Evangelizáció

A legrövidebb ima  

 Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát ? Persze, így könnyű ! – s majdnem nevetek.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

„Senki sem lehet egyszerre jó katolikus és igazi szocialista”

XI. Pius és a Quadragesimo Anno

„A vallási szocializmus, a keresztény szocializmus egymásnak ellentmondó kifejezések; senki sem lehet egyszerre jó katolikus és igazi szocialista.”
XI. Pius pápa, 1931. május 15.

Régi mondás, hogy azok, akik nem ismerik a történelmet, arra vannak ítélve, hogy megismételjék. Már több generációt is felneveltünk, akik nem csak nem ismerik a történelmet, de akiknek hamis történelmet mutattak „alternatív tények” alapján. Amit történelmi ténynek gondolnak, azok elég gyakran csak politikai töltetű fikció.

9 Minute
Imáink

Így imádkozza a keresztutat egy abortuszra ítélt magzat

I.  Jézust halálra ítélik 

Szüleimet a testiség kötötte össze. Mielőtt megszülettem volna, már halálra ítéllek. Nem a szeretet, hanem az önzés hívott az életre. Egyedül Isten szeret engem! 

II. Jézus vállára veszi a keresztet 

Anyám megkapta az abortusz beutalót a kórházba. A meg nem születettnek szégyenbélyegét viselem. Szüleim átkoznak… Valaki talán imádkozik értem?! 

III. Jézus először esik el a kereszttel 

Az emberek manapság nem ismernek el hozzájuk hasonlónak. Én csak egy nem kívánatos terhességnek vagyok az esete. Egy baleset, melyet könnyen ki lehet javítani. Csak Isten fogad el engem egyedül! 

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Vegyél részt az ünnepi lakomán

Egy középkorú férfi a halálát követően az ítélőszék előtt találta magát. Ott felettébb kényelmetlenül érezte magát, mivel tudta, hogy nem elég jó ahhoz, hogy a mennyországba jusson. Sorban állt a többiekkel, akik szintén várták, hogy megtudják sorsukat.

Jézus, aki az ítélőszéken ült, azt mondta a sorban állók egyikének: ,,Beléphetsz a mennybe, mert szomjas voltam, és adtál innom;” egy másikhoz pedig így szólt: ,,Lépj be a mennybe, mert éhes voltam, és adtál nekem ételt.”

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha szükséged van hajóra, miért nem építesz egyet?

Néhány ember szeret álmodozni. „Bárcsak lehetőségem lenne megmutatni, mire vagyok képes!” Mások arról beszélnek, hogy mit fognak elérni, ha „beindul a szekerük”. Azokról az emberekről beszélünk, akiknél akkor jön a nagy áttörés, amikor „beüt a lehetőség”. De mi történik akkor, amikor beüt a lehetőség, és éppen szundítunk? A szemetet visszük ki, vagy valamilyen hobbival foglalkozunk?

5 Minute
Életvédelem

Az átfogó szexualitás nevelés (CSE) kritikája

Az átfogó szexualitás oktatás (CSE = comprehensive sexuality education) az egyik legnagyobb támadás a gyermekek egészségével és ártatlanságával szemben. Ez azért van, mert a hagyományos szexuális oktatással ellentétben a CSE teljesen egyértelmű módon a promiszkuitást (a szabad szerelmet) népszerűsíti, és a nagy kockázatú szexuális viselkedést egészségesnek és normálisnak tartja a gyermekek számára.

A CSE programok szinte megszállottan arra összpontosítanak, hogy megtanítsák arra a gyerekeket, hogyan szerezzenek szexuális örömöt különböző módon. Ironikus, hogy a CSE minden, csak nem átfogó, mivel nem tanítják meg a gyermekeknek a kicsapongó szexuális tevékenység összes érzelmi, pszichológiai és fizikális kockázatát. 

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Példabeszéd a befektetett pénzről

(vö. Mt 25,14-30)

Ma a nagy gazdasági világválságban, akinek valamennyi pénze van, azon gondolkodik, hogy azt valamibe befektesse, hogy azt ne elveszítse, hanem megtartsa, vagy ha lehet, még többet nyerjen. Az anyagiak terén az emberek rendkívül leleményesek tudnak lenni, gyakran még a másik ember kárára is. A másik ember becsapása vagy kiszipolyozása azonban Isten előtt lopásnak és rablásnak számít, mert a tíz parancsolat nyolcadik parancsolatával („Ne lopj!”; Kiv 20,15) ütközik, és azzal az isteni elvvel, hogy minden, ami van, annak az ember csak a sáfára, és nem a tulajdonosa  ezen a földön.

7 Minute
Családvédelem

Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (13)

20. fejezet: Életadás helyett életpusztítás?

„Minő csodás keveréke a rossznak s nemesnek a nő, Méregből s mézből összeszűrve s mégis mért vonz?  Mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt.” (Madách.)

Csak a legromlottabb, legelfajultabb és lefelé zuhanó koroknak bűne a gyermekáldás szándékos és bűnös megakadályozása vagy éppen a már megfogamzott újszülöttnek elpusztítása.

11 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

„Ostoba és téves vélemény, őrült eszme”

XVI. Gergely a liberális katolicizmusról

Elfeledett pápai megnyilatkozások – I.

Sorozatunkban olyan pápai enciklikákat és megnyilatkozásokat ismertetünk, amelyek újra aktualitással bírnak, ugyanakkor mostanra kikoptak a köztudatból. Ahogy az a címből is kiderül, az első rész a liberalizmusról és a liberális katolikusokról szóló legelső egyházi tanítást mutatja be.

3 Minute
Életvédelem

Amit minden katolikusnak tudnia kell a Mexico City Policy abortuszrendeletről

Csütörtökön Biden elnök mindenre kiterjedő erejű rendeletet adott ki, amely hatályon kívül helyezte a Mexico City Policy-t, és helyreállította az az ENSZ Népesedési Alap finanszírozását.

WASHINGTON – Joe Biden elnök feloldotta a nemzetközi abortuszpárti csoportok amerikai finanszírozására vonatkozó tilalmat, ami messzemenő következményekkel járhat.

Biden csütörtökön kiadott egy mindenre kiterjedő erejű elnöki memorandumot „A nők egészségének védelme itthon és külföldön” címmel, ami hatályon kívül helyezi a Mexico City Policy rendelkezéseit és a Trump-adminisztráció által bevezetett bővítéseit is.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ratzinger, Potter és Kuby

Mágusmesék címmel dr. Kovács Gábor atya egy korábbi írását ajánlom olvasásra, mivel Harry Potter népszerűsége  és „ártatlansága” töretlennek tűnik a keresztény olvasók köreiben is. A szerk.

Gondolatok a meséről, a mágiáról és Harry Potterről

– Hálás köszönet a Halld Izrael levelezőlista tagjainak, akik nélkül ez az írás sohasem jött volna létre –

Joanne Kathleen Rowling világszerte népszerű meseregény-sorozatával kapcsolatban, melynek hőse az ifjú varázsló, Harry Potter, keresztény körökben két ellentétes vélemény alakult ki. Az egyik szerint ezek ártatlan mesék. A másik nézet szerint e könyvek mágikus tartalmúak, ezért elutasítandók.

14 Minute