Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – keresztény smink, nagyböjti születésnap, tanúságtétel a barátok előtt

Mónika (Budapest)

A kisiskolás kisfiam születésnapja nagyböjti péntekre fog esni. Mi ilyenkor a helyes katolikus magatartás az ünnepléssel kapcsolatban?

Karl Rahnernek, a XX. század egyik legnagyobb teológusának, van egy olyan mondata: „Nagyon komoly aszkézisre van szükségünk kereszténységünk hiteles megéléséhez.” Szerinte a komoly aszkézisen is múlik, hogy valaki igazán Krisztus-követő vagy „hobby-keresztény”.

8 Minute
Olvasnivaló

Három lépés helyett csak kettő

A napokban, amikor a koronavírus járvány miatt egyre többet panaszkodunk fizikai mozgásterünk beszűkülése miatt, eszembe jutott egy korábbi olvasmányomból egy félperces írás. Nem tudtam szabadulni az üzenetétől, újra megkerestem.

Szabadnak lenni

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Térdhajtás a templomban

Nyári időszakban egy kicsit átalakult a napi menetrendem, így többször részt vehettem hétköznap reggeli szentmisén, és az utána megtartott rövid (fél órás) csöndes szentségimádáson is. És ha az ember nem az első padok egyikében tartózkodik, illetve nyitott szemmel imádkozik, akkor akaratlanul is látja a közben elszivárgókat. És ha valamilyen szinten érdekli az embert, hogy ki, hogy viselkedik, akkor észreveszi azt is, hogy ki hogy távozik.

A közép korosztály és az idősebbek jelentős része két térdre ereszkedik és fejet hajt. A többiek vagy egy térden hajtanak térdet, vagy „pukedliznek”, illetve ezekhez hasonló bármivel búcsúznak Jézustól. És akkor újból feltolultak bennem a gondolatok, hogy tudjuk-e általában, hogy miért hajtunk térdet a templomba jövet-menet?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hitben a járvány alatt

Szent Cyprianus Karthágó püspöke volt 248–tól 258–ban elszenvedett vértanúhaláláig. 252–től a Decius-féle nagy keresztényüldözés után birodalomszerte pusztított a pestis-járvány. Cyprianus püspök megszervezte városában a betegellátást, amivel még pogány ellenségeinek is kivívta a tiszteletét. A járvány krízise alatt írta körlevelét a Halandóságról (De mortalitate). Ebből lássunk néhány részletet.

„Aki Isten oldalán harcol, szeretett testvéreim, és a mennyei táborba állva már az isteni dolgokban remél, annak tudnia kell, hogy a világ viharai és örvényei nem rendíthetnek meg bennünket, nem kelthetnek zavart bennünk, mert ezeknek bekövetkezését az Úr előrelátó szava meghirdette, intése felkészített rá; az Úr tanította, előkészítette és megerősítette Egyháza népét minden jövendő viszontagság elviselésére: háborúkra, éhínségre, földrengésekre, a mindenütt támadó járványokra.”

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor nem értem, mit miért tesz Isten

„Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.” (Préd 11,5)

„Istenem, nem értem, miért teszed ezt velem!” – sírtam el magam, mikor hazafelé a boltból egy rossz hírt kaptam telefonon.
Évekkel korábban Isten rávezetetett, hogy terveimet az Övéhez igazítsam. Sugallta a szívemben, bizonyította igéjével, bölcs barát tanácsával és imádságban.

3 Minute
Családvédelem

Most lehet szembesülni az életünkkel!

„Most sokkal több időnk lenne szembesülni a saját életünkkel, de ez mentálisan sokaknak nehéz, mert nem szoktak hozzá az önreflexióhoz, az elmélkedéshez. Pedig most mindenki felszabadulhat, kicsit áteshet a tisztítótűzön.” Bedő Imrével, a Férfiak Klubjának elnökével beszélgettünk arról, hogyan forgatják fel életünket a járvány miatti korlátozások, és hogyan lehetne a legjobban kihasználni ezt az időszakot önmagunk és közösségeink épülésére.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vissza a böjthöz

A II. vatikáni zsinat fémjelezte megújulás nagyrészt a katolikus hagyomány mélységének és sokszínűségének felszabadító újrafelfedezéséből született. Paradox módon azonban a zsinatot követő reformok sokszor a „hagyomány” elvetésének ostoba szellemében jöttek létre, mintha az csupán a múlt elhalt maradványa lenne. Azzal, hogy a múltat meddőnek és elnyomónak nyilvánítva elvetettük, a mély és életadó dolgok közül is sokat elveszettünk. Ennek az eljárásnak egyik legsajnálatosabb vesztesége az ősi egyházi böjt és önmegtartóztatás eltörlése volt.

7 Minute
Családvédelem

10 módszer a pornó (és a COVID-19) elkerülésére, ha otthonról dolgozol

A COVID-19 gyökeresen megváltoztatta mindennapi életünket. Bár a Covenant Eyes [internetes szűrőprogram. A szerk.] mindig is szilárd elveket hirdetett az otthoni munkavégzés kultúrájával kapcsolatban, azzal is tisztában vagyunk, hogy nem minden szakemberről mondható el ez világszerte. Az otthonról történő munkavégzés néhányak számára újszerű lehet, új kihívásokkal és lehetőségekkel.

Ahogy a munkavállalók munkavégzése átkerül az irodából az otthoni munkakörnyezetbe, ezzel együtt növekedik a pornónézésre való kísértés. Mivel a munkavégzés nem egy nyilvános irodában folyik, előfordulhat, hogy egyedül találod magad a szobádban, ahol senki sem tart szemmel, és nem kéri számon, hogy mit nézel online.

13 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten jelenlétének gyakorlata

(Idézet-gyűjtemény Lőrinc testvértől)

„A lelki életben a legszentebb és legszükségesebb gyakorlat Isten jelenléte: jól érezni magunkat vele, és hozzászokni isteni társaságához, alázattal megszólítani és szeretettel beszélgetni vele mindenkor, minden pillanatban, szabály és mérték nélkül, de főként kísértések, fájdalmak, szárazság, kedvetlenség, sőt hűtlenségek és bűnök idején.”

„Folyamatosan azon kell lennünk, hogy minden cselekedetünk, különbség nélkül, Istenhez forduló kis beszélgetés legyen, de mesterkéltség nélkül, csak amint a szív tisztaságából és egyszerűségéből fakad.”

6 Minute