„A végtelen nagy szeretettel való találkozás öröm és egy pillanatra félelem”
Az evangéliumból Jézus színeváltozásának történetét olvassa fel dr. Barsi Balázs ferences szerzetes, aki beszél az istenfélelem helyes értelmezéséről is.
Az evangéliumból Jézus színeváltozásának történetét olvassa fel dr. Barsi Balázs ferences szerzetes, aki beszél az istenfélelem helyes értelmezéséről is.
Czirják Árpád szentbeszéde Vencser László aranymiséjén
Elhangzott Ditróban a Jézus Szíve-templomban, 2021. szeptember 18-án
USA: Waldorf tanárok állítják, hogy Lucifer vezetése alatt állnak
A topic című lap számol be egy igencsak különös kaliforniai szövetségről, amelyben hívő keresztények fogtak össze a vallások mindennemű köztámogatását ellenző polgárokkal.
Szervezetük, amely az „emberek a legális és nem szektás iskolákért” elnevezést viseli (angol rövidítése PLAN), beperelte Sacramento város tanügyi igazgatását, és azt akarja elérni, hogy azonnali hatállyal szüntessék be néhány Waldorf iskola állami finanszírozását. A vádiratban az olvasható, hogy a Waldorf iskolák elválaszthatatlanok az antropozófiától, azaz egy okkult eredetű vallástól.
Dr. Barsi Balázs atya homiliája Szécsényben (2021. október 3.)
Fr. Z blogja
Egy olvasótól…
Kérem, segítsen nekem megérteni valamit a kézbe áldozással kapcsolatban. Ahogy értem, az emberek kézbe is áldozhatnak, ha akarnak, de nyelvre is, ha úgy akarják, és a papnak vagy az áldoztatónak nem szabad kényszerítenie őket, hogy így vagy úgy áldozzanak. Aztán jött a Covid, és az embereket arra kényszerítették, hogy csak kézbe áldozzanak. Talán a vírusjárvány jó ok arra, hogy korlátozzák a jogainkat. Nem tudom. Tudom, hogy vannak olyan érvek, hogy a nyelvre áldozás valójában biztonságosabb, mint a kézbe áldozás. Normális időkben kényszerítheti a püspök a papokat arra, hogy csak kézbe áldoztassanak?
Január 1.
„Nem az én gondolataim a ti gondolataitok,
És a ti utaitok nem az én utaim, úgymond az Úr.” (Izaiás próféta: 55,8)
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást találnak.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Jézus szavai: Mt 5, 3.5 és 10)
„És aki nem hordozza keresztjét és jön utánam, nem lehet nekem tanítványom.” (Jézus szavai: Lk 14,27)
Hitedben próbatételeken mész keresztül? Azon tűnődsz, hogy vajon megéri-e ez az egész? Abszolút megéri! Gazdag jutalom vár rád a mennyben, csak ha kitartasz a végsőkig. De egyedül nem tudod megtenni, szükséged van Isten kegyelmére, mint mindannyiunknak. Íme öt jó ok, amiért mindenkinek katolikus kereszténnyé kell válnia vagy megmaradnia, különösen azok számára, akik imaéletük nehéz vagy száraz időszakában a „lélek sötét éjszakájával” küzdenek.
Különleges interjú Fulton J. Sheen érsekkel. Mai kérdésekre válaszolt évtizedekkel ezelőtt.
Nem hiányos annak az élete, aki tisztán készül a házasságra?
„A tisztaság nem valamiféle negatívum; nem zárva maradt bimbó; nem tudatlanság az életről. Vajon az igazságosság csupán annyit jelent, hogy nem vagy becstelen? Az irgalmasság csak azt, hogy nem vagy kegyetlen? A hit pusztán annyit, hogy nem kételkedsz? A tisztaság sem csupán az érzékiség hiánya, hanem önzetlenség, ami a legnemesebb szeretetből fakad.”
Az alábbi írás Chad Ripperger atya 1999-ben, Lincolnban tartott konferencia-beszédének fordítása.
Amikor Luther Márton elindította a protestáns lázadást, a lelki vigasztalások utáni fékezhetetlen vágytól vezérelt ember volt. A lelki vigasztalást összetévesztette Isten tetszésével, és mivel nem sok lelki vigasztalást kapott, végül megváltoztatta teológiáját, hogy lelki önkínzásához és szárazságához igazodjon. Ugyanebben az időben, amikor Luther Márton a lelki vigasztalás minden formáját kereste, Isten egy olyan lelki mozgalmat támasztott Spanyolországban, amely elutasította a vigasztalásokat, mint az ember lelki életének értékmérőjét, és amely teljesen elutasította a vigasztalás minden formáját, mint a lelki élet normatíváját.
Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A szerk.
2016. október 31 (LifeSiteNews) – Az együttélés soha nem lesz a házasság „igazi kegyelme”, és az egyháznak tudomásul kell vennie az emberek biológiai nemét ahelyett, hogy megerősíti az “egyfajta skizofréniát”, ami szerint az ember nemét meg lehet változtatni, mondta Athanasius Schneider püspök a LifeSiteNews portal részére adott exkluzív videó interjúban.
Az itt található levelek egy levelezőlistáról érkeztek. Megtérésük előtt többen elvégezték az Agykontroll tanfolyamot. Az utolsó levél pedig egy nem hívő rokon véleményét ismerteti. A szerk.
Kedves Testvérek!
Egyetértek, hiányzik sokszor a határozott és világos egyházi állásfoglalás. De kinek is hiányzik? Azok, akik most a hiányára hivatkozva mennek agykontrollra, vállat vonnának és ugyanígy elmennének akkor is, ha létezne ilyen állásfoglalás. Nekünk, azt hiszem, hivatalos irat nélkül is világos a dolog, akarom mondani, sötét. 🙂
ELEMZÉS
(LifeSiteNews) – Hetekkel azután, hogy elfoglalta posztját az egykori II. János Pál Házasság és Család Intézet új elnökeként, Monsignore Philippe Bordeyne figyelemre méltó kijelentést tett a La Croix International, a La Croix (a francia püspöki kar nem hivatalos napilapja) által szerkesztett angol nyelvű napilapnak adott feltáró interjújában: „Mi teológusok nem állíthatunk továbbra is bizonyosságokat a családról, amikor látjuk, hogy milyen átalakuláson megy ma keresztül”.
Amikor XI. Piusz 1929. december 31-én kihirdette Divini Illius Magistri enciklikáját, ez lett a mai napig a legfontosabb pápai dokumentum az ifjúság keresztény oktatásáról – ezt a megkülönböztetést a mai napig megtartotta. Jó okkal nevezték a kortársak az enciklikát a téma „Magna Carta”-jának, csodálva annak alaposságát, meghatározó voltát és világosságát.