Az ő fénye

„Ha egyszer szent leszek, biztosan a »sötétség« szentje leszek. Nem leszek majd a mennyben — hogy fényt vigyek azoknak az embereknek, akik sötétségben élnek” — mondta Teréz anya, akit öt évvel ezelőtt avatták szentté.

Jézus arra kérte Teréz anyát, hogy szeretetének fénye legyen azok számára, akik a bűn sötétjébe merültek. Erre a hivatásra a hit sötét éjszakájával készítette fel őt, és azzal, hogy részesítette őt a Getszemáni-kertben és a Golgotán átélt szenvedésében.

Agnes Gonxha Bojaxhiu (Szent Teréz anya) 1910. augusztus 27-én született Szkopjéban egy gazdag albán családban. 1928-ban, amikor betöltötte 18. életévét, Dublinba utazott, és megkezdte posztulátusát a loretói nővérek (angolkisasszonyok) rendjében. Felvette a szerzetesi ruhát és a gyermek Jézusról nevezett Mária Terézia nevet. Pár hónap után Indiába küldték. A Himalája lábánál, Dardzsilingben kezdte meg a noviciátusát. Két évvel később, 1931. május 24-én tette le az első szerzetesi fogadalmait. Történelem- és földrajztanárként dolgozott egy katolikus leányiskolában a Kalkutta melletti Entallyban. 1937. május 24-én tette le az örökfogadalmat — nagy örömmel adta át magát egész életére Jézusnak a jegyeseként.

Teljes önátadás Istennek

1942 áprilisában magánfogadalmat tett, hogy mindent megad Istennek, amit csak kér tőle: „Semmire sem mondok nemet.” Így írt erről: „Miért kell teljesen átadnunk magunkat Istennek? Mert Isten átadta magát nekünk. Ha Isten, aki semmivel sem tartozik nekünk, kész önmagát adni, mi cserébe adhatunk-e csak maradékot? Ha teljesen átadjuk magunkat Istennek, képesek leszünk befogadni magát az Istent: én Istenért és Isten énértem. Istennek élek és lemondok az énemről, aminek köszönhetően Isten bennem élhet. Ha tehát birtokolni akarjuk Istent, meg kell engednünk neki, hogy birtokolja a lelkünket.”

Teréz anya arra vágyott, hogy a szeretetben teljesen egyesüljön szeretett Jézusával. Meggyőződése volt, hogy az igazi szabadság csak szeretetet ad. A feltétel nélküli önátadás és Isten akaratának teljesítése volt a legnagyobb öröm forrása számára. Még a legapróbb tetteket is szeretettel tette. Ezt mondogatta: „Ne keressetek nagy dolgokat, hanem tegyetek kis dolgokat nagy szeretettel. Minél kisebb dologról van szó, annál nagyobbnak kell lennie a szeretetünknek.” Minden, amit tett, lehetőség volt a szeretet kifejezésére.

Ne félj!

1946. szeptember 10-én vonattal Dardzsiling felé tartott egy lelkigyakorlatra. Amikor útközben imádkozott, először hallotta meg Jézus hangját. Attól a pillanattól kezdve hat hónapon át mindennap misztikus módon találkozott az Úrral. E rendkívüli időszakban Teréz megkapta Isten tapintható jelenlétének és szeretetének meg nem érdemelt ajándékát. A misztikus párbeszéd során Jézus kinyilvánította neki végtelen szeretetét, de az őt emésztő végtelen fájdalmat is, melynek oka az, hogy sok ember elutasítja vagy figyelembe sem veszi őt. Az Úr azt kérte tőle, hogy hagyja el az angolkisasszonyok rendjét, és menjen ki Kalkutta utcáira, hogy a szegények legszegényebbjeit szolgálja. Ezt mondta neki Krisztus: „Indiai szerzetesnőkre van szükségem, a szeretet misszionáriusaira — akik szeretetem tüzévé lesznek a szegények, a betegek, a haldoklók és a kisgyermekek között… Add nekem az utcagyerekek szívét! Nagyon fáj látnom ezeket a szerencsétlen gyermekeket, akiket beszennyez a bűn. Vágyakozom tiszta szeretetük után.”

Egy másik alkalommal Jézus ezt mondta neki: „A menyasszonyom vagy, mégpedig a szeretetem miatt — értem jöttél Indiába. […] Az a küldetésed, hogy szeress, szenvedj és lelkeket üdvözíts; ha megteszed ezt a lépést, beteljesíted szívem veled kapcsolatos vágyát. Ez a te küldetésed.”

Jézus arra kérte Teréz anyát, hogy vigye el őt „a szegények odúiba […], sötét, boldogtalan házaikba”, hogy ott legyen az ő fénye. Jézus vágya, melyet kinyilatkoztatott neki, az volt, hogy a szegények meglássák őt Teréz anya odaadásában és iránta való szeretetében, s így megismerjék és befogadják őt. Jézus arra buzdította, hogy ne féljen új misszióba kezdeni, mivel a kételyei nagyon megbántják őt. Megjövendölte neki, hogy az új küldetése teljesítésénél nagyon fog szenvedni, ugyanakkor biztosította is: „Ne feledd, hogy én veled vagyok. Még ha az egész világ el is utasítana, emlékezz, hogy az enyém vagy, én pedig csak a tiéd vagyok. Én vagyok, ne félj!” Az egyetlen feltétel, amit Teréz anyának teljesítenie kellett, a teljes engedelmesség volt: „Engedelmeskedj nagy örömmel és készségesen! […] Én sohasem hagylak el, ha engedelmes leszel.”

Egy napon Teréz anyának látomása volt: szenvedő és szegény emberek és gyermekek hatalmas tömegét látta. Mindannyian felé nyújtották a kezüket, és arra kérték, hogy vezesse őket Jézushoz. A leendő szent Szűz Mária mellett térdelt, aki szintén kérte őt: „Gondoskodj róluk — ők hozzám tartoznak. Vezesd őket Jézushoz! Vidd el nekik Jézust! Ne félj! Tanítsd meg őket imádkozni a rózsafüzért — a családi rózsafüzért, és minden rendben lesz. Ne félj! Jézus és én veled és a gyermekeiddel leszünk.” Akkor Teréz anya meglátta Krisztust a kereszten. Az Üdvözítő ezt mondta neki: „Én kértelek téged. Ők is kértek, és az én anyám is kért. Elutasítod a kérésemet, hogy gondoskodj róluk és elvezesd őket hozzám?” Teréz anya habozás nélkül felelte: „Jézusom, tudod, hogy kész vagyok most azonnal indulni.”

Miután visszatért a dardzsilingi lelkigyakorlatról, elöljárói Kalkuttából Ászánszolba helyezték őt át. Féléves tartózkodása alatt az ottani kolostorban a Jézussal való egyesülés leírhatatlan örömét élte át. Azt írta, hogy Ászánszolban „Urunk önmagát adta nekem a maga teljességében. A hat hónapnyi édesség, vigasztalás és egyesülés viszont túl hamar véget ért.”

Új küldetés

Teréz anya részletesen tájékoztatta a gyóntatóját és Perier érseket arról, hogy Jézus arra kérte őt, hogy alapítsa meg a Szeretet Misszionáriusai női szerzetesrendet. 1948. augusztus 8-án megkapta az engedélyt a Vatikántól, melyben XII. Piusz pápa engedélyezte neki, hogy elhagyja a loretói nővérek kongregációját, és új szerzetesrendet alapítson. Ez a fehér száriba öltözött aprócska asszony teljes szegénységben kezdte meg új küldetését a szeretet misszionáriusaként. Legnagyobb gazdagsága a hit bizonyossága volt, hogy Jézus betartja a két évvel ezelőtt neki tett ígéretét.

1948. december 21-én ment el először a nyomornegyedbe. Meglátogatta a betegeket, gondoskodott róluk sötét odúikban és házaikban, és segített a Kalkutta különböző részein élő szegényeken. Önkéntesek segítettek neki, és hamarosan pár volt diáklánya is csatlakozott hozzá. 1950-ben a közösségnek már 12 nővére volt.

Teréz anya a nővéreivel gyakran látott utcán haldokló hajléktalanokatezért házat keresett, ahol gondoskodhattak róluk, és méltó halált biztosíthattak a számukra. Kalkutta önkormányzata nekik ajándékozott egy zarándokházat, amit Nirmal Hridajnak (tiszta szív) neveztek el Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére. Ezt a haldoklóknak fenntartott házat 1952. augusztus 22-én nyitották meg. Teréz anya a kongregáció kincsének tartotta. Ezt írta: „A szeretet áldozatot kíván. De ha egész a fájdalomig szeretünk, Isten megadja nekünk békéjét és örömét. A szenvedés önmagában semmi, de a Krisztus kínszenvedésével együtt átélt szenvedés csodálatos ajándék.”

A hit sötét éjszakája

Attól a naptól kezdve, hogy Teréz anya teljesíteni kezdte küldetését a szeretet misszionáriusaként, olyan borzalmas sötétséget kezdett átélni, mintha minden meghalt volna. Ezt írta: „Olykor oly nagy a fájdalom, hogy úgy érzem, mintha minden szét akarna szakadni. […] Nem tudtam, hogy a szeretet ekkora szenvedést okozhat.” Ez a nagy szenvedés abból fakadt, hogy nem érezte szeretett Istene jelenlétét, de közben vágyakozott utána. A Perier érseknek írt levelében ezt írta: „Kérem az imáit, mert minden jéggé fagyott bennem. Egyedül a vak hit segít kitartanom, hiszen valójában minden sötétség a számomra.” A nehéz tapasztalatok ellenére is teljesen átadta magát Krisztusnak: „Forró vágyam — fájdalommal teli vágyam, hogy minden legyek Istenért — hogy szent legyek, hogy Jézus teljes mértékben élhesse az életét bennem. Úgy akarom őt szeretni, ahogy még soha senki sem szerette, de mégis megmarad bennem a tőle való elszigeteltség mély érzése — szörnyű üresség, Isten jelenlétének hiánya.

Teréz anya imát kért, hogy Isten legalább pár napra szétoszlassa lelkének sötétségét. Így írt róla: „Időnként oly nagy e szenvedés agóniája és oly mély a Távollévő utáni vágyam, hogy az egyetlen ima, amit képes vagyok kimondani, ez: Jézus Szentséges Szíve, bízom benned, enyhíteni fogom a lelkek utáni szomjadat.”

Az érzések szintjén úgy tűnt neki, hogy Jézus elfordult tőle. Mély magányt élt át, és rendkívül fájt neki az érzés, hogy el van távolodva Istentől és azoktól az emberektől, akikben különösképpen megbízott.

A lelki sötétség és az Isten utáni vágy olyan nagy fájdalmat okozott Teréz anyának, hogy már-már úgy tűnt neki, hogy a poklot tapasztalja meg. Ezt írta: „Kicsit értem a pokol kínjait — az istennélküliséget. Nincsenek szavaim, hogy kifejezzem, amit mondani akarok, de a legutóbbi elsőpénteken önként és szabadon átadtam magam a Szent Szívnek, hogy akár egy örökkévalóságot is kibírok ebben a borzalmas szenvedésben, ha ez legalább egy kicsivel több örömöt ad neki — vagy szeretetet legalább egyetlen léleknek.” Hozzátette: „Nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem ennek a sötétségnek a mélységét. Mindezek ellenére az ő kicsiny gyermeke vagyok, és nem azért szeretem, amit ad, hanem azért, amit elvesz.”

Az egyik imájában az alábbi szavakat mondta Jézusnak: „A szeretet után vágyakozó szív magánya elviselhetetlen. Hol van a hitem? Még mélyen, egészen bent sincs más, csak üresség és sötétség. Istenem, milyen fájdalmas ez az ismeretlen fájdalom! Szüntelenül fáj. […] Ám ez a sötétség és üresség mégsem olyan fájdalmas, mint az Isten utáni vágy. Érzem, hogy ez az ellentmondás megfoszt a kiegyensúlyozottságomtól. Istenem, mit teszel egy ilyen kicsinnyel? Azt kérted, hogy belevéshesd szenvedésedet a szívembe. Ez a válasz? Ha ez megdicsőít téged, ha egy kis örömöt szerez neked, ha hozzád vonzza a lelkeket, ha a szenvedésem enyhíti szomjadat — itt vagyok, Uram, örömmel elfogadok mindent életem végéig, és mindig mosolyogni fogok elrejtett arcodra.”

Nem szabad elfelejteni, hogy a lelki sötétség az Istennel való örömteli egyesülés hosszú időszaka után lépett be Teréz anya életébe. Ezért a lelki üresség, Jézus és az ő szeretete távollétének érzése nagyon mély fájdalmat és szenvedést okozott neki. Lelkivezetője segítségének köszönhetően megértette, hogy ezzel a szenvedésével részese Krisztus szenvedésének és haláltusájának, mely a betegekben és a haldoklóban válik jelenvalóvá.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. február 26.