Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A sátán hatalma

Természetesen egy olyan exorcista, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy démonokkal beszéljen, és aki megalapozott és biztos teológiai és szentírásmagyarázói tudással rendelkezik, képes arra, hogy gondolatokat alkosson olyan témákról is, melyekről a teológusok eddig inkább a „nem tudjuk” mondattal nyilatkoztak, mint például a bukott angyalok bűnének kérdéséről. Pedig minden, amit Isten alkotott, egyetlen nagy tervet követ, mely alapján minden rész befolyásolja a többit és minden árnyék a többit is elhomályosítja. A teológia igenis hiányos marad mindaddig, amíg nem foglalkozik behatóan az angyalok világával. Az a krisztológia, amely tagadja sátán létezését, töredékes marad és a megváltás értelmét sem érti meg teljesen.

21 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Béke, minden áron?

Assisi, 1986

Egy soha eddig nem volt esemény zajlott le 1986. október 27.-én Assisiben: egy rendkívüli, soha eddig nem volt, nagy visszhangot kiváltó esemény – egy „világtalálkozó a békéért”.

Hiszen a világon mindenki békére vágyik, és ha ez a béke imádsággal valóban megszerezhető, miért ne lenne egy ilyen találkozó csodálatos dolog? Ezért talált II. János Pál pápa – már 1986 januárjában a keresztények egységéért tartott imahét záróbeszédében elhangzott keresztényeknek és nem-keresztényeknek egyaránt szóló – meghívása egy Assisiben tartandó imatalálkozóra nyitott fülekre.

19 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A négy végső dolog: A halál

Wyoming északi részén van két kolostor, amelyek a régi, középkori karmelita szabályzatot követik, amelyet a Szent Sír rítusának neveznek. A szerzetesek a régi karmelita szabályzatot követik, amelynek egyik megnyilvánulása, hogy étkezés közben az asztalfőn egy koponya van, ami azt jelzi számukra, hogy bár most esznek, hogy életben maradjanak, a végén mégis meghalnak majd, ahogy mindannyian meghalunk. Ez tehát egy állandó figyelmeztetés. A koponya mellett egy latin felirat áll: „Memento homo, quia pulvis est, et in pulverem reverteris”, ami azt jelenti, hogy „Emlékezz ember, porból vagy és visszatérsz a porba”.

11 Minute
Imáink

Imádkozzuk a niceai-konstantinápolyi hitvallást!

A magyar egyházban sokfelé gyakorlattá vált, hogy a vasárnapi és ünnepnapi szentmisékben a Niceai-konstantinápolyi hitvallás helyett az Apostoli hitvallást mondják. Mivel a rózsafüzérben és más imádságok során (pl. a Szentatya szándékára) eleve az Apostoli hitvallás van használatban, ezért a hosszú formulával a híveknek ez a része alig találkozik, sokak számára szinte feledésbe ment. A Hit éve kiváló alkalom arra, hogy újra felfedezzük a Niceai-konstantinápolyi hitvallást, és újult lelkesedéssel imádkozzuk és elmélkedjük át mind- azon gazdag tanítást, amelyet a „nagy hiszekegy” által az Anyaszentegyház részletesen elénk tár.

5 Minute
Imáink

A Szentlélek hét ajándékáért

Kérjük kegyelmes Atyánkat, általad, értünk emberré lett, keresztre feszített és megdicsőült egyszülött Fia által, hogy árassza belénk a hét ajándék Szentlelkét, aki minden teljességével rajtad nyugodott.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentek – Mihály, Rafael, Gábor

Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok (1)

Betegek és más szenvedők számára, az év minden napjára

A könyv elektronikus változata

Ez a publikáció az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1944-ben jelent meg Budapesten, a Korda R.T. kiadásában. A mű megtalálható a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.

Mottó

„A megvigasztalt fájdalom
talán még édesebb, mint maga az öröm.”

(Petőfi Sándor: Az apostol)

5 Minute
Imáink

Boldog Emmerich Katalin elmélkedései a rózsafüzér titkairól

 

A fatimai üzenetben azt kéri a Szűzanya, hogy a Szeplőtelen Szívét ért megbántások kiengesztelésére végezzünk szentáldozást öt egymást követő hónap első szombatján, imádkozzuk a rózsafüzért és legalább tizenöt percen át elmélkedjünk a titkokról. Ő viszont megígéri, hogy aki ezt megteszi, annak halála óráján kieszközli Istentől az üdvözüléshez szükséges kegyelmeket.

A Szűzanyától megkívánt első szombati elmélkedésnek eleget tehetünk azáltal is, ha Emmerich Katalin látomásait olvasva, imádságos lelkülettel felelevenítjük magunkban a szent titkokat.

15 Minute
Tanúságtétel

Mit gondolsz Éva, kiért imádkoztam annyit?

Kedves Éva!

Láttam ma a Facebookon, hogy hogyan reagáltál arra a hírre, hogy a hétvégén az egyik kórházban nem lehetséges a szülés. Azt kérdezted kommentedben, hogy ugye azért a szívhangot meghallgatják.

Tudom Éva, hogy szeretsz engem. Én is szeretlek. Nem vagyunk egy világnézeten. Nem is foglak győzködni arról, hogy az ember Isten képmása, rajongva szeretett teremtménye. Tudom, te nem hiszel Istenben. De el szeretnék mondani egy történetet neked a gyermekemről. Ennél meggyőzőbb istenérvem nincs a számodra.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (1)

BEVEZETÉS

A ,,Létra” a szerzetesi élet kézikönyve. A keleti szerzetesek kötelező olvasmánya a nagyböjtben, de nemcsak szerzeteseknek szól. Elsősorban nekik, de általában minden kereszténynek, aki hivatását követni igyekszik, hiszen a Szentlélek minden keresztényt egyaránt meghív a tökéletességre. A szerző maga is buzdít arra, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek az erények gyakorlásáról szólnak.

8 Minute