Imádkozzunk magyar szentjeinkhez a Szentlélek hét ajándékáért!
Atyánk, áraszd ki Lelkedet a Te népedre, és add meg nekünk, hogy új szemmel lássuk dicsőségedet, új megtapasztalással fogadjuk be hatalmadat, új odaszentelődéssel vállaljuk szolgálatodat, új hűséggel ragaszkodjunk Igédhez, hogy szereteted növekedjen bennünk, és jöjjön el a Te Országod a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
Arról van szó, hogy valóban kérjük Istent, hogy szóljon hozzánk mások által, mégpedig a szavakban megnyilvánuló karizma valamilyen formájában.
A Lélek adományainak gyakorlásában nagy akadályt jelenthet, ha Istent nem hagyjuk szóhoz jutni. Megállás nélkül imádkozunk és nem engedjük, hogy az Úr szóljon. Folyton mi beszélünk hozzá, Ő azonban sohasem szólhat hozzánk. Nem tartunk szüneteket, amikor figyelnénk rá. Ha pedig valóban Istentől kapunk egy igét, legyen az egy szentírási ige, vagy Isten más szava, akkor többnyire azonnal hálát adunk, vagy dicséretet mondunk, pedig lehet, hogy egészen másra vonatkozott. Ez egy lehetetlen magatartás, mert ez nem az Úrra való figyelés.
Az intenzív imacsoportban intenzív bizalmi kapcsolatnak kell lennie! Nem titkolódzás kell, hanem bizalom. Világosan szólva, olyasvalamire van szükség, mint a gyónási titok esetében, vagyis ha valaki a személyes dolgairól szól, megbízhat a jelenlévőkben. Biztosnak kell lennie abban, hogy amit mondott, azt másnap nem fogják gúnyolódva és nevetve dobra verni. Ebben mutatkozik meg az igazi életközösség. Házastársunktól is nagyon közönséges eljárásnak tartanánk, ha az utcán bárkinek, akinek semmi köze sincs a családhoz, személyes dolgokat mondana el rólunk, olyasmit, amit bizalmasan mondtunk el ne ki. Ez a bizalommal való visszaélés lenne a közösségben.
„Törekedjetek a szeretetre! Keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok” (1Kor 14,1)
Pál tehát nemcsak azt mondja, hogy „legyetek készen, ha Isten akarja” – bár ez is fontos –, hanem azt mondja, hogy „törekedjetek” utánuk… Ezt nem önző módon gondolja, hanem Krisztus testének érdekében mondja. Ismétlem: az előfeltétel a lelki élet! Ha ez meg van, akkor Isten szilárd alapot ajándékoz az imacsoportnak. De ezután törekednünk kell!
Marana Tha sorozat 32.
Kiadó:
Az Emmausz Katolikus Karizmatikus Közösség Marana Tha 2000 Alapítványa
Budapest 1994
A mű eredeti címe:
DIE GABEN DES HEILIGEN GEISTES
Veritas Verlag
Linz
A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni.
A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak – megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.
Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában.
Mielőtt a Szentlélek azon három adományáról beszélnénk, amelyek különösen összefüggésben vannak a karizmatikus megújulással, hasznos lesz idézni a II. Vatikáni Zsinatot a Szentlélek adományaival kapcsolatban általában.
Péter atya további homiliái megtalálhatók a Magyarok Nagyasszonya templom honlapján.