„Tisztelni kell egymás határait”
Varga László megyéspüspök homiliája, 2021. december 2.
Varga László megyéspüspök homiliája, 2021. december 2.
A miértről
Korábban már foglalkoztunk az okkultizmus ’mi’ aspektusaival: annak meghatározásával, hogy mi az, vagy mit jelenthet, valamint az alkalmazások széles körével. Most pedig a ’miért’-tel foglalkozunk, vagyis azzal, hogy miért fontos ez? Nem olyasmi-e, amit mindenáron el kell kerülni?
(Elhangzott az OCIPE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Európai Tanulmányi Központja közös kongresszusán 2002. október 4-én)
1. A lelkiségi mozgalmak fogalma és sajátosságai
A lelkiségi mozgalmak európai evangelizációs szerepérõl szólva elõször az ilyen mozgalmak fogalmát kell tisztáznunk. Sokat beszéltek már errõl a kérdésrõl, és nagy irodalma is van a témának, mégis szólnunk kell róla, mert újra és újra téves elképzelések bukkannak fel e mozgalmak fogalmát illetõen. Az utóbbi évtizedek egyik sajátos jelenségérõl van szó az Egyház életében. Tehát olyan mozgalmakról beszélünk, amelyek fõként a II. világháború óta kezdtek megjelenni, megerõsödni, jellemzõvé válni az Egyházban.
A kazahsztáni Asztana 60 éves püspökével, Athanasius Schneiderrel készített október végi interjúm teljes anyaga most már elérhető a Rumble (link) és a YouTube (link) oldalakon.
Ebben a teljes interjúban Schneider püspök beszél a Jézus Krisztusba vetett hitéről, valamint az egyház és társadalmunk jelenlegi válságáról, amely a hit, valamint az emberi méltóság és szabadság válsága.
Szeretném megköszönni Schneider püspök úrnak, hogy hajlandó volt több mint két órán keresztül leülni velem beszélgetni ezekről az egyházunk és világunk számára oly fontos kérdésekről.
***
A nőies férfiak és férfias nők világában, amikor nem Istentől akart természeti valóságként, hanem attól abszolút független társadalmi konstrukcióként tekintenek a nemekre, frissítő Chad Ripperger előadását hallgatni az igazi férfi neveléséről. Még akkor is, ha megállapításai fájdalmas tükröt tartanak, mert az igazi férfi fehér hollóhoz hasonlóan ritka, a férfiak elpuhulása, az elnőiesedés a norma, nem pedig a kivétel. Az írás első felében az előadásból készült vázlat, a második felében az előadás szerkesztett átirata.
(részlet egy listalevélből)
„Keserves dolog, de ki kell mondani: a homeopátia – vallás. Mégpedig egy olyan kinyilatkoztatott vallás, amely a racionalitástól mereven elzárkózik, élményekre és hívei szerint kérdésessé nem tehető alapelvekre épül. Ez utóbbit a szaknyelv ideológiának nevezi.”
Milyen döntéshozó vagy? Kevés információval, csak a megérzéseidre hallgatva, impulzívan hozol meg egy döntést? Vagy a másik véglethez tartozol, aki mindent elemezgetsz, túlanalizálsz, sőt az elemzés során lebénulsz? Vagy valahol a kettő között?
Vannak döntések, melyek egyértelműek, kevés átgondolást, vagy előkészítést igényelnek. Például ha a gyalogátkelőnél zöld a lámpa, akkor átkelünk az úton. De gyakran bonyolultabbak azok a helyzetek, amelyekben egy tipikus nap során döntéseket kell hozzunk, akár a munkahelyünkön, akár az azon kvüli tevékenységeink alatt. El kell döntenünk, hogy milyen irányba tereljük az üzletünket. Vagy hogy elfogadunk-e egy új állásajánlatot, ha a jelenlegi nem kényelmes, vagy már nem jelent kihívást. Vagy el kell döntenünk, hogyan tesszük vonzóvá a termékünket a leendő ügyfelek számára. Abban az esetben is döntést kell hoznunk, hogy milyen autót vegyünk, ha a régit már nem éri meg javíttatni. Sok mást is felvehetünk még erre a listára.
Schneider püspök beszél hitéről és a Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatáról
Robert Moynihan: Még egy utolsó kérdésem lenne, és nagyon köszönöm, hogy időt szakított rám.
A legmélyebb lelki szintre szeretnék eljutni: az ön hitéhez.
Elmondaná nekünk, hogy mit jelent Önnek Jézus?
Az igazságos és irgalmas Krisztus szeretetteljes szavai menyasszonyához, Szent Brigittához egy szép várról, amelynek aláásták alapjait, és arról, hogy a szép vár, azaz Isten Egyháza újjáépül a dicsőséges Szűz és a szentek imái által. A vár falainak aláásásában láthatunk párhuzamot Szent Brigitta kora és a mienk között, vajon lesz párhuzam a megújulásra kapott időben is?
Kérdezd az atyát
QUAERITUR: A nagybátyám katolikus akar lenni, és én vittem őt felnőtt katekézis (RCIA) órákra. A pap nagyszerű ember, de azt mondta, hogy akkor is részesülhetsz az Eucharisztiában, ha a mise után szándékozol gyónni. Tudom, hogy ez kamu, mivel még mindig halálos bűnben van. Hogyan és milyen forrás(ok)kal tudassam ezt a pappal?
Augusztus 1.
„Nem az én gondolataim a ti gondolataitok és a ti utaitok nem az én utaim, úgymond az Úr.” (Iz 55,8)
Augusztus 2.
Kempis Krisztus követésében az Úr Jézus szavai:
„Akkor se tartsd magadat valami nagyra, se ne véld, hogy Isten különösen szeret, ha nagyon buzgó vagy és lelked édes érzelmekben úszik; mert nem ezekről ismerhető meg, hogy valaki az erényt igazán szereti, nem ezekben áll a lelki előmenetel s az ember tökéletessége. ”
„Tehát miben, ó Uram?”
„Abban, hogy egész szívvel Isten akaratára hagyod magad; és sem kicsinyben, sem nagyban, sem a jelenben, sem az örökkévalóságban nem magadat keresed.” (III. könyv 25. fej.)
Schneider püspök a fatimai próféciáról beszél.
Robert Moynihan: Két kérdés merül fel.
Az első a felajánlás, a második pedig Oroszország.
Az emberek azt hiszik, hogy sokszor volt már kísérlet Oroszország felajánlására, még XII. Pius által is, aztán újra, különösen 1984-ben a nagy pillanat II. János Pállal, de aztán még egy affidamento 2000-ben – én is jelen voltam azon a napon – a „rábízás”, nem pedig felajánlás.
A gender forradalom alapvetően marxista. Akár tudatában vannak az emberek, akár nem, a gender ideológia gyökere marxista, és a nemek közötti megosztottság eltörlésével az egalitárius társadalom felépítése a cél. A gender forradalom pedig a család elleni teljes körű támadás egy újabb ága.
A legtöbb ember Karl Marxot úgy ismeri, mint aki a Kommunista kiáltványt és talán A tőke című könyvet írta. Kevesebben ismerik Marx A német ideológia című művét; de A német ideológia megalapozza a materialista dialektikát és a kommunizmus felé vezető mozgalmat.
Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy tele vannak nélkülözhetetlennek beállított áruk kínálatával.
Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.