Az elmúlt 15-20 évben körülbelül tucatnyi mobiltelefonom volt. Szinte mindet azért kellett lecserélnem, mert tönkre mentek. Nem túl hosszú távra tervezték őket. Ehhez hasonlóan, a legtöbb számítógépes ismerősöm egyetért abban, hogy a három évnél régebbi gépek pillanatok alatt eléri a technikai öregkort.

Másrészt azonban, élő koncerteken zenészként rendszeresen használom 60 éves gitárerősítőmet, és a mai napig nagyon megbízhatónak tartom. Feleségemmel van olyan bútorunk, amit több mint 40 éve használunk, és nem is tervezünk lecserélni. Ezeket úgy készítették, hogy kiállják az idő próbáját.

Van, aminek nem kell tartósnak lenni, mert hamarabb elavul, mint tönkremegy. Ilyen a számítógép és a hasonló technikai eszközök, amik már azelőtt ósdinak tűnnek, hogy hazaérnél velük a boltból. A műanyag szatyroknak például sokkal hosszabb az életciklusuk, mint ameddig használjuk őket.
Most különösen bajlódom az ésszerű használhatóság és az elavulás gondolatával, mert öregszik az autóm. Több kilométert tettem bele, mint bármelyikbe abból a 34-ből, ami eddig az enyém volt. Mégis éppen olyan jól összerakott és strapabíró ma is, mint 11 évvel ezelőtt volt, amikor megvettem. Mivel még mindig kiválóan működik, azt hiszem, nem fogom lecserélni.
Amikor az 1960-as években elkezdtem fényképezni, azt mondták, hogy a fekete-fehér felvételek nagyjából 100 évig megőrzik majd az állapotukat, a színesek viszont 20 évet sem érnek meg. A legtöbben nem vették ezt komolyan; azt hitték, a képeik örökké megmaradnak. Régi fényképek restaurálásakor aztán kiderül, hogy a jóslat igaznak bizonyult. A 20-as évek elején készített fekete-fehér fotók szakadtak, sérültek ugyan, de megőrizték a minőségüket, míg a 20-as évek végéről származó színes nyomatok teljesen kifakultak.
Tulajdonaink múlékony voltán elgondolkodva, alkalmazzuk ezt az elvet a szellemi életre! Jézus gyakran beszélt róla, szólította fel hallgatóit rá, hogy ne ragaszkodjanak túlságosan a birtokukhoz. Például ezt mondta: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.” (Máté evangéliuma 6,19-20)
Arra utalt ezzel Jézus, hogy értelmetlen olyan dolgokért küzdeni, amik megsemmisülnek, elromlanak, elavulnak. Azt mondta, hogy sokkal értelmesebb arra fókuszálni, ami örök és nem mulandó. Aztán hozzátette: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Máté evangéliuma 6,21) Jézus így ügyesen világított rá, hogy ha az első helyet a pénzünk – illetve mindaz, amink van, amit birtokolunk – foglalja el az első helyet a prioritási rangsorunkban, akkor olyan dolgok után fogunk futni, amiket nem tarthatunk meg örökké.
Egy másik alkalommal egy gazdag emberről beszélt, aki eldöntötte, hogy nagyobb pajtát épít bőséges takarmányának raktározására. Ezt mondta magának: „Sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” Csakhogy aznap éjjel meghalt, és minden tulajdonát valaki más élvezte, költötte és élte fel. Jézus ezzel fejezte be a történetet: „Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (Lukács evangéliuma 12,18-21.)
A kérdés, amit magunknak fel kell tennünk, így szól: Elsősorban olyan dolgok megszerzésére pazaroljuk időnket, energiánkat és tehetségünket, amiket egyszer ki fogunk dobni vagy el fogunk hagyni, vagy olyan dolgokba fektetjük őket, amik örökkévalók?

(forrás: Monday Manna -A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete)

Létrehozva 2014. június 18.