Olvasnivaló

Egy prostitúció nélküli Magyarország reménye (2004)

Korántsem csak szakmai, hanem mindannyiunkat érintő kérdésről szólt május 28-án a 2003-ban alakult Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom által rendezett nemzetközi konferencia Budapesten. Mert – mi, keresztények különösen – nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy embereket árucikként, rabszolgaként kezeljenek országunkban. S mi is tehetünk annak érdekében, hogy ne olyanok alakítsák a prostitúció helyzetét Magyarországon, akiket kizárólag üzleti érdekeik vezérelnek.Tehetünk – és tennünk kell, amikor az Isten képére teremtett ember méltóságát semmibe veszik. Mindezekről a mozgalom egyik alapítójával, Morvai Krisztinával, az ELTE büntetőjogi docensével beszélgettünk.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Eldöntöttem, hogy abbahagyom a pornózást

Milyen tünetekre számítsak a leszokás folyamatában?

Már 5 hete annak, hogy eladtam a számítógépemet (el kellett adnom), és ezzel együtt pornót se néztem már 5 hete. Van egy ipad-em, amit nagyszerű webszűrővel láttam el, viszont néha még engedek az önkielégítés kísértésének, a facebookos képeket nézegetve. Jelenleg 2 hete tiszta vagyok. Egy lelkileg támogató környezetben élek, és van egy nagyszerű lelkivezetőm.

Arról szeretnék kérdezni, hogy mik a felépülés stádiumai, hogy valamennyire készülni tudjak rá.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A pornófüggőség „nyitás a démoni felé”

Az ördögűző szerint a pornófüggőség „nyitás a démoni felé”, a német pap ellentmondásos tagadása ellenére is

A 71 éves Msgr. Rossetti 30 éve dolgozik okleveles pszichológusként. A Syracuse-i Egyházmegye papja, több mint 15 éve a washingtoni érsekség ördögűzője.

WASHINGTON – Monsignore Stephen Rossetti, a washingtoni érsekség ördögűzője azt mondta, hogy a pornófüggőség súlyos lelki veszélybe sodorja az embert, szavai éles ellentétben állnak egy német pap szavaival, aki nemrég ellentmondott Ferenc pápának, amikor azt mondta, hogy a pornó és a démonok összekapcsolása „lelki túlzás.”

4 Minute
Olvasnivaló

15 észbontó statisztika az egyházról és a pornográfiáról

A statisztika azt mutatja, hogy a pornográfia gyors elterjedését nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez nem csak a férfiakat érintő probléma. A nőket, tinédzsereket és gyermekeket is aggasztó sebességgel hálózza be a pornográfia.

Sok keresztény feltételezheti, hogy az egyház mentes ezektől. Látják a templomba járó emberek mosolygó arcát. „Természetesen az ilyen istenfélő emberek nem néznének pornográfiát.”

5 Minute
Olvasnivaló

Levél egy pornófüggő feleségétől

Ezt a levelet egy papnak adta át egy feleség

Kedves atya!

Azért írok neked név nélkül, mert ha elmondanám, hogy ki vagyok, szégyellnék belépni a gyóntatófülkébe és Misére menni, ahol hálásnak érzem magam, mert segítve vagyok a túlélésben. Köszönöm, hogy ilyen csodás pap vagy, és köszönöm a lelkipásztori munkádat, amelyet mindannyiunkért végzel.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Útra készen – Katolikus nevelés egy szexualizált kultúrában

Előszó

Mély erkölcsi zűrzavar idejét éljük. Fiataljaink eltévedtek és keresik a céljukat. Próbálják megérteni a világot, és önazonosságuk forrását kívánják megtudni. Ez a vágy mindannyiunk szívébe van írva. Fontoljuk csak meg:

A 18-24 éves fiatal felnőttek 22%-a szerint jó, 8%-uk szerint pedig “nagyon jó a pornó a társadalomnak. És mikor serdülőket és fiatal felnőtteket arra kértünk, hogy rangsorolják azokat a dolgokat, amelyeket az emberek erkölcstelennek tartanak, a hulladék újrafelhasználásának elmulasztását erkölcstelenebbnek ítélték, mint azt, ha valaki pornográfiát néz.

6 Minute
Családvédelem

Ezekben az országok illegális a pornó (2022)

A pornográf anyag szabad véleménynyilvánítás, melyet védeni kell, vagy obszcenitás, sőt közegészségügyi szempontból is aggályos? Bár mindannyiunknak megvan a saját személyes véleményünk, a végső jogi szót a kérdésben azok az országok mondják ki, ahol élünk – és egyes országok a pornográfiát nemcsak erkölcstelennek, hanem illegálisnak is minősítették. Az olyan országokban, mint az Egyesült Államok és Kanada, a szólásszabadságot garantáló törvényeknek és a törvények bírósági értelmezésének köszönhetően alig vagy egyáltalán nem létezik cenzúra. Más országok ennél sokkal szigorúbbak, és egyesek odáig mennek, hogy cenzúrázzák vagy blokkolják az interneten megjelenő pornográfiát. A cenzúratörvények általában erősen korrelálnak az országok általános szabadságának szintjével.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A meleg béranyaság tíz bűne

Dave Rubin, a BlazeTV konzervatív csatorna népszerű szakértője nemrégiben bejelentette, hogy ő és „férje”, David Janet béranyaság által tettek szert két gyermekre. Amikor láttam, hogy még néhány hívő keresztény is megünnepelte ezt a hírt, tudtam, hogy itt az ideje a zsigeri ellenőrzésnek. Helyezzük a hitet és az értelmet az asztalra, és nézzük meg, hány halálos bűnt követnek el, amikor „házas” homoszexuális férfiak bérlik a béranyák méhét, hogy saját maguknak szerezzenek gyermeket.

Én legalább tízet számoltam.

11 Minute