümölcs az örökkévalóság valós ígérete. Gyümölcs érik bennünk, mialatt szorosan kapaszkodunk a hitbe, mely nagyobb nálunk.

A megrázó hír hatását most is érzem. Most sem akarom újra átélni azt, amin már egyszer keresztülmentünk. De legalább tudom, mit kell tennem. Gyökereimet le kell eresztenem nagyon mélyre a hitbe. Még szorosabban hozzá kell bújnom Istenhez a szárazság idején. Próbálok reménykedni a gyümölcsben, mely életünkben be fog érni ebben az időszakban.

Gyere, mondjuk együtt halkan. Maradjunk szorosan ez igazság mellett ebben a nehéz időszakban: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.

Drága Jézus! Odamegyek a vízhez, és mélyen beleeresztem a gyökereimet az éltető talajba, hogy mindent magamba szívhassak, amire ebben a nehéz hidőszakban szükségem van. Köszönöm, hogy Forrásom vagy. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. január 5.