Mindig türelmesnek kell lenni és bármi is történik, Isten nevében hálaadással kell azt fogadni. 

Életünk csupán egy minutum, ha az örökkévalósághoz mérjük; és ezért, az Apostol szerint, “nem mérhetők a jelen élet szenvedései az eljövendő dicsőséghez, mely meg fog nyilvánulni rajtunk” (Róm 8,18). 

Csendben viseld el, amikor az ellenség sérteget, és egyedül csak az Úrnak tárd ki a szívedet. 

Aki megaláz vagy elveszi becsületedet, annak mindenféleképpen igyekezz megbocsátani, ahogy az Evangélium mondja: Aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza (Lk 6,30). 

Amikor az emberek szidalmakkal illetnek, akkor méltatlannak kell tartani magunkat a dicséretre, azt gondolván, hogyha méltóak lennénk rá, akkor mindenki hajbókolna előttünk.

Mindig és mindenki előtt meg kell aláznunk magunkat Szíriai Szent Izsák tanításának szellemében: „Alázd meg magadat, és meglátod magadban Isten dicsőségét” (57. prédikáció).

Ezért hát szeressük az alázatot, és lássuk meg Isten dicsőségét; mert ahol alázat csörgedezik, ott elárad az Isten dicsősége. Ahol nincs világosság, ott minden homályba borul: ugyanígy, alázat híján semmi sincs az emberben, csupán csak sötétség. 

Ahogyan a föl nem melegített és meg nem puhított viasz nem adja vissza a belényomott pecsét mintáját, ugyanúgy a lélek is, ha nem ment át a fáradozások és a gyengeségek elviselésének próbáin, nem hordhatja magán az isteni erény pecsétjét. Amikor az ördög elhagyta az Urat, akkor angyalok jöttek és szolgáltak neki (Mt 4,11). Ugyanígy, ha a kísértések idején egy kissé magunkra is hagynak bennünket Isten angyalai, de nem sokáig, mert hamarosan visszatérnek és isteni gondolatokkal szolgálnak: kedvességgel, édességgel, türelemmel. Ha a lélek átment a fáradozások próbáján, elnyeri a többi tökéletességet is. Ezért mondja Szent Izajás próféta: Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el (Iz 40,31).

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. július 27.