Imáink

Rózsaeső imaharmincad Kis Szent Teréz közbenjárásával

Kis Szent Teréz megígérte, hogy “jót tesz a földön” ; a betegágyán mondta (1897, július 17.):

,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. IGEN, AZZAL AKAROM TÖLTENI A MENNYORSZÁGOMAT, HOGY JÓT TEGYEK A FÖLDÖN. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.” ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni…”

4 Minute