Adventi konferenciabeszédek (3)
Dr. Barsi Balázs OFM a Pesti Ferences Templomban, Advent harmadik vasárnapján
Dr. Barsi Balázs OFM a Pesti Ferences Templomban, Advent harmadik vasárnapján
Varga László megyéspüspök adventi gondolatai 2021. dec. 10. Kórház kápolna Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
A címben Carlo Maria Viganò érsek állítására utaltam, mely szerint az abortusszal szennyezett oltás a gonosz egyfajta keresztsége lenne. Lehet-e egyáltalán bármiféle alapja és valószínűsége egy ilyen állításnak? Elképzelhető lenne – természetesen pusztán elméleti síkon -, hogy a Sátán egy oltást felhasználva sikeresen kerítene hatalmába embereket? Elképzelhető-e, hogy az embereket úgy hálózhatná be, hogy ők ne legyenek tudatában ennek, tehát ne hoznának a Sátán melletti kifejezett akarati döntést?
Október 1.
Jézus Krisztus szavai:
„Az Emberfiáról (vagyis Jézusról) meg vagyon írva, hogy sokat kell szenvednie és gyalázatot tűrnie …” (Mk 9,11)
„És mondá nekik (ti. tanítványainak), hogy az Emberfia az emberek kezeibe adatik és megölik őt. Azok (ti. a tanítványok) nem érték meg az igét.”[1] (Mk 9,30–31)
A házasság boldogsága – előadás sorozat harmadik előadása 2021. december 3. Bíró László püspök atya Pálos Lelki Központ, Szent Imre
Édes anyanyelvünk pompázatos gazdagságának, és a tiszta magyar katolikus hitünk finom érzékenységének a jele, hogy a magyar kereszténység hagyományosan eredeti kifejezéssel illeti a mi Urunk Jézus Krisztus túlcsorduló ajándékát, amely a Szentlélek alászállása által a Boldogságos Szűz Máriát egészen és teljesen betöltötte, lefoglalta és megszentelte. Az Angyali üdvözlet szavait emberemlékezetet meghaladó idő óta malaszt szóval imádkozza a magyarság. Ugyanezen kifejezéssel élhetünk továbbá minden olyan esetben, amikor különleges, csak Istentől származó, természetfölötti ajándékra utalunk az imádságban, vagy a hitről való beszédben.
Advent alatt vasárnaponként a pesti Ferences Templomból közvetítik élőben Dr. Barsi Balázs OFM adventi konferenciabeszédeit.
Szeptember 1.
Akármerre fordulsz, el nem kerülheted a keresztet. Egyedül tőled függ, hogy a jobb vagy a bal lator módjára akarsz‑e a keresztre Feszítettel szenvedni, tehát üdvösségedre vagy kárhozatodra. Válasszál!
Varga László megyéspüspök homiliája, 2021. december 2.
Milyen döntéshozó vagy? Kevés információval, csak a megérzéseidre hallgatva, impulzívan hozol meg egy döntést? Vagy a másik véglethez tartozol, aki mindent elemezgetsz, túlanalizálsz, sőt az elemzés során lebénulsz? Vagy valahol a kettő között?
Vannak döntések, melyek egyértelműek, kevés átgondolást, vagy előkészítést igényelnek. Például ha a gyalogátkelőnél zöld a lámpa, akkor átkelünk az úton. De gyakran bonyolultabbak azok a helyzetek, amelyekben egy tipikus nap során döntéseket kell hozzunk, akár a munkahelyünkön, akár az azon kvüli tevékenységeink alatt. El kell döntenünk, hogy milyen irányba tereljük az üzletünket. Vagy hogy elfogadunk-e egy új állásajánlatot, ha a jelenlegi nem kényelmes, vagy már nem jelent kihívást. Vagy el kell döntenünk, hogyan tesszük vonzóvá a termékünket a leendő ügyfelek számára. Abban az esetben is döntést kell hoznunk, hogy milyen autót vegyünk, ha a régit már nem éri meg javíttatni. Sok mást is felvehetünk még erre a listára.
Az igazságos és irgalmas Krisztus szeretetteljes szavai menyasszonyához, Szent Brigittához egy szép várról, amelynek aláásták alapjait, és arról, hogy a szép vár, azaz Isten Egyháza újjáépül a dicsőséges Szűz és a szentek imái által. A vár falainak aláásásában láthatunk párhuzamot Szent Brigitta kora és a mienk között, vajon lesz párhuzam a megújulásra kapott időben is?
Kérdezd az atyát
QUAERITUR: A nagybátyám katolikus akar lenni, és én vittem őt felnőtt katekézis (RCIA) órákra. A pap nagyszerű ember, de azt mondta, hogy akkor is részesülhetsz az Eucharisztiában, ha a mise után szándékozol gyónni. Tudom, hogy ez kamu, mivel még mindig halálos bűnben van. Hogyan és milyen forrás(ok)kal tudassam ezt a pappal?
Augusztus 1.
„Nem az én gondolataim a ti gondolataitok és a ti utaitok nem az én utaim, úgymond az Úr.” (Iz 55,8)
Augusztus 2.
Kempis Krisztus követésében az Úr Jézus szavai:
„Akkor se tartsd magadat valami nagyra, se ne véld, hogy Isten különösen szeret, ha nagyon buzgó vagy és lelked édes érzelmekben úszik; mert nem ezekről ismerhető meg, hogy valaki az erényt igazán szereti, nem ezekben áll a lelki előmenetel s az ember tökéletessége. ”
„Tehát miben, ó Uram?”
„Abban, hogy egész szívvel Isten akaratára hagyod magad; és sem kicsinyben, sem nagyban, sem a jelenben, sem az örökkévalóságban nem magadat keresed.” (III. könyv 25. fej.)
Július 1.
Jézus Krisztus szavai:
„Én, akiket szeretek, azokat megkorholom és megfenyítem; buzdulj tehát föl …
Aki győzelmes lesz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon; amint én is győztem és Atyámmal ülök az ő trónján. Akinek füle van, hallja meg!” (Jel 3,19–21)