Belefáradtam a jócselekedetekbe

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9)

Fásultnak éreztem magam. Tudtam, hogy meg kell újítanom elkötelezettségemet az adakozás iránt.

Hiába csodáltam mindig a nagylelkű embereket, és közéjük szerettem volna tartozni, a szívemben valamilyen ellenállást kezdtem érezni a jókedvű adakozó-léttel szemben életem minden területén, legyen szó az időmről, a képességeimről, anyagiakról.

Fordítsd oda neki a másikat is

Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5:38-42)

Erről a pofozkodós evangéliumi részről kétféle érvelést is hallottam.

Mihez kezdjünk nehezen kezelhető kapcsolatainkkal

„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején felmagasztaljon benneteket.” (1Pt 5,6)

Érezted már, hogy kezelhetetlenné vált egy kapcsolatod? Talán a kellős közepén vagy egy bonyolult, zűrös, megjósolhatatlan kimenetelű szituációnak?

Előfordul, hogy hiába küszködök, nem találom a megfelelő szavakat, amikkel mederbe terelhetek egy vitát. Jó az, ha beszélgetünk, ám néha csak mondjuk a magunkét, körbe-körbe járunk, és nincsenek termékeny szavaink, amik továbblendíthetnének. Ilyenkor azt érezzük, legszívesebben feladnánk. De mielőtt feladnám, megtanultam, hogy jobb, ha egy időre elhallgatok.

Várakozva, vágyakozva

„Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.” (És 64,3) (KG)

Nem ismerek olyan embert, aki szeret várni.

Műszakilag fejlett világunk arra tanít, hogy nem kell várakozni. Hogy mást ne mondjak, pillanatokkal az után, hogy megosztottad a szociális médián, már az egész világ láthatja a képeket, amiken a barátnőddel ebédelsz.

Mikor az élet súlya megnyomorít

„Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” (Lk 13,12-13)

Hallotta a hangját, de nem látta. A környező tömeg eltakarta előle. Teste hajlott volt, nem tudott felegyenesedni, nyakát nyújtva próbálta megpillantani. És akkor Ő váratlanul magához hívta.

El tudom képzelni, mekkorát dobbant az asszony szíve, majd lassan megindult előre a zsinagógában. Vajon miért szemelte ki Jézus éppen őt? Nyomorékságával akar példálózni? Vagy nyilvánosságra hozza legmélyebb fájdalmát, legsötétebb titkait?

Még mindig tanulom, hogyan maradjak nyugton

„Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt 46,11a)

Megmondom úgy, ahogy van. A „megállni” ige – „nem mozdulni” értelemben – hiányzik a szótáramból. Nyugton maradni? Nyugton ülni? Nyugton feküdni? Kizárt. Egyik lábamról a másikra állok, hintázom a széken, kétpercenként megfordulok az ágyban, hogy kényelmesebb legyen.

Ítélet és Örömhír

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája!”
(Jelenések 14, 6:7)

Nincs ítélet evangélium nélkül, és nincs evangélium ítélet nélkül.

Életed értelme… – Imre atya írása Stuttgartból

Láttam, hogy a szentmise után egyedül állsz ott, a templom előtti téren… Ezért is mentem oda hozzád, aztán meg azért is, mert még azelőtt soha nem láttalak… Elmondtad, hogy most jöttél Salgótarjánból és munkát keresel… Mivel közösség után is vágytál, és a világhálón ránk találtál, eljöttél hozzánk… Keresed életed értelmét is, mondtad…

Noha nem volt sok időnk egymásra, nekem a gyermek-koncertet kellett megnyitnom, Te barátaidhoz siettél ebédre, de annyit még megkérdeztél tőlem: „Atya szerint mi az én életem értelme?”

Lassíts, és figyelj

„Csendesedjetek el, és tudjátok, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)

A „csendesedj el” kérés most már mindig anyukámra fog emlékeztetni.

„Itthon vagyunk, minden rendben”, közöltem vele gyorsan telefonon. Rohantam, mint mindig. Csak tudni akarta, hogy épségben hazaértünk, minden további beszélgetést szükségtelennek éreztem.