Dr. Gál Péter atya az elvetettségről (2)
Az előadás 2022 szeptemberében hangzott el Csíkszeredán.
Az előadás 2022 szeptemberében hangzott el Csíkszeredán.
Nem csak a bűn okozta, nemzedékről nemzedékre terjedő átokról beszélhetünk, beszélni kell a verbális átokról, arról, hogy az emberi beszédben kettős lehetőség, befolyás lehetősége rejlik: lehet szóval áldani és átkozni. Az emberi szó átadhat a másik embernek érzelmeket, átadhat, rákényszeríthet akaratot, befolyást fejt ki a fölött, akihez szólnak.
A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni.
A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak – megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.
Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában.