„Egy fegyver sem arat sikert, amelyet ellened kovácsoltak, és megszégyenítesz minden nyelvet, amely perbe száll veled. Ez az Úr szolgáinak öröksége, és a győzelem, amelyet neki juttatok” – mondja az Úr. (Iz 54,17)

Azért írom ezt a posztot, hogy segítsen az embereknek megkülönböztetni a belső csatát, hogy belül folyik a fejünkben. Ez a poszt nem a tudományról szól, vagy nem lehet használni ürügyként, hogy nem legyünk óvatosak, ez kizárólag abból a célból készül, hogy segítsen az embereknek felismerni, ki beszél bele az életükbe, amikor nehéz döntésekkel és bénító félelemmel nézel szembe.

Tegnap este beszéltem a barátnőmmel. Zokogott. Január óta nem látta idős anyját. Azzal a talánnyal néz szembe, amibe magam is kerültem. Az anyja idős, és már nem lehet sokáig ezen a világon, és mivel az anyja idős, a magas kockázatú kategóriába tartozik, hogy meghaljon a COVID miatt. Bár a barátomnak nincs tünete, hogy beteg, azt állította, hogy nem lenne képes együtt élni azzal, ha az anyja tőle kapná el a COVID-ot és meghalna. Nem akart gyilkos lenni.

A saját anyja iránti szeretetében megvádolják, ha kapcsolatot keres vele. Barátaim, ez ördögi. A barátom, függetlenül attól, hogy egy későbbi időpontban talán akaratlanul is terjeszti a COVID-ot, nem gyilkos. Honnan tudom ezt? Mert tudjuk, valójában ki az igazi gyilkos.

„Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44)

Az ördög balról és jobbról is vádol minket, így nem számít, mit teszünk, nem nyerhetünk. Meg vagyunk vádolva. Ez teljesen ördögi.

Ha mindenre alkalmazni kellene ennek a gondolatmenetnek a logikáját, akkor soha nem tudnál mozdulni. Dönthetnél úgy, hogy soha nem vezethetsz, mert lehet, hogy balesetet okozol, és megölsz valakit. Dönthetsz úgy, hogy soha nem grillezel steak-et, mert lehet, hogy megölsz valakit szívbetegséggel. Ez a félelem és pánik nem Istentől való.

Én magam kerültem ebbe a helyzetbe. Néhány hónappal ezelőtt elkaptam valakitől a COVID-ot. Abban az időben a vizsgálati eredményt 7 nap múlva kaptam meg. Anyám agyvérzést kapott, és rajtam kívül nem volt semmi segítsége. Volt egy gyógyszere, amit ha nem szed be, akkor meghal. Mindenkit felhívtam, akit ismertem, hogy segítsen. A felelősség túl nagy, azt mondták. Szóval a pörlekedő társadalmunk miatt nem volt segítségem.

Ültem a tornácon, és véresre sírtam a szememet. Úgy éreztem, mintha két lehetőségem lenne: halál és a halál. Menj segíteni anyának, elkapja a COVID-ot – halál. Ne segíts anyának, nincs gyógyszer – halál. Tudtam, hogy ez az egész a pokol bugyraiból való. Ezért Istenhez kiáltottam.

Ő válaszolt nekem. Azt mondta: „Susan, ki minden élet szerzője?” Azt mondtam: „Te vagy, Uram.”

Aztán azt mondta, mit hozzak neked? Azt feleltem: „életet és bőséges életet.” Tovább ment, és azt mondta nekem, “mivel én vagyok az élet adója és elvevője, bízz bennem, hogy csak akkor viszem el anyádat, ha eljön az ideje. Az Úr házában laksz. Bennem maradsz. Bízz bennem.” Magabiztosan úgy döntöttem, hogy segítek anyámnak, és megszerzem neki a gyógyszert, amire szüksége van. Biztos voltam benne, hogy anélkül meg fog halni. A COVID jövőbeli szorongás volt. Kértem Istent, hogy jelen legyen a MÁBAN.

Isten a lehetőségek Istene, de nem a szorongás Istene. Az egyik forgatókönyvben meglátjuk, hogy mi lehetséges, Isten lát ezer más lehetőséget is. Mindent lát, ami van. Őszintén hiszem, hogy ő választja ki az utat, amely közelebb visz hozzá, és megtisztít benneteket, és ha ezt a betegség által teszi, akkor a betegség célja jó, mert közelebb visz Istenhez, amire mindannyiunknak szüksége van. Hiszem azt is, hogy Isten azt akarja, hogy bízzunk a jelen pillanatban. Isten azt suttogja, „ÉN VAGYOK”, és meghívja téged a mostba, ami az Övé. A sátán azt sikoltkja, „mi lenne, ha”, és elvisz egy jövőbeli helyre, ami nincs, és soha nem is létezett.

Képzeld el, ha Mária és József megbénult volna a félelemtől, amikor az angyal azt mondta Józsefnek, hogy meneküljön. Mi lett volna, ha végiggondolják a sivatag összes veszélyét, amikor átkelnek Egyiptomba, magára a sivatagot és az evést, a banditákat, akik ott lehetnek. Megakadályozhatta volna őket abban, hogy megvédjék Krisztust, a gyermeket. A „mi lenne, ha”, ami a félelmen kívül nem mond semmit, pontosan az, amire Isten azt mondja, hogy ne tegyük.

„Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, nincs pincéjük, nincs kamrájuk, s az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak! Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik? Ha tehát még az egészen kis dolgokban is tehetetlenek vagytok, mit aggódtok? Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. Ne kérdezgessétek hát, hogy mit esztek vagy mit isztok, és ne nyugtalankodjatok. Mert erre a pogányok törekednek a világban. Atyátok tudja, hogy szükségetek van rájuk. Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá.” (Lk 12,22-31)

Az én helyzetemben anyának azonnal szüksége volt rám. A COVID egy lehetőség volt, egy félelem, egy aggodalom. Átadtam ezt az aggodalmat Istennek, és segítettem anyámnak. Követtem az összes körültekintő protokollt és irányelvet. Azok a hetek, melyeket anyám gondozásával töltöttem, legnagyobb szenvedéseim voltak, de egyben a legnagyobb ajándékaim is. Képes voltam gondoskodni róla idős korában, Istenre hagyva az ő életét, és hogy Ő dönti el, mikor viszi el, de élveztem a vele való kapcsolatot a szenvedés közepette. Egy kicsit sem változtatnék ezen. Igazán jelen voltam vele, és ez teljes ajándék volt, hogy gondoskodjak róla. Képes voltam megkérni Istent, hogy egyesítse azt a szenvedést az Ő keresztjével. Azt kell mondanom, hogy miután minden elmondtam és megtettem, az én COVID tesztem végül negatív lett, és soha nem lett beteg. Az eredeti aggodalmam a teljesen felesleges volt.

Azért mondom el ezt a történetet, mert azt hiszem, mindannyian ez az ismeretlen helyen találjuk magunkat, megpróbáljuk megkülönböztetni és döntéseket hozni. Azon gondolkodunk, hogy kinek a királysága szól hozzánk. Amikor Isten beszél, életet lehel. Isten elítélhet minket a bűnünkért, és meg is teszi. Ez a szeretet szelíd hangja, ami a változás és a megtérés szikráit hozza. A sátán elítél, hazudik és vádol. A hangja bénulást okoz. Ismernünk kell a különbséget. A bűntől meg kell tisztulnunk, a vádaskodást fel kell ismernünk, mint a lényünk elleni támadást.

Tegnap a szentmisén az Úr beszélni kezdett nekem a félelemről. Egyszerűen azt mondta:

„Az egyetlen félelem, ami legyen meg, az Úr félelme, ami a Lélek egyik ajándéka.” 

Annyira félünk a betegségtől és az ítélettől, hogy elfelejtettük, ki a felelős, és ki miatt kell aggódnunk, ha megsértjük. Visszaélünk az Eucharisztiával és egymással, aztán azon tűnődünk, hogy a világunk miért irányíthatatlan.

Ez azt jelenti, hogy nem hiszek a COVID valódiságában. Tudom, hogy az. Azt sem jelenti, hogy vakmerő lennék. Azonban jelenti azt, hogy nem szabad járni félelemben a vírustól. Ha elkapom, Isten fel tudja használni arra, hogy megtisztítson. Nem kell találnom másvalakit, hogy hibáztassam. Ha továbbadnám valaki másnak, az nem lenne szándékos lenne – és ne feledd, hogy Isten a szándékaidat nézi, a sátán az, aki nem törődik azokkal. Csak vádolni, hazudni, lopni, ölni és elpusztítani akar; azt akarja, tönkre tenni, hogy bűntudatod legyen valami miatt, amit nem tudsz teljes mértékben irányítani. És azt akarja, hogy vádold meg a saját szomszédaidat, vess irányítást és gyűlöletet, és légy vak azzal kapcsolatban, hogy mi folyik itt valójában. A sátán az irányításról szól és elhiteti, hogy neked is van néha beleszólásod, amikor a valóságban ez csak látszat.

Tegnap este azt mondtam a barátomnak, hogy nem ítélem el amiatt, hogy mit döntött. Sok tényezőt kell figyelembe venni, amikor ilyen döntést hozol. De biztosítottam róla, hogy nem gyilkos, és hogy Isten kezében van az irányítás. Ő az élet szerzője, és megbízom benne, hogy akkor veszi el a szüleimet és az övéit, amikor eljön az ideje. Tudom, hogy saját életem az ő kezében van. Tisztítsa meg a szívemet, és fordítson mindent javamra.

És hallottam egy hangot a mennyből, mondván: “Írd ezt: Áldottak a halottak, akik mostantól meghalnak az Úrban.” “Igen – mondja a Lélek –, megpihennek a munkájuktól, mert a tettük követi őket.” Jelenések 13:14

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. január 6.