Sok pogány, mikor azt hallja, hogy az Ige testté lett, kinevet és kigúnyol bennünket. E miatt az egyszerű emberek közül sokan megzavarodnak és nyugtalankodnak.

A görögökhöz is, de hozzátok is szólok, kikben zavar támadt, hogy sose veszítsétek el a fejeteket, ne menjetek esztelen emberek után, ne nyugtalanítson benneteket a hitetlenek kigúnyolása. Hiszen a kisgyermekek is gyakran nevetnek, ha komolyan beszélünk vagy számukra különös munkán dolgozunk. De ez a nevetés nem a kigúnyoltak értétlenségét, hanem a gúnyolódók oktalanságát jelenti.     

Ugyanezt mondhatjuk a pogányokról is. Hiszen majdnem ostobábbak, mint a gyermekek, mert olyan dolgot gúnyolnak ki, ami szent borzadályt kelt és minden csodával teljes. Amit azonban ők kinevetnek, az továbbragyog saját szentségében. Gúnyolódásuk semmit se árt hírének. De a saját isteneiket dédelgethetik, mégis torz alakok maradnak.

Vajon nem igazi esztelenség-e, ha ők kétes értékű embereiket kőbe, fába, olcsó emlékekbe vésik és istenekként szerepeltetik? De az a meggyőződésük,hogy semmi rosszat sem tesznek. Minket azonban törvény elé akarnak idézni, mert azt valljuk, hogy az Isten élő templomot készített magának a Szentlélek ereje által és így az egész földet sajátjává tette.  

És milyen vád ez!  Mert ha lealázó, hogy Isten lakjék emberi testben, mennyivel inkább lealázó az, hogy kőben vagy fában. Annyival, amennyivel értéktelenebb a kő vagy a fa az embernél; hacsak nem gondoljuk, hogyaz ember a holt anyagnál értéktelenebb. Mert ők azt tartják, hogyIsten valósága még a macskában és a kutyában is jelen van. (Sőt sok eretnek még ezeknél alacsonyabb rendűben is jelenvalónak hiszi.)     

Állíthatom, hogy mi sohasem mondunk ilyent, de nem is hallottunk.Mi csak azt valljuk, hogy Krisztus tiszta, szent, sértetlen, minden bűntôl mentes testet vett fel szűzi méhben és megalkotta saját emberialakját.     

Hozzájuk hasonló elvetemültek a manicheusok; ôk is azt vallják,hogy Isten valósággal jelen van a kutyákban, majmokban és mindenféle állatban. (Azt állítják, hogy a lélek ebbôl a jelenlevô isteni valóságból van.) És nem borzadnak és nem szégyellik magukat. Rólunk azt mondják, hogy nem beszélünk Istenről Hozzá méltóan, mert mindezeknek még a gondolatát sem tűrjük meg. Mi csak azt valljuk, ami Hozzá méltó és illő: Hogy ti. eljövetelével, születésének e módjával saját művét, a bűnbeesett embert fölmagasztalta.     

Szegény testvérem, mit is állítasz te? Azt hangoztatod, hogy a gyilkosok és csalók lelke az Isten lényegébe tartozik és te mersz vád elé állítani bennünket, mert mi ebből semmit se fogadunk el, még a hallását sem tűrjük, sőt azt mondjuk, hogy istentelen az, aki ilyent állít? Valljuk, hogy az Isten szent templomot készített magának és ezzel az égi uralmát kiterjesztette a mi életünkre is.     

Hát hogy ne lennétek ezerszeresen is méltók a halálra, vádjaitok miatt is, istentelenségtek miatt is, melyet nem szűntök meg továbbterjeszteni. Ha méltatlan az Istenhez, hogy szent, bűn nélküli testben lakjék, sokkal illetlenebb ha nem tiszta, nem szűzi testben, hanem csalóban, sírrablóban, kalózban, majomban, kutyában él. Éppen Ő, aki a szentség és feddhetetlenség, aki most ott ül az Atyaisten jobbja felől.

Milyen kára vagy milyen gyalázata származhatnék az Istennek ebből a testben lakásból? Nem látjátok azt a Napot, akinek a teste látható, halandó, romlásnak vetett, mégha ezerszer is ájuldoznak a manicheusok és a görögök ennek hallatán. De nemcsak ez, hanem a föld,a tenger, az egész látható világ rendellenességnek (hiábavalóságnak)vetett alá.

Hallgasd meg csak Szent Pált, amint ezt kifejti: ,,Hiszen a teremtett világ alávetett a hiábavalóságnak, nem önként, hanemattól, aki alája vetette a remény nyújtásával’‘ (Róm 8,20). Aztán megmagyarázza, mit jelent ez: ,,alávettetett a hiábavalóságnak”,amikor így folytatja: ,,mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára”(Róm 8,21). Eszerint tehát múlandó a világ és romlandó.

Aki romlásnak szolgál, maga is romlandó. A nap — pedig múlandó test — egyformán bocsátja sugarait piszokra, sárra. A piszkos testekkel való együttlétéből saját tisztaságán nem esik folt, hanem újra ragyogó sugarak verôdnek vissza. Saját fenségében részesíti a sugárzásba került testeket. A testek piszka és szennye legkevésbé sem ér fel hozzá. Mennyivel inkább nem piszkolódott be az igazság Napja, a testtelen hatalmasságok ura, mikor tiszta testbe költözött. Nemcsak,hogy nem szennyeződött be, hanem azt (ti. a testet) még tisztábbá és szentebbé tette.

Mindezeket tehát gondoljuk meg és emlékezzünk az Isteni szóra: ,,Mert köztük fogok lakni és közöttük járni” (2Kor 6,16). Majd ismét: ,,Nem tudjátok-e, hogy az Istennek temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,16) Mondjuk ezt mi is ezeknek és az istenteleneket hallgattassuk el. Ö

rüljön a saját jóakaratunknak és dicsőítsük a testté lett Istent ilyen leereszkedéséért. Adjunk hálát Neki minden erőnkbôl. Imádjuk méltó tisztelettel és hálaadással. Hozzá méltó hálaadást úgysem végezhetünk mással, csak az üdvösségünkön való munkálkodással és az erényekre való törekvésünkkel.     

Ne legyünk tehát hálátlanok jótevőnkkel szemben, sőt mindenünket ajánljuk fel minden erőnkbôl: hitünket, reményünket, szeretetünket, józanságunkat, könyörületünket, emberszeretetünket. És amire a minap buzdítottalak benneteket, ma is azt teszem és soha nem szűnök meg titeket erre ösztönözni.     

Mi is ez? Ha a felséges és isteni asztalhoz, a szent titokhoz akartok járulni, szent félelemmel és rettegéssel tegyétek, tiszta lelkiismerettel, böjttel és imádsággal, ne nyugtalansággal és gyötrôdéssel, ne zaklassátok szeretteiteket. Ez igazán nem lenne okos dolog és nem mindennapi gőg jele lenne. Ezért fenyegeti és félemlíti meg azokat, akik így cselekesznek: Gondold meg, ember, milyen áldozatban akarsz részesülni, milyen asztalhoz akarsz járulni. Vésd lelkedbe, hogy por és hamu vagy, mégis Krisztus testét és vérét veszed magadhoz. Ha a király lakomához hív benneteket, illő összeszedettséggel vesztek részt azon, és ha elétek teszi az étkeket,szerényen és csendesen költitek el.     

Hát mikor az Isten hív a saját asztalához és a saját fiát ajánlja fel neked, miközben az angyalok hatalmasságai állnak körülötted rettegéssel és remegéssel! A kerubok elfedik arcukat, a szeráfok reszketve kiáltják: Szent, szent, szent az Úr, szent, szent, szent azÚr  — akkor te beszélgetsz és zajongsz a szent lakoma előtt?

Nem érzed szükségét annak, hogy csenddel teljék meg a lélek ezekben a pillanatokban? Teljes béke és nyugalom lakozzék a szívben, nem zaj, harag és nyugtalanság, mert ez utóbbiak beszennyezik az áldozni kész lelket. Milyen bocsánatra számítsunk, ha nagy bűneink után még az oltárhoz menetel idején sem hagyunk fel esztelen, rossz szokásainkkal? Van-e egyáltalán szükségesebb az oltáron nyugvónál?     

Mi hajt bennünket arra, hogy a lélekről is megfeledkezzünk és a test hajlamai után törjünk? Könyörgök hozzátok és kérlek benneteket,ne vonjuk magunkra az Isten haragját!     

Sebeinknek üdvözítô orvossága nyugszik itt, el nem fogyó gazdagság, égi királyságunk követe. Ha közelébe megyünk, reszkessünk, adjunk hálát neki, boruljunk elébe, valljuk be bűneinket, sirassuk és gyászoljuk rosszaságunkat, buzgón imádkozzunk. Így lassanmegtisztulva, alkalmas lelkiállapotban menjünk Hozzá, a mennyország Királyához.     

Ha már magunkhoz vettük a szent, szeplőtelen áldozatot, egészen egyesüljünk vele, süssük le szemünket, tüzesedjék át a lelkünk, hogy ne jussunk kemény ítéletre, sem kárhozatra. Így érjük el a lélek önuralmát, a szeretetet, az erényeket, Istennél a kiengesztelôdést, a tartós békét, ezer más jónak feltételét. Legyünk szentté és tegyük azzá a velünk élőket.     

Mindig ezt hangoztattam és ezután is így teszek.     

Mi hasznotok lenne, ha csak úgy találomra idejöttök, de semmi tanulságot nem vontok le ezekből? Mi értelme van, ha mindig csak beszélünk a kegyelemről? Szeretteim, rövid a földi élet: éljük józanul, legyünk készen. Várjunk összeszedett lélekkel, mindenkivel szemben mutassunk igaz buzgóságot, mindenben legyünk lelkiismeretesek.

Bármit teszünk: ha Isten igéjét hallgatjuk, imádkozunk vagy más egyebet végzünk, félelem és remegés közt tegyük, hogy könnyelműségünk Isten átkát ne vonja fejünkre. A nyugtalankodás és a haragos lelkület sérti az oltár szent áldozatát. Esztelen dölyfösség lenne, ha másra pazarolt erőnk nélkül járulnánk az Úrhoz.

Hallgasd meg, mit mond errőlaz apostol: ,,Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten” (1Kor 3,17).     

Irgalma helyett ne vonjuk magunkra az Isten haragját. Árasszuk feléje minden gondolatunkat, lelki összeszedettségünket, lelkiismeret-nyugalmunkat. Menjünk eléje imádsággal, neki átadott szívvel, hogy így engeszteljük a mi Urunk Jézus Krisztust. Így találjuk meg a nekünk ígért jókat az Ő kegyelmével és szeretetével. Neki is, az Atyának is,vele a Szentléleknek is dicsőség, hatalom, tisztelet most és mindörökkön örökké.

Amen.

(Forrás: ppek.hu)

Létrehozva 2022. szeptember 21.