Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor az Úr imáját mondjuk

Amikor az Úr imáját mondjuk, bizalommal mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fatalizmus szellemében lemondunk minden cselekvési és kezdeményezési jogunkról. Szent Jakab mondja, hogy „Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak 2, 17-26) Ugyanez vonatkozik a szeretetre is. (Jak 2: 13-17) A hitet és a szeretetet cselekvésnek kell kísérnie, amelyet mindig a belső életnek kell inspirálnia. De külső tevékenységünknek soha nem szabad megengedni, hogy a bennünk lévő isteni élet lángját kioltsa. Ha ez megtörténne, munkánk meddővé válna, és nem kapnánk áldást Istentől.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„Vizsgáljátok meg a lelkeket!”

Az előadás a III. Katolikus Karizmatikus Kongresszuson hangzott el 1994. szeptember 17-én, a Margitszigeten

Egész keresztény életünknek ez a mottója:”Hirdessétek az evangéliumot! „ (Mk 16,15).

Az Úr Jézus – hogy ez sikerüljön nekünk- elküldte Szentlelkét, az örömhír lelkét. Amikor pedig a Szentlélek által Jézus népe el kezdte hirdetni az örömhírt, elkezdett cselekedni a missziós parancs szerint: akkor a Lélek által kapott más bíztatást is; többek között azt:

38 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A szentmise profanizálásának folyamata

 

A szentmise mindig arra hivatott, hogy Isten szavát és Krisztus keresztáldozatát közvetítse az emberek számára a Krisztushoz és a szent dolgokhoz illő lehető legnagyobb méltósággal és áhítattal, munkálva így a földi halandók megszentelődésének folyamatát és végső üdvösségét. A szentmise olyan kell legyen, hogy hallgatása közben a hívő ki tudjon kapcsolódni a földi mulandóság és hiábavalóságok forgatagából, és vágyat érezzen minden után, ami mennyei, ami szent és ami örök.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Miért jó a szentgyónás?

 

„Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta…” (LK 15: 17-20)

Szokásommá vált, hogy gyónás után, mikor hazaértem, elolvasom a tékozló fiú történetéről szóló szentírási részt. Számomra nincs semmi, ami jobban rá tudna világítani, mi is az irgalom és a bűbocsánat lényege, mint ez a történet.

4 Minute
Hitvédelem

​Igeliturgia és szentmise: nincs különbség?

Az utóbbi években egyre többször találkoztam azzal a jelenséggel, hogy akár budapesti plébánián is, ha valamilyen okból nincsen pap, aki a szentmisét megtartsa, akkor a szentmise helyett igeliturgiát tart egy világi személy, esetleg diakónus, áldoztatással egybekötve. Akkor is, ha egyébként aznap volt a templomban másik szentmise, és akkor is, ha egészen könnyen meg lehetne oldani a szentmisén való részvételt, mondjuk úgy, hogy az ember átmegy egy közeli templomba. 

De olyannal is találkoztam, hogy ha egy plébánián a három vasárnapi szentmise közül – a plébános távollétében – az egyikre nem sikerült helyettest találni, akkor az eredmény az, hogy lesz két szentmise és egy igeliturgia. 

7 Minute
Imáink

A jobb lator keresztútja

A Börtönpasztorációs Társaság egyik budapesti csoportjának kérésére 1996 őszén, a szokásos havi összejövetelen az egyik budapesti templomban elmondott keresztút. Nyomtatásban megjelent a Jobb Lator, a Magyar Börtönpasztorációs Társaság lapjának 1997 július–augusztusi számában.

22 Minute
Életvédelem

A Lélek szava | Abortusz után – Bocsáss meg magadnak! (Isten már megtette)

„Azért kell erről beszélni, mert ezt a kérdést nagyon sok hazugság veszi körül, és gyerekek halnak bele abba, hogy az édesanyjuk egy rossz döntést hoz, amibe aztán belehal ő is, ahogy ez velem is majdnem történt” – Olaj Anett, férjével Dáviddal megrendítő őszinteséggel beszélnek az abortusz saját életükben megtapasztalt következményeiről és a gyógyulásról.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vassula üzenetei

Ha állítólag isteni üzeneteket valóban isteni eredetűnek tartunk, akkor nyilván sokkal komolyabban vesszük őket, viszont könnyebben engedhetünk a bennük rejlő esetleges tévtanításnak is.

Még ha Istentől való is (úgy tűnik) egy magánkinyilatkoztatás, akkor sem egész biztos, hogy minden rendben van vele kapcsolatban. Ki tudja, melyik gondolati kép honnan származik? Egy nagyon alapos vizsgálat sem biztos, hogy pontosan meg tudná ítélni, hát még mi! Szóval nem szabad minden ilyen forrásból származó állítást hatalmas tisztelettel fogadni, mint valamilyen lehengerlően súlyos kinyilatkoztatást.

12 Minute
Olvasnivaló

Szentelmények „működés” közben

Szentelmények alatt jelen esetben a megszentelt érmeket és medálokat értem, ami elősegíti hitünk erősödését és a gonosz elleni védelmet. Itt is kihangsúlyozom, hogy ezekre nem lehet amulettként vagy talizmánként gondolni, mert nem azok. Kerestem néhány történetet, ami a medálokkal és érmekkel kapcsolatos.

5 Minute