Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Tower Vilmos SJ: Másvilág, pokol, mennyország (5)

16. AZ ÉLET ÉRTELME

Földi életünknek másvilági élet nélkül nincs értelme, kellő magyarázata, megokolása.

Ha csak földi életünk volna, ez nem volna kellő és megérthető arányban e föld többi élő s élettelen lényeinek korával, idői tartamával.

Csak néhány példa ez aránytalanságból:

A fák között némelyik elél 5-600 évig is, a gesztenye 700, az olajfa 800, a hárs 900, a cédrus 2.000, a sárkányfa 4-5000 évig is.

19 Minute
Imáink

Szent Peregrin imafüzet (2)

Imádság Szent Peregrinhez, a daganatos betegek védőszentjéhez

Ó dicsőséges Szent Peregrin, Jézus Krisztus nagy tisztelője, hűséges Mária Szolgája! Életed folyamán együttéreztél a szegényekkel és szenvedőkkel. Te magad is kiérdemelted, hogy a Megfeszített Jézus csodálatosan meggyógyítson, jobb lábad gyógyíthatatlan rákos sebéből.

Erényeid és imádságaid érdemeiért nyerd meg számunkra azt a kegyelmet, hogy igazi keresztényként éljünk, telve szeretettel Isten és felebarátaink iránt. Oltalmazz meg minden bajtól, különösen is a rákbetegségtől, mellyel szemben nagyon hatékonyan jársz közben Istennél. Áldd meg a te tisztelőidet és hallgasd meg imádságaikat, bemutatva azokat Istennek, a mi Atyánknak. Ámen.

Szent Peregrin, könyörögj értünk!

6 Minute
Családvédelem

Még mindig rengeteg a válás Magyarországon

Egy igen elgondolkodtató kisfilmet ajánlott a figyelmembe a menyasszonyom – amely egy házasság megmentését mutatja be. A kínai alkotás az egész világot bejárta az elmúlt években, a probléma pedig valós és súlyos. Habár Magyarországon határozottan csökken a házasságok felbomlásának  aránya, így is aggasztóan sokan hagyják el házastársukat.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A boszorkányüldözés nem az egyházi bíróságok öröksége

Keresztényellenes Fake News (4)

A boszorkányüldözések között valójában alig volt olyan, amely egyházi bíróságok előtt zajlott volna.

A történeti kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a boszorkányüldözések között alig volt olyan, amely egyházi bíróságok előtt zajlott volna. A boszorkányüldözés máig élő nemzetközi és hazai tévhiteiről, valamint a társadalmi bűnbakkeresésről kérdeztük Bárth Dánielt, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének tanszékvezetőjét.

4 Minute
Olvasnivaló

Karol atya, a kapucinus barát és a rejtett stigma

Szent Bernát kérdésére, hogy melyik volt a legfájdalmasabb sebe, Krisztus mondta: 

„Volt a vállamon egy három ujjnyi mély sebem, melyet a keresztem okozott. Ez sokkal kínosabb volt, mint a többi szenvedésem. Erre az emberek keveset gondolnak. Ez majdnem teljesen ismeretlen. Azért tiszteld ezt a sebet, s bármit kérsz e sebre való hivatkozással, megadom neked. Mindazok, akik tisztelni fogják vállemet, kegyelmet, irgalmasságot nyernek.”

2 Minute
Olvasnivaló

Ákos: Kétkedő ember vagyok egy kétkedő korban

 

„Megtérésből nem lehet egyszer és mindenkorra levizsgázni, az egy állandó folyamat. Minden nap elölről kezdődik, hullámzik, hol közelebb vagyunk hozzá, hol távolabb” – mondta a Vasárnapnak adott interjújában Kovács Ákos énekes-előadóművész. A népszerű zenésszel a hazai könnyűzene keresztény tartalmairól beszélgettünk.

6 Minute
Tanúságtétel

Kéz a fejen

Néhány évvel ezelőtt, az „Élet a Lélekben” szeminárium egyik hallgatójaként megtérő életgyónást kellett végeznem. 

Mi az az életgyónás? „Felismerni és megbánni a bűn ördögi valóságát, amely el akar szakítani Istentől és az örök boldogságtól. Isten a bűnbánat szentsége által szívátültetést akar elvégezni rajtunk.

7 Minute
Olvasnivaló

Néhány bátortalan gondolat a járvány kapcsán

Egy olvasónk levele. A szerk.

Előre bocsátom, hogy nem vagyok teológus. Nem vagyok pap sem. Egy egyszerű katolikus hívő vagyok, aki gyerekként kapta a katolikus hitet és felnőttként igyekszem azt tudatosan elmélyíteni magamban. 42 éves vagyok, szerető feleséggel és négy gyermekkel, a zsinat utáni kor gyermeke. Annak idején, még gimnazistaként, későbbi feleségem vitt el Nagymarosra az ifjúsági találkozóra. Megragadott a fiatalos lendület és az emberközeli varázslat. Később karizmatikus lelkigyakorlatokon vettem részt, majd egy lelkigyakorlatos mozgalomban sok éven át szervezőként, házigazdaként is tevékeny részt vállaltam a hit örömének felmutatásában másoknak.

8 Minute
Tanúságtétel

A sérült fiú, aki nem tudott Eucharisztia nélkül élni

  

Rohan Kemu június 4-én halt meg az indiai Uttanban, Mumbaitól délre, egy szerzetesnővérek által fenntartott szeretetházban. 18 éves volt, testi és szellemi fogyatékossággal élt. Életét az Eucharisztia iránti szeretet határozta meg, az őt ápoló nővérek szerint szent életet élt, az életszentség lengte körül halálát is.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Tower Vilmos SJ: Másvilág, pokol, mennyország (4)

12. A FILMBEN MÉG A TÖRTÉNELMET IS MEGJAVÍTJÁK

 

Hollywoodban film készült II. Katalin cárnőről. Hogy a játék annál hívebben utánozhassa a történetet, a rendezéshez meghívtak egy orosz történettudóst is. Ez a történeti igazság címén tiltakozott a darab befejezése ellen, amely kielégíti ugyan a nézők igazságérzetét, de nem felel meg a valóságnak.

A tudóst azonban leintették, mondván, hogy az olyan darab, amelyben a bűnös nem bűnhődik és az érdem nem nyert elismerést, megbukik. A darabban bemutatott igazságszolgáltatásnak nemesítő hatása fontosabb, – mondották– mint egy-egy adatnak történeti hűsége, amely adatot a legtöbb szemlélő nem is ismeri.

És valóban, még a legromlottabb és legegyszerűbb emberi szívben is uralkodik az igazságosság valamelyes érzése. Színdarabokban, filmekben, regényekben megköveteli a megnyugtató befejezést (happy end-et).

19 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – gyűlölet, merev keresztények, kételkedés Istenben

Balázs (Miskolc)

Úgy érzem, megingott a hitem. Kételkedem Istenben, az Ő létezésében. Több hete imádkozom, hogy erősítsen meg, mégsem látom hogy biztosabb lennék benne. Mit tegyek? Honnan tudjam hogy Ő tényleg él, hogy Ő teremtett, és figyel rám? Hogy van egyáltalán “Ő”?

Üdv a klubban! A naiv, gyerekes, örökölt hiten túljutva elindul az ember az olyan hit útján, amiben egyszerre van egy biztosság (mégiscsak imádkozol Őhozzá) és milliónyi kérdés. Világ legnagyszerűbb dolga, hogy Istent el tudjuk gondolni. Az emberi elme legnagyobb teljesítménye és egyben legnagyobb kihívása, kalandja. Üdv ebben az élethosszig tartó szerelemben és drámában!

9 Minute