„A szűz fogan és fiút szül, akit Immánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti, ’Velünk az Isten’”. (Mt 1,23)

Nyolchónapos kisbabám sírására ébredtem, aki így fejezte ki igényét tiszta pelenkára és tejecskére. Mire beértem a szobájába, sikerült teljesen felébrednem. Karácsony reggel volt. Mélyet sóhajtottam. Nagyon féltem ettől a naptól.

Az első karácsony férjem halála óta. Napjaim magányban és gyászban teltek. Tudtam, hogy az ünnep még rosszabb lesz, a egyedüllét érzése erősödni fog.

Nem volt öröm a szívemben. Senki sem ébresztett „Boldog Karácsonyt!”-tal. Nem volt ajándék, amit kinyithattam volna. Nem volt kivel ünnepelni. Számomra csak egy volt a többi nap közül, szokásos tennivalókkal. Gondozom a kisfiamat, és igyekszem túlélni a fájdalmat és a magányt.

Voltál már ennyire magányos? Talán a te helyezeted másképpen nehéz, de tudom, hogy az ilyen időszakokban Isten távolinak tűnik. Közömbösnek. Mint aki hátat fordított. Mint aki nem vesz észre. A 139. zsoltár 7. verse mégis megszólított azon a karácsonyon. „Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől?”

A zsoltáros világosan beszél. Isten mindenütt ott van. Sehova sem tudok menni, ahol Isten már ott ne lenne.

Ahogy ezen elmélkedtem, szívemben lassan ébredezni kezdett a remény. Sosem vagyok egyedül, mert Isten mindig és mindenütt velem van, jóban és rosszban egyaránt. Hát nem ez a karácsony üzenete: Velünk az Isten? Nem ez a hitünk lényege: Velünk az Isten? Talán ez ihlette Mátét is, hogy megfogalmazza mai alapigénket: „A szűz fogan és fiút szül, akit Immánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti, ’Velünk az Isten’” (Mt 1,23).

Az Immánuel név üzen mindkettőnknek. Elmondja nekünk ez a név, hogy azon a szent éjszakán Jézus nem azért jött, hogy közölje velünk, ügyesek vagyunk. Nem azért jött, hogy vállon veregessen, hogy biztasson – egy alkalommal. Azért jött, hogy itt maradjon. Isten eljött, hogy köztünk lakjon, és szállást vegyen bennünk mindörökre.

Persze, Isten mindig is velünk volt, de ez az igazság egészen új fényben ragyogott fel Jézus születésével. Karácsony elképesztő híre az, hogy Isten emberi testet vett magára, és egy lett közülünk. Egy jászolban fekvő kisbaba bizonyítja, hogy Ő eljött, és a neve volt az üzenet, amit hozott nekünk. Isten velünk van emberi alakban. Immánuel egy lett közülünk, szenvedett, ahogy mi szenvedünk, hogy megérthesse fájdalmainkat. Hogy tudja, hogyan vigasztaljon és segítsen minket. És ez nem minden. Ez a kis Jézus nemcsak azért jött, hogy köztünk járkáljon. Azért jött, hogy kiszabadítson, hogy kibékítsen Istennel. Jézus érkezése azt jelentette, hogy Isten, az Aty a, most küldte el a Fiát, hogy megszabadítsa a világot a bűntől.

Mit jelent ez neked és nekem? Azt jelenti, hogy bármilyen megpróbáltatás érjen, nem vagy egyedül. Bármire van is szükséged – szabadulásra, erőre, reménységre – Immánuel jelen van. Nem egy távoli Isten. Ott van épp melletted ebben a percben is.

Napjaim sötétsége oszladozni kezdett attól, hogy Isten társaságát kerestem a fájdalomban. Igazából többé már nem csak vonszoltam át magam a napokon, mert rendkívüli Istenem mindig épp akkor volt velem, amikor szükségben voltam. Ez a titok. Minél inkább elfogadtam, hogy ott van, annál többet tapasztaltam meg jelenlétéből. Ezt te is meg tudod tenni.

Bárhol légy is ezen a Karácsony estén, nem vagy egyedül. Érezheted magad magányosnak. Úgy tűnhet, egyedül vagy. De Krisztus ott van veled. Lát téged. Megért. És segíteni tud.

A holnap más lehet. Új örömmel ünnepelheted Karácsony reggelét, mert Ő – Maga Isten – eljött, hogy veled legyen. Felemelő társaságában, bár szenvedhetsz, nem vagy egyedül. Nem nélkülözöd Szeretetét, mindenre képes erejét. Nem nélkülözöd az Ő biztonságát. Nem nélkülözöd gondviselését. És nem nélkülözöd jelenlétét. Ez a legnagyobb üzenet. Immánuel, velünk az Isten!

Uram, köszönöm megígért jelenlétedet. Hittel tudok továbbhaladni, tudva, hogy Te velem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Létrehozva 2015. január 8.