Nagyon sok a félreértés a kereszténység szexualitással, házassággal, önmegtartóztatással, aszkézissel kapcsolatos tanításai körül. Bárki szabadon hozzáférhet bármely hivatalos dokumentumhoz, számos elemző tanulmányhoz, könyvhöz, kommentárhoz, amelyek segítenek eligazodni ezekben a kérdésekben.

A világhálón azonban nem az elmélyültebb tanulmányozást igénylő szövegek örvendenek népszerűségnek, hanem az egyházatyáktól származó vagy nekik tulajdonított idézetek. A forrás soha nem az eredeti latin, görög, szír szöveg, hanem néhány idézet-gyűjtemény, amelyet készítője azzal a céllal állított össze, hogy leleplezze Pál apostol és a keresztény egyházatyák eredendő nőgyűlöletét és szexualitás-ellenességét. Ilyen válogatásokra, a válogatásokból válogatott további szövegmorzsákra támaszkodnak azok, akik a kereszténység szexuáletikai tanítását egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerik, és nem annyira hiányosságaik pótlását tartják feladatuknak, mint inkább vélekedéseik minél hangosabb kifejtését.

A kereszténységet szexualitás-ellenességgel vádolók időnként megerősítést kapnak egy-egy, a “hagyományos” (vagyis az első hét egyetemes zsinatot mércének tartó)  kereszténységgel szakító, meghasonlott teológus könyvnek álcázott dühkitöréséből. Az összefüggésükből kiragadott, másod-, harmad- és sokadkézből vett, egyik modern nyelvről a másikra fordítgatott szövegrészletek nem alkalmasak másra, mint keresztény- és egyházellenes indulatok szítására. Hogyan lehetséges például a házasságról és a szexuális egyesülésről a legszebb sorokat leíró egyházatyából zord, megszállott, nőgyűlölő aszkétát faragni? Emeljük ki ifjúkorában szerzetestársához írt művének néhány sorát, és tekintsünk el a hatalmas életmű többi részétől.

Az egyházatyák aszkézissel és szexualitással kapcsolatos nézetei természetesen egyáltalán nem mentesek túlzásoktól és ellentmondásoktól. Az exegetikai módszerek pedig olykor csodákra képesek. Lehetséges például egyértelműen a házasságra vonatkozó szentírási helyeket szüzességre buzdításként értelmezni. Ráadásul nagy merészség és túlzott leegyszerűsítés általában az egyházatyák szexualitás-felfogásáról beszélni, hiszen óriási a különbség például Jeromos és Ágoston között, és fontos eltérések figyelhetők meg a keleti és nyugati teológusok nézeteiben is. A IV. század végén a nyugati egyházban jelentős vita alakult ki szüzesség és házasság értékelése és értelmezése körül (az úgynevezett Jovinianus-vita), amelynek  hatására például Ágoston megalkotta a későbbi nyugati házasságteológia alapvető fogalmi készletét. Ahogyan a szentháromságtan vagy krisztológia nyelve és terminológiája fokozatosan kristályosodott ki, ugyanúgy fokozatosan alakul a házasságteológia. Ez utóbbi csak a XIX. század végétől kezd igazán magára találni a nyugati egyházban.

Jó ideje tanulmányozom a házasságteológia formálódását, elsősorban a patrisztikus korra és a II. Vatikáni Zsinat utáni fejleményekre tekintve, így erősen foglalkoztat az a kérdés is, hogy miért rangsorolja az egyház a házasságot és a szüzességet, milyen érvek támasztják alá azt a tanítást, mely szerint a szüzesség karizmája kiválóbb a házasság karizmájánál.

Most nem érveket és ellenérveket szeretnék felsorakoztatni, hanem a sok közül csupán egyetlen szempontot fogok kiemelni, amelynek jelentősége nem ismerhető fel idézetgyűjteményekből. E szempont mérlegelése ugyanis egy mindenkit, nem csak a keresztényeket érintő kérdéshez és válaszhoz vezet el.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2013. február 8.