Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (7)

„É” mint élvezethajhász

Az élvezethajhász ember különös pszichológiai ábrát mutat, mintegy félúton a fizikai és a lelki torkosság között. Egy mértéktelen hedonista vallomása: „Ki nem állhatom a legkisebb kellemetlenséget sem. Úgy kerülöm el a kényelmetlenségeket, hogy úgy kapcsolgatok az emberek és az események között, mint a tv csatornáin. Ha egy kicsit unalmasabb találkozót látok közeledni, vagy valami túl ismétlődő munkát, mindjárt a következő kellemes dologra gondolok, a közelgő élvezetre: az esti filmre, egy kellemes vacsorára stb. Ritkán élek a jelen pillanatban. Úgy szörfölgetek a kellemes érzések között.”

14 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Liberalizmus = vallás

A mi Urunk azt mondta: „Isten vagy Mammon – válassz.” 

„A Vatikán, ahol a Mammont választották, most beteg.

Nem csak a liberalizmus olyan súlyos bűn, amely megalázza a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Valójában ez egy vallás. Meghalunk a liberalizmustól és annak következményeitől. Két évszázad alatt átterjedt mindenhová, iskoláinkba, társadalmainkba. Ez egy méreg, amely tönkreteszi Isten parancsolatait, mindennel együtt, ami a keresztény civilizáció szépségét és nagyságát alkotja.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A táltosok már a spájzban vannak

Ez az írás 2009-ben jelent meg a Heti Válaszban. A szerk.

Bár a Katolikus Egyház körlevélben óvja híveit az újpogányságtól, az eszme megállíthatatlanul terjed. Mára a politika is beszállt az ezoterikus nézetekkel párban járó alternatív őstörténet népszerűsítésébe: a Jobbik a szkíta-hun-avar folytonosság iskolai oktatásától várja a magyarság öntudatra ébredését.

17 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Újra felfedezni Lefebvre érsek tévedéssel szembeni intoleranciáját

 

…mielőtt megszűnik az igazsággal szembeni tolerancia

Semmi sem történik a világban, ami ne lenne kapcsolatban a mi Urunkkal; vagy érte történik vagy ellene, vele vagy nélküle. A mi Urunk a kulcs minden probléma megoldásához. Nincs itt lent a földön senki, aki közömbös lenne Urunk iránt. Az emberek hiábavalóan próbálnak Urunkra való hivatkozás nélkül dolgozni, ez lehetetlen, mert Urunk mindenütt jelen van. Ő teremtett mindent, ezért minden az Ő kezében van. Minden Hozzá tartozik, semmi sincs rajta kívül. Az emberek megpróbálnak kitérni előle, de nem tudnak, mert minden az Ő tulajdona.”

7 Minute
Imáink

Pilinszky János a rózsafüzér titkairól

Az örvendetes olvasónak mind az öt „titka” a megtestesülés köré csoportosul. Akit te, Szent Szűz… Jézus neve még egyszer sem szerepel, mégis mind az öt titok Róla szól, az öt „Akit” és a Szent Szűz személyének foglalatában. Mária életében az alázatnak e tartózkodó szépsége a legszembetűnőbb. Mint az igazán nemes foglalat se takar el semmit a beléje helyezett gyémántból, élő monstranciaként keretezi Mária élete Jézusét.

2 Minute
Olvasnivaló

Ördögűzés: nem tréfa (2011)

Ha valaki nem tanult nyelven kezd hirtelen beszélni, tudja a jövőt, vagy időlegesen akkora súlya lesz, hogy többen sem tudják megemelni, gyaníthatóan megszállta a gonosz. Ilyen esetekben tanácsos ördögűzőhöz fordulni, ezért utánajártunk, Magyarországon hányan veszik igénybe az ördögűző szolgáltatást, és kit kérhetnek meg a feladatra. A katolikus egyház szerint az ördögűzés nem tréfadolog, Jézus is folyamatosan végezte, és a gonosz lélek munkálkodása növekedik, mert a manapság oly divatos okkultizmus, ezoterika kedvez neki.

15 Minute
Tanúságtétel

Ördögűző napló #183: Vlagyimiri Szűzanya

A nálam lévő Mária-ikon nem különösebben vonzó, legalábbis felszínesen nézve. Az egész sötét, Mária arckifejezése komor, szinte boldogtalan. Évekkel ezelőtt kaptam az ikont, és már el akartam dobni, de aztán úgy éreztem, nem szabad elengednem. Így hát megtartottam. Az évek során naponta imádkoztam ezzel, mivel a tabernákulum mellett áll. Most, amikor úton vagyok, hiányzik az ikon. Ha hosszabb útra megyek, néha becsomagolom és magammal viszem; a kapcsolatom vele erőssé vált.

Imáink

Ima tanulás és vizsga előtt

Kimondhatatlan teremtő Isten, te bölcsességed szerint a világegyetem minden részét a lehető legszebben rendezted el, téged joggal vallunk a világosság és a bölcsesség forrásának! Öntsd ki kegyesen homályos értelmemre szereteted sugarait és távoztasd el tőlem a kettős sötétséget, melyben születtem: a bűnt és a tudatlanságot. Te a csecsemők nyelvét is megoldod; az én nyelvemet is vezesd és édességed kegyelmével halmozd el.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Csodakurzus – nagyon nem ajánljuk

Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmet erre a kurzusra. Rászántam az  időt, hogy néhány megállapítást – melyet honlapjukon találtam- összevessek a katolikus tanítással. Az írás címe nem túlzás, egyszerű ténymegállapítás. Megjegyzéseimet dőlt betűvel jelzem.

Sajnálatos, ha egy spirituális módszerben (amit nevezhetünk pénzkereseti forrásnak is) ennyire összekeveredik az isteni és a sátáni eredetű tanítás.

9 Minute