Mi ez az átfogó szexualitás nevelés (CSE)?
Egyre több amerikai államban van valamilyen formában átfogó szexuális felvilágosítás (CSE) az állami iskolákban. Ez a videó bemutatja, hogy mi
Egyre több amerikai államban van valamilyen formában átfogó szexuális felvilágosítás (CSE) az állami iskolákban. Ez a videó bemutatja, hogy mi
Ha van manapság átfogó, nagy, közös feladat, téma a közbenjárásra, engesztelésre, az mindenki szerint az ukrajnai helyzet. Ezen belül viszont nagyon elhagyottnak és mellőzöttnek látom a kárpátaljai magyar testvéreket; a hivatalos média csak most kezdett halványan szólni valamit az elképesztően fenyegetett helyzetről, amelybe került ott a magyar és a ruszin lakosság. Ha jobban utánanézünk, borzalmakat tudhatunk meg.
Ambivalens – így lehet összegezni rövid vizsgálódásunk eredményét. Az egyik pápa véleménye számít, a másiké nem, mert „csak aláírta” – sajnos mezei hívő számára nem adatott meg a lehetőség, hogy ellenőrizhessük: melyik állítás az igaz. A szerk.
Annak érdekében, hogy megtudjuk a Katolikus Egyház tényleges álláspontját a „Az ember-Isten költészetéről” (ismert más néven „Az evangélium, amire rámutatott”, a legújabb kiadásban), szükséges kezdeni Róma legmagasabb hatóságával, és haladni lefele a kisebb hatóságok felé. Így hatásköri sorrendben a következő módon haladunk.
A jóga démoni megszállottá tehet téged – mondja az exorcista.Taylor Marshall kérdezi Chad Ripperger ördögűző atyát.Forrás: YouTube
Az árulás szemtanúja
Isten szolgája, Fr. John Hardon, egy szilárd, hűséges jezsuita pap, amikor ez még lehetséges volt, beszámolt szeminaristaként eltöltött idejéről, amikor kinevezték a római Gregoriana Pápai Egyetem könyvtárigazgatójának.
Az elöljárója utasította őt, hogy rendezze a könyvtárat, és szerezzen be különböző eretnek kézikönyveket, melyeket más szeminaristák kivettek.
Forrás: Choice 42 Youtube csatorna
A csodák tanítása ‒ ezoterikus alapmű
A csodák tanítása ezoterikus alapmű, a New Age Bibliájaként is ismert. Helen Schucman amerikai pszichológus írta le „belső diktálás” útján. A csodák tanítása három részből álló tananyag: a tanítások könyve, a gyakorlatok munkafüzete, a tanári kézikönyv. A könyv „belső diktálás” útján készült, és először 1976-ban jelent meg. A csodák tanítása az egyik legártalmasabb könyv a keresztények számára Benedict Groeschel katolikus teológus és pszichológus szerint.
Keressen rá a neten az „élet értelme” kifejezésre és a következő idézeteket fogja találni:
• „Az élet olyan, mint egy hagyma. Rétegenként hámozod, és néha sírsz.” – Carl Sandburg
• „Ha elveszett vagyok, a szemedbe nézek. Abban látom az élet értelmét.” – Kelly Clarkson, énekes
• „Az élet értelmének lényege az emberiség szolgálata” – Lev Tolsztoj
• „Az élet folyamatos éhezés” – Arnold Schwarzenegger, színész és politikus
,… hogy mindnyájаn egyek legyenek…” (Jn 17,21)
Urunk Jézus Krisztus,
Te vagy a Gyülekezet Feje.
Könyörgünk megosztott testedért:
egyesíts minket szeretetben
sebeidből kiomló véred által.
Segíts, hogy komolyan vegyük
utolsó kérésedet,
hogy mindnyájan egyek legyünk
a Te szenvedésed érdeméért.
„Fél, mint ördög a tömjénfüsttől” – így szól a magyar szólásmondás. De úgy tűnik, ilyen szempontból sokan az Egyházon belül is az ördög pártjára állnak: mellőzik, vagy éppen gyűlölik a tömjénfüstöt. A legőszintébb az, aki bevallja, hogy nincs kedve bajlódni vele. De van, aki ideológiákat gyárt hozzá.
Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében
Az istenképek témája olyan alapvető kérdés, mely az istenkapcsolatunkat, emberi kapcsolatainkat és az önmagunkkal való kapcsolatunkat is alapjaiban meghatározza. A kiindulópont az az ellentét, mely a valóság és a kép, az objektív és a szubjektív valóság között van. Isten objektív valóságához képest egy eltérő szubjektív kép lehet a személyben. Ez az eltérés konfliktusokat eredményezhet a személyben.
A San Juan-i érsekség jó ötletnek tartotta, hogy a székesegyházban adománygyűjtő koncertet rendezzenek. Forrás: gloria.tv
WASHINGTON, D.C. (LifeSiteNews) – A Fehér Ház előtt tartott sajtótájékoztatón egy volt „transznemű” tinédzser erőteljes vallomást tett, melyben elítélte a gyermekek úgynevezett „gender megerősítő ellátását”.
A tizennyolc éves Chloe Cole megosztotta történetét a Protect Children’s Innocence Act (A gyermekek ártatlanságának védelméről szóló törvény) támogatására, ami egy új törvényjavaslat, melyet a republikánus Marjorie Taylor Greene republikánus képviselő terjesztett elő, és amely megtiltana minden „gender megerősítő ellátást” a kiskorúak esetében.
Aztán lehetünk tudatlanok nem csak létét, hanem természetét illetőleg is. A haragot ugyanis összetévesztjük a lármával, kiabálással. Azt gondoljuk a haragos emberek, csak Haddock Kapitány vetélytársai lehetnek, akit a tibeti szerzetesek „morgó mennydörgésnek” becéztek. Pedig a nagyon sokféle külső vagy belső morgolódás, mérgelődés, dünnyögés ugyan úgy reális megjelenései a haragnak, még akkor is, ha kevésbé látványos.