A belső gyógyulás szolgálat bevezetése plébániai szinten
Elhangzott 2015. május 1-én Törökbálinton, a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
Elhangzott 2015. május 1-én Törökbálinton, a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
Aquinói Szent Tamás a játékról
„Amint az embernek testi pihenésre van szüksége a test felüdüléséhez, mert nem dolgozhat szüntelenül, hiszen véges az adott munkához szükséges ereje, úgy a lélekkel is ez a helyzet: az ő ereje, amelyre az adott tevékenységhez szükség van, szintén véges.
Elolvastam a New York-i Nyilatkozatot, amelyet az ENSZ közgyűlése tavaly, szeptember 19-én fogadott el, s amelynek az a célja, hogy 2018-ra létrejöjjön egy globális egyezmény a migráció kezelését illetően. E projekten belül jelent most meg az ENSZ menekültügyi tervezete (Global Compact), amely Magyarország részéről élénk reakciót váltott ki. Nos, nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy megállapítsam: a New York-i Nyilatkozat a Menekültekért és a Migránsokért ideológiai szempontból nézve enyhén szólva is egyoldalú dokumentum. Sőt, azt kell, hogy mondjam, a nevezett Nyilatkozat nem is nyilatkozat, hanem egyenesen kinyilatkoztatás. Liberális kinyilatkoztatás. A dokumentum szinte diktátumszerűen, soha nem igazolt dogmákra építve fogalmazza meg, hogy a nemzeteknek miként is kell szembenéznie a migráció soha meg nem szűnő kihívásával.
„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16)
Miután becsukódott az ajtó, nekidőltem, s hálás voltam, hogy sikerült visszatartanom a könnyeimet, amíg el nem indult. Hogy jött el ez az idő ilyen hamar?
Nemrég költöztettük be a kollégiumba legnagyobb gyermekünket, s be kell vallanom, ez az esemény állandó anyai rettegések forrása lett. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ujjongtunk a csecsemőkori teljesítményeknek, vagy amikor még kettévágtam és kimagoztam neki a szőlőszemeket. Most meg elindul az önálló élet útján.
Az egyházszakadás végbement
Barsi Balázs ferences szerzetes atya követte az elmúlt napokban a Katolikus Válaszon megjelent tudósításokat a német egyház anomáliáiról. A sorban utolsó hír kapcsán az atya az alábbi kommentárja közzétételére kért meg minket.
AZ INTERNETES ALKALMAZÁSOKNAK NINCS SZÜKSÉGÜK SEM ÁLLAMOKRA, SEM KORMÁNYOKRA
Cikkem az internetes alkalmazások mögött álló új hatalmi tényezőkről szól, az emberek felett eluralkodó új hatalomról, amely az államhatalmakkal szemben is történelmi kihívást jelent. Természetesen el kell ismerni az internet és információs technológia fejlődésének áldásait. Azonban az emberi kultúra fejlődésének termékei az áldások után gyakran az átkot is beteljesítik.
Egy napon, abban az időben, amikor nehéz változásokat éltünk meg a munkában, megkérdeztem egy alkalmazottól, hogy hogy van. Azt válaszolta, hogy jól. Belenéztem a szemébe és azt mondtam: Nem. Hogy van valójában? Megláttam a viselkedéséből, hogy a cégünknél levő felfordulás negatív terhet jelentett számára.
Ez az alkalmazott másnap könnyes szemmel jött oda hozzám, hogy elmondja, az előző napi őszinte, együttérző kérdésem megérintette. Megértette, hogy én tényleg aggódtam. Aztán elmondott néhány fontos gondolatot azzal kapcsolatban, hogy őt hogyan érintik a változások és mi aggasztja őt a legjobban.
Kedves Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Stuttgarti Magyar Jótékonysági Bálon, amelyet az idén 43. alkalommal rendez meg a Katolikus Egyházközség.
Mint eleddig minden évben, most is mottót kerestem neki, és a jelenlegi – látszólag nem sok jóval kecsegtető – politikai és társadalmi helyzetet, illetve az általuk kiváltott aggódást és félelmet látva arra gondoltam, hogy ezt a Bált mi azért is a remény jegyében rendezzük meg. Hadd osszam meg most hát Önökkel a reménnyel kapcsolatos gondolataimat.
Egy január 18-ai cikkünkben olyan mai katolikus hívekről számoltunk be, akik a világban megélt szüzességet élethivatásként választják. Napjainkban talán fokozottan igaz, hogy sok tévedés és félreértés övezi az Egyháznak a bejegyzésünk címében is kimondott hittételét. Az alábbiakban Schütz Antal dogmatika tankönyvéből idézünk, amely a reményeink szerint érthetőbbé teszi a katolikus hitnek ezt a tévedhetetlen és megváltozhatatlan dogmáját.
II. János Pál pápa homiliája a Boldogságok hegyén (részletek)
…Akik elsőként hallották a boldogságokat Jézus ajkáról, még a szívükben hordozták egy másik hegy, a Sinai-hegy emlékét. Éppen egy hónappal ezelőtt abban a kegyelemben volt részem, hogy ott lehettem, ahol Isten beszélt Mózessel és átadta neki az „Isten ujja által” (Kiv 31,18) kőtáblákra írt Törvényt. E két hegy, a Sinai és a Boldogságok hegye keresztény életünk könyve, Isten és a felebarát iránti felelősségünk összefoglalása. A Törvény és a Boldogságok együtt nyitják meg Krisztus követésének útját és a lelki szabadságra és érettségre vezető királyi ösvényt.
Gyümölcsoltó Boldogasszony áttett ünnepére
Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb magyar papköltőnk versei közt van egy sor, mely így hangzik: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Mennyire illik ez a mai ünnepen a jó Istenre, aki Jézus megtestesülésekor az emberiség romlott természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet.
„Este szállást vesz a sírás, de reggelre itt az öröm.” (Zsolt 30,6b)
Rengeteg baj köszöntött családunkra az elmúlt két évben. Zátonyra futott egy házasság, meghalt több családtag, drága kislányunk elveszítette magzatát. Sosem szenvedtem még így, és nem mondhatom, hogy már nem szenvedek.
Tavaly áprilisban lehetőségünk volt otthonunktól távol tölteni néhány napot a férjemmel. Sokan jöttünk össze az Államok egész területéről, olyanok, akik hozzánk hasonlóan nehéz időket élnek át, és olyanok, akik már előttünk végigmentek ezen az úton, és egy bölcsességsugárral megvilágíthatják a mi utunkat is.
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az élet próba és próbatételek sorozata. Sőt, ez földi létünk és emberi méltóságunk indoka és alapvető magyarázata: Ezért élünk, hogy kipróbáltassunk, hogy majd a próbaidő lezártakkor értékhozamunkban minősítésre jussunk. Földi életünk nem a jutalomkiosztás fóruma, hanem emberi értékeink próbaideje.
Ezek az értékek: Elsősorban hit és bizalom, majd mindaz, ami ebből fakad: jóhiszeműség, álnokságmentes kedvesség, szívből fakadó tisztelettudás, teljes, nyílt őszinteség, megbízhatóság, szavahihetőség, mentesség minden szeméremsértő illetlenségtől, felelősségteljes kötelességteljesítés-tudat, önuralom, nagylelkű áldozatosság, az érzelmi élet nyugodtsága és derűje, hűséges szolgálatkészség, stb, melynek összefoglaló neve: szeretet!