A pornófüggőség „nyitás a démoni felé”
Az ördögűző szerint a pornófüggőség „nyitás a démoni felé”, a német pap ellentmondásos tagadása ellenére is
A 71 éves Msgr. Rossetti 30 éve dolgozik okleveles pszichológusként. A Syracuse-i Egyházmegye papja, több mint 15 éve a washingtoni érsekség ördögűzője.
WASHINGTON – Monsignore Stephen Rossetti, a washingtoni érsekség ördögűzője azt mondta, hogy a pornófüggőség súlyos lelki veszélybe sodorja az embert, szavai éles ellentétben állnak egy német pap szavaival, aki nemrég ellentmondott Ferenc pápának, amikor azt mondta, hogy a pornó és a démonok összekapcsolása „lelki túlzás.”
„A pornófüggőség, mint minden súlyos bűn, nyitást jelent a démoni felé” – mondta Msgr. Rossetti a CNA portál részére egy szerdai e-mail interjúban.
„Soha nem jó dolog az embereket szexuális tárgyként kihasználni, amit a pornóipar megtesz” – tette hozzá. „A pornófüggőség nyitott kapu lehet a szexuális diszfunkció eszkalálódásához.”
A 71 éves Msgr. Rossetti 30 éve dolgozik okleveles pszichológusként. A Syracuse-i Egyházmegye papja, több mint 15 éve a washingtoni érsekség ördögűzője. Ő az alapítója és elnöke a Szent Mihály Lelki Megújulás Központnak, ez az érsekségen belül működő, a szabadulásra szorulók gyógyítására szakosodott szolgálat.
Az ördögűző világos beszéde a pornográfia veszélyeivel kapcsolatban egybecseng Ferenc pápa közelmúltbeli figyelmeztetésével, amit a Rómában tanuló szeminaristákhoz intézett.
„Kedves testvéreim, legyetek óvatosak. A tiszta szív, a szív, amely minden nap befogadja Jézust, nem fogadhatja be ezeket a pornográf információkat” – mondta a szentatya többszáz szeminaristának október 24-én.
„Ha a mobiltelefonotokról ezt le tudjátok törölni, töröljétek, hogy ne legyen kéznél a kísértés. Ha pedig nem tudjátok törölni, védjétek magatokat megfelelően, hogy ne legyen hozzáférésetek ezekhez. Én mondom nektek, ez gyengíti a lelket” – mondta.
„Az ördög onnan lép be. Gyengíti a papi szívet” – mondta a pápa ismételten a férfiaknak.
Ferenc pápa kijelentései után egy német pap, Hermann Backhaus atya a Katolisch.de – a németországi katolikus egyház hírportálja – részére adott interjúban azt mondta, hogy a pornó és a démon összekapcsolása „lelki túlzás.”
Az interjúban Backhaus atya figyelmeztetett arra a „kissé mocskos felhangra” is, amelyet a „pornográf” kifejezésnek tulajdonítanak.
Backhaus atya azt állította, hogy „az explicit szexualitásnak van pozitív hatása a párkapcsolatban”, például „élénkebbé teszi a szerelmi életüket.” Hozzátette, hogy a cölibátusban élők számára “az explicit szexuális ábrázolás enyhítő hatással bírhat, ezt nem lehet tagadni”.
Hozzátette, hogy a cölibátusban élők számára „az explicit szexuális ábrázolás használata enyhítő hatású lehet, ezt nem lehet tagadni.”
Nem ért egyet a pápával annak értékelését illetően, hogy “az ördög azon keresztül lép be”, és hozzátette, hogy “az ördögöt a pornográfiával kapcsolatba hozni nagyon erős kijelentés”.
Azt mondta, hogy „a papság, a szerzetesek és más, az egyház szolgálatában álló emberek általában rendelkeznek tapasztalatokkal a pornográfiával kapcsolatban.”
Ezzel szemben Msgr. Rossetti óva intett a pornográfia bármilyen okból történő használatától.
„A pornófüggőség tönkre teheti a házasságokat. A pornófüggőség eltorzíthatja az ember szexualitását” – mondta a CNA portálnak.
„A pornófüggőség nemcsak a használónak okoz súlyos károkat, hanem egy milliárd dolláros iparágat támogat, amely kizsákmányolja az embereket, különösen a nőket és a gyerekeket” – tette hozzá.
A cikk forrása angol nyelven
Létrehozva 2022. december 10.