Michael Card: Homokfirkák

„Ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.” – nyomta kezembe kedves barátom néhány éve az amerikai keresztény dalszerző, Michael Card könyvét, a magyarul 2006-ban megjelent Homokfirkák – Krisztus és kreativitás című kötetet. Mivel az illető nem szokta dicséreteit feleslegesen szórni, tömör ajánlása felkeltette érdeklődésemet a könyv iránt. Annyi újraolvasás, gondolkodás és elmélkedés után kijelenthetem, nem túlzó a mondat: ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.

E rövid jellemzésen túl nehéz bármit pozitív módon írni Michael Card könyvéről, s bár tudom, vékony mentség, könnyebb azzal kezdenem, mi nem a Homokfirkák. Először is nem teológiai értekezés. Vannak ugyan teológiai mélységű gondolatok lapjain, de nem célja, hogy a keresztény művészetértelmezés új útjait nyissa meg. Egyszerűen kíván beszélni, és azt is teszi. Bibliai képekből, Krisztus evangéliumokban leírt viselkedéséből indul ki, s ebből csodálatos következetességgel, tisztán és követhetően vonja le következtetéseit. Másodszor Michael Card könyve nem esztétikai traktátus.

Nem elemzi a keresztény művészet kétezer éves, mégoly kiemelkedő remekműveit, s új elméleteket sem állít fel, hogy cáfoljon vagy meghaladjon más esztétikai rendszereket. Michael Card tehát nem törekszik arra az evilági tökéletességre, mely általában szintézis-építésben nyilvánul meg, ugyanakkor – hogy egy másik lehetséges végletet említsünk – nem áll be a mostanában divatos „praktikus”, „csináld magad” kézikönyvek íróinak táborába sem, filléres tanácsokkal elborítva az olvasót.

Az író egyszerűen Krisztusra figyel, és a vele való imádságos együttlétben kapott gondolatait osztja meg velünk könyvében.

A könyvismertető elolvasható itt.

Létrehozva 2013. március 21.