„Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja.” (Zsolt 34,20)
Ashley lányommal letelepedtünk az étterem egyik félreeső zugában. Két napja küldték el neki az első félévi eredményeit az egyetemről, és nem volt hajlandó megnyitni az üzenetet. Elhatároztuk, hogy együtt fogjuk megnézni egyik kedvenc éttermünkben. Együtt könnyebb szembesülni valamivel, ami esetleg ki fog borítani.
Svájc szavaz. Miről is? Egyszerűen hangzik, de bonyolultak lehetnek a következmények. A szavazás lényegi kérdése, hogy a bankok tartsák a fogadott betétek 100%-át a jegybank tartalékban. A bankok, és így betéteink is per definitionem biztonságosabbá válnának. De a fürdővízzel a gyerekek is kiöntődne.
Megszűnne a bankok pénzteremtése, ami abból jön létre, hogy a bank hitel nyújt azt az ügyfelek részben visszahelyezik betétbe, fizetnek más szolgáltatásokért, így egy hitelnyújtással a bankok eszköz állományaés forrásállománya is. Ez a mechanizmus biztosítja a gazdaság vérkeringését, ahogy Széchenyi is megfogalmazta a hitel című munkájában: „A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt.”
Tolerancia és a nemi devianciák
Az ENSZ Közgyűlése az UNESCO kezdeményezésére az 1995-ös évet a tolerancia nemzetközi évének nyilvánította.[1] Ebből az eseményből kiindulva az ENSZ Közgyűlése hivatalosan is felszólította a szervezet összes tagállamát, hogy minden év november 16-án ünnepeljék meg a tolerancia nemzetközi napját.[2]
A nemzetközi trendekhez a magyar sajtó is hamar felzárkózott. A kilencvenes évek kedvelt liberális témája lett – mutat rá Löffler – a mindenféle kisebbségnek kijáró tolerancia.[3] A „többséget” célzó üzenet hatására szinte már szégyenletes volt nem liberális kisebbségben lenni. Mindez arra késztette a „többségieket”, hogy ha normális embernek akarják érezni magukat, minél előbb fedezzenek fel magukban valamilyen „kisebbségi” vonást. Azoknak, akik nem tudtak kisebbségivé válni, egyet tehettek csupán: nem normális „többségiként” feltétlenül tolerálniuk kell a normalitást megtestesítő kisebbségeket.
„Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5)
Épp szedtük le az asztalt vacsora után a hátsó teraszon, mikor kisfiam tekintete a kezében lévő dinnyeszeletről átsiklott a lazacszínű csíkra az alkonyati ég alján.
„Nagyon szép lesz ma a naplemente” – közölte legkisebb gyermekem.
„Ühüm” – dünnyögtem, mialatt a koszos tányérokat, gyűrött szalvétákat, üres tejespoharakat és ragacsos evőeszközöket szedegettem össze az asztalról.
„Elkapjuk, anya?” – kérdezte könyörögve Joshua. – „Lehet?”
Az etika mindig is egy kihívás volt az üzleti és szakmai világban, és a fejlődések és változások ellenére még nagyobb kihívás lehet a 21. században. Maga a szó „etika” az ókori görög ethos-ból származik, ami azt jelenti, hogy a mi helyük emberként” vagy „a hely ahol élünk”. Abban az értelemben az ethos, vagy etika úgy is tekinthető, mint „a mi otthonunk”.
Ha Isten agapé, vajon szeret bennünket erosszal? A szeretet azon fogalmak egyike, amelyekről mindenki azt gondolja, tudja, mi az, de ha elkezdünk róla beszélgetni, hamar kiderül, hogy egészen eltérő dolgokat értünk alatta.
A szeretet zavaros fogalomként létezik köztünk. Nem csak azért, mert amikor szóba kerül, az egyik ember szerelemre gondol, a másik vágyakozásra, a harmadik pedig önfeláldozásra (bár már ez is sejteti a fogalom mélyén lévő ambivalenciákat), hanem azért is, mert a szeretetfogalomban két egymással ellentétes irányú mozgást tartunk össze: a felemelkedést és az alászállást, a vonzást és az önátadást.
A tolerancia erény, a türelem egyik fajtája, a másik ember lelkiismeretének aktív tiszteletben tartását jelenti. A toleráns ember szomorúsággal, de mértéktartással viseli a jelenlévő, elsősorban másoktól eredő rosszat, szenvedést is vállalva kitart a jóért folytatott küzdelmében, s a legmesszemenőbbig bízik és remél a másik embernek az igazat és a jót felismerni és követni kész és meghatározott helyzetben alkalmazni képes lelkiismeretében.
A személyes szabadság és a lelkiismeret addig tolerálható, amíg nyilvánvaló módon a kinyilatkoztatott igazság határain belül marad.
„Az ember és a felesége mindketten mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat.” (Ter 2,25)
Milyen szoktál lenni, mikor először találkozol valakivel?
Ha hasonlítunk, akkor te is igyekszel kedvesnek, szeretetreméltónak, izgalmasnak, bölcsnek és gondoskodónak látszani – legjobb énedet mutatod.
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció egykori prefektusa a német interkommúnió-tervezetről, és az újraházasodott elváltak áldoztatásáról nyilatkozott.
Oltáriszentségben kizárólag a kegyelem állapotában lévő katolikusok részesülhetnek, és ez nem olyasmi, amit meg lehetne osztani, mint a sört vagy a tortát – nyilatkozta a nigériai Francis Arinze bíboros. A bíboros korábban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusaként, valamint II. János Pál és XVI. Benedek pápák tanácsadójaként szolgált.
Németország a 16. században a reformáció anyaországa – az egyházszakadás motorja volt. Hatására azután új keresztény közösségek és szekták százai keletkeztek, amelyek Rómától – a pápától és a tanítóhivataltól – leváltak, és saját hit-elképzeléssel gyakorolták a vallást.
„Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” (Péld 29,25)
Bár kezdek kigyógyulni abból, hogy mindig az emberek kedvét keressem, még mindig nehéz szembemennem azzal, amit mások akarnak.
Legyen szó akár egy ismeretlen ételről , akár valami súlyosabb dologról, ha úgy sejtem, hogy véleményem különbözik másokétól, inkább nem adok hangot neki.
Isten szeretetének ez a fajta megtapasztalása ajándék, a Szentlélek munkája, amelyet megkaphatunk váratlanul vagy egy tudatos kérés eredményeképp a Szentlélek-keresztségben.
Ha az Egyház nagyjainak, szentjeinek életét olvassuk, megdöbbenünk. Micsoda emberfeletti hit, erő, bölcsesség, derű sugárzik ezekből az emberekből. Ha az Egyház nagyjainak, szentjeinek életét olvassuk, megdöbbenünk. Micsoda emberfeletti hit, erő, bölcsesség, derű sugárzik ezekből az emberekből.
Sok szentről tudunk, akinek bölcsessége ámulatba ejtette a világot. Gondolhatunk a Ferenc-rend alapítójára Szent Ferenc atyánkra, kortársára a Domonkos-rend alapítójára, Szent Domonkosra, Páduai Szent Antalra, akiknek szavát tízezrek és tízezrek hallgatták. Mások a lélek megítélésének bölcsességével rendelkeztek, mint az egyszerű arsi plébános, Vianney Szent János vagy Szent Pió atya, akiknek gyóntatószékét ezrek és ezrek keresték fel.