Nem elég azonban elméletileg tudni, milyen fajta gyerekkori bántások milyen sérülésként jelennek meg felnőtt korban, hanem a mostani életünkben konkrétan is be kell azonosítanunk azokat az érzés-együtteseket, amelyekben továbbélnek a régi sérüléseink.

Lelki szinten ugyanis az érzéseink az érzékszerveink. Ahogy testi érzékszerveink  azt mutatják meg, hogy milyen a világ önmagában, lelki érzékszerveink, az érzéseink azt mutatják meg, hogy milyen a számomra: veszélyes vagy biztonságos. Ha jól működnek, akkor az itt és most helyzetek milyenségét mutatják. (Melegséget érzek, ez jó, biztonságos; haragot érzek, itt bántanak, ez veszélyes.) Ezért azt tekintjük magától értetődnek, hogy amit most érzek, az a mostani helyzet minőségét mutatja.

Azonban minden ahhoz hasonló helyzetben, amikor gyerekkoromban bántások értek, felnőttként is a gyerekkori érzéseim fognak megjelenni. Gyerekként ezeket veszélyes helyzeteknek tanultuk meg, és szervezetünk felnőttként is jelzi a veszélyt. Minél súlyosabbnak éreztem a bántást gyerekkoromban, annál inkább ez a veszély-jelzés dominálja a felnőttkori helyzetet is.

Az írás elolvasható itt.